2018-03-27 18:31:00

Ferenc pápa közel van a földrengés sújtotta Norciához – Boccardo érsek nyilatkozata


Ferenc pápa hétfőn délelőtt kihallgatáson fogadta Renato Boccardo érseket, Spoleto-Norcia főpásztorát és közelségéről biztosította a két éve súlyos földrengés károkat szenvedett umbriai lakosságot. Mint ismeretes 2016. október 30-án a Richter skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés rázta meg Norciát és a Valnerinát, vagyis a Nera folyó völgye vidékét. Boccardo érsek tájékoztatta a Szentatyát a beszélgetés során a mentési munkálatokról, pontosabban arról a fájdalmas tényről, hogy másfél évvel a halálos áldozatokkal is járó természeti katasztrófa után, még nincs valójában újjáépítés.

Vigye el a pápa áldását a rászorulóknak

Boccardo érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa mindig szívén viselte a földrengés sújtotta térségek ügyét, rendszeresen érdeklődött a helyzet alakulásáról, és egészen konkrét segítséggel is hozzájárult annak orvoslásához. Kifejezetten érdekelte a jelenlegi helyzet, másfél évvel a földrengés után, miféle reménység élteti az embereket és mitől csalódottak. Arra kérte az umbriai főpásztort, aki egyébként a Umbria tartomány helyi püspöki konferenciájának az elnöke, hogy vigye el az embereknek az ő áldását és szívbéli erősítését.

Megsérült az emberek méltósága

A térség megpróbált lakóinak a reménysége az, hogy ismét új, biztonságos és emberhez méltó életre találjanak. Boccardo érsek elmondta, hogy ezzel a méltósággal éppen baj van, hiszen a megsérült lakások nagy része máig lakhatatlan, nem sikerült azokat még rendbe hozni. Ezek kiváltására faházakat kaptak a földönfutóvá lett emberek. Éppen ezért a családi és közösségi életnek az újra meglelése még további feladat, amit fokozatosan próbálnak elérni. Nagyon fontos a közösségi hálózat kialakítása, ami még hiányzik. Az Olasz Vöröskereszt és az Olasz Katolikus Segélyszervezetek segítségével sikerült kiépíteni Norciában egy új közösségi centrumot, melynek nagyterme egyszerre szolgál szentmise és közösségi imádság helyéül, miként a vele kapcsolatos kisebb helységek, ahol katekéziseket is tartanak. De egyébként bármiféle más közösségi program, liturgia, vagy sport számára is lehetőséget kínál, hogy ezáltal is újraszőjék a megtépázott társadalmi kapcsolatokat.

Nincs valódi újjáépítés

A frusztráció, sok csalódás főként annak a következménye, hogy oly sok ígéretet kaptak, amelyek nagyobbik része nem valósult meg. Igazi helyreállítás helyett, amit nem látunk, sokszor csak annak a látszatát keltik - nyilatkozta Boccardo érsek. Rakosgatják a törmeléket ide-oda, lemeszelnek ezt-azt, de a rombadőlt lakóházak újjáépítése még nem kezdődött el. Ferenc pápa meghallgatta a beszámolómat és még inkább közelségéről biztosította Norcia, Cascia és Preci lakóit, valamint a szétszórt kisebb települések lakosait. Ennek ellenére bizalommal tekintenek a jövő elé és most a Nagyhét kezdetén saját szenvedéseiket is beleviszik Jézus értünk vállalt  passiójába.

Boccardo érsek szomorúan szólt arról, hogy valamiképpen elakadt a norciai Szent Benedek bazilika újjáépítése. Éppen egy éve magas szintű brüsszeli küldöttség járt itt, hatalmas összegeket említettek, mindenki fogadkozott, hiszen akkor úgy tekintettek a romokba dőlt bazilikára, mint a mai Európa jelképére, de valós, fogható segítség nincs. A baloldali, volt Renzi kormány is csak ígéreteket tett. Állványokat lehet látni, templomot nem. Csak abban bízunk, hogy a sötétség után majd világosság jön.

(vl)     








All the contents on this site are copyrighted ©.