2018-03-23 18:24:00

Ötödik nagyböjti prédikáció: Öltsük fel a világosság fegyvereit, a keresztény tisztaság


Március huszonharmadikán péntekén délelőtt tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya ötödik nagyböjti prédikációját és ezúttal a keresztény tisztaságról beszélt Ferenc pápa és a római kúria tagjainak a jelenlétében.

Szent Ágoston tapasztalata: Isten segítségével megőrizheti a tisztaságát

Bevezetőjében Szent Ágoston híres megtérésére utalt, aki a „Vallomásai” tanúsága szerint a gyerekhang hallatán Tolle et lege!, Vedd és olvasd! a Bibliát kinyitván, éppen arra a részre bukkant, mely a szónok egész nagyböjti lelkigyakorlatának a témája: „Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,12-14). Ágoston megértette Isten neki szóló üzenetét és elindult a hivatása útján, de immár nem félt, hanem tudta, Isten segítségével megőrizheti a tisztaságát.  

A keresztény tisztaság belső motivációi

Cantalamessa atya elmélkedésében sorra vette a szentpáli tanítás legfontosabb szempontjait, amelyek a test tisztaságáról szólnak. A bibliai írók közül ugyanis legmélyebben a Népek Apostola fogalmazta meg a krisztusi megváltás etikai követelményeit, főként a keresztényeket körülvevő pogány világ felfogásával szemben. Kulcsfogalmakat elemzett, amelyeken szilárd tanítás nyugszik. A Galata levél a Lélek gyümölcseiről tanítja, hogy az „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom” (Gal 5,22).

Ez az önuralom az Újszövetség egészében a testre vonatkozik és önmegtartóztatást jelent a tisztátalansággal szemben, amit a Szentírás a porneia szóval ad vissza, mint a test műve, szemben a Lélek művével. Ebből a szóból ered a pornográfia is, míg másik jelentése a prostitúcióval, a test eladásával és elidegenítésével áll kapcsolatban, hiszen alapkifejezése a pernemi, görögül azt jelenti, hogy eladom magam. Pál tanítása jegyében tehát kétféleképpen használhatom a testemet: az önuralom erejében a Lélek gyümölcse lesz, vagy pedig saját önkényes tetszésének kiszolgáltatva a test műve lesz az.

Testünk Krisztusé, a Lélek temploma

A hellének önuralom fogalmával szemben a keresztény mérséklet Krisztus titkából ered, ahogy Pál apostol kéri: „Öltsétek magatokra Jézus Krisztust!” Ezen Krisztushoz tartozás jegyében a keresztény ember nem rendelkezik a saját testével, amit az apostol maga tanít: „Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?”A hellén önuralom önmagának, a keresztény pedig Krisztusnak őrzi meg a tőle kapott testet. Másik sajátos lelki motivációja a keresztény lelkületnek szintén bibliai eredetű, aminek jegyében a test a Szentlélek temploma. Így a testtel való visszaélés profanizálja Isten templomát bennünk.

A föltámadás várományosa

A krisztológiai és pneumatológiai  szempont mellett van még egy eszkatológikus távlata is a keresztény tisztaságnak, tehát az ember jövőjével áll kapcsolatban és így a feltámadáshoz kötődik. A testet megvető gnosztikus tanításokkal szemben a kereszténység nem a testtől szabadít meg, hanem a test szabadításáról beszél. Világosan szól az Apostol: „Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben” (1 Kor 6,20). Ezt kétféleképpen érti, megdicsőíteni a házasságban vagy a szüzességben, ki-ki saját életállapota szerint.

A tisztaság a felebaráti szeretet szolgálatában  

Cantalamessa atya kiemelte, hogy napjainkban könnyen szembeállítják a tisztaság elleni vétket a felebarát elleni vétekkel. Régen az egyház túlhangsúlyozta az elsőt a felebaráti szolgálat hátrányára, ma pedig csak a szociális bűn számít, a tisztaságot pedig nevetségessé teszik. A kettőt persze nem szabad kijátszani egymás ellen, hiszen az egyik az önmagam fölötti uralmat jelenti, a másik pedig önmagam odaadását a felebarát szolgálatára. Valójában csak az tudja önmagát átadni mások segítésére, aki képes önmagát uralni, hiszen az áldozatot, lemondást és nagylelkűséget igényel.

Beszéde záró részében a Pápai Ház szónoka arra buzdított, hogy őrizzük meg a test és a szív tisztaságát önmagunk és közösségünk megújítása érdekében.         

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.