Az engedelmesség kegyelem és Krisztus követés - P. Cantalamessa negyedik nagyböjti prédikációja

Március tizenhatodikán péntekén délelőtt tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya negyedik nagyböjti prédikációját „Isten iránti engedelmesség a keresztény életben” címmel. A keresztény engedelmesség értelmezéséről szóló elmélkedésen részt vett Ferenc pápa a római kúria tagjaival együtt az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában.

Pál apostol polgári engedelmességre hív

A szeretet és az alázat szentpáli értelmezése után a kapucinus szónok tovább olvasta a rómaiakhoz írt levelet, a következő szövegből kiindulva: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte” (Róm 13,1). Pál polgári és állami hatalomról beszél itt és sajátos módon értelmezi az engedelmességet, amit a levél írásának a kora magyaráz. A zendülő zsidó zélóta párt lázadása előtt ír, ami a történelemből ismert módon Jeruzsálem elpusztítását vonta maga után. Az egyház, zsidó-keresztény tagjai, révén sajátos döntés elé került. Az apostol következetesen végiggondolja az engedelmesség erényét és szerepét, és így alkalmazza az evangélium engedelmességét a polgári életre, mintegy a hitbeli magatartás következményeként. Így érthető mindaz, amit a hatóságnak járó adó és vám, valamint az elöljárók iránti tiszteletről mond.

Az egyetlen felülről aláereszkedő szál az Isten iránt engedelmesség 

Mindezt csak az engedelmesség benső rendjéből lehet megérteni, amihez Cantalamessa atya a pókháló közismert képét alkalmazta. Mesteri módon szövi a pók a hálóját vízszintes síkon és ha ott valami baj támad, azonnal kijavítja. Ha azonban a függőleges, a magasból aláereszkedő szál szakad meg, akkor nincs mit tennie, mindennek vége van. Valami hasonló történik meg a polgári hatalom iránti engedelmesség terén, de ugyanez játszódik le az egyház életében, egy szerzetesrend, egy egyházmegye életében vagy akár a pápaságban is. Minden oldalsó síkon mozog, az egyetlen felülről aláereszkedő szál az Isten iránti engedelmesség.  

Krisztus engedelmessége

A kapucinus szónok szerint könnyen meg lehet ismerni és követni Jézus engedelmességét, akit az Írások sokatmondóan csak így neveznek: az Engedelmes. A keresztény engedelmesség alapja nem az engedelmesség eszméje, hanem az engedelmesség aktusa. Nem az arisztotelészi elv mozgatja a keresztény engedelmességet, miszerint az alsóbbrendű aláveti magát a felsőbbrendűnek, hanem egy eszme helyett egy esemény áll, amit az egyház meghirdet: „Jézus Krisztus engedelmes lett mindhalálig” (Fil 2,8), illetve a Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5,8-9).

Az engedelmesség eledel és a szeretet minősítője

Ez a jézusi engedelmesség gyermekkorában a szülei, aztán a mózesi törvény iránt nyilvánult meg, de Pál tanítása szerint Jézus engedelmességének végső alapja az Atyja, mely pontosan az ellentettje az első ember, Ádám engedetlenségének. Az evangéliumok gyakran úgy írják le Jézus engedelmességet, mint eledelt: „Az én eledelem az, hogy megtegyem az Atyám akaratát!” (Jn 4,34). Engedelmességének a nagyságát azok a dolgok minősítik, melyeket földi életében el kellett szenvednie és amit szeretetből és szabadon tett meg értünk. Ennek legdrámaibb pillanata, amikor a kereszten átéli az Atyjától elhagyatott állapotot, de fiúi engedelmességében mégis odabízza magát: „Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet” (Lk 23,46).

Az engedelmesség mint kegyelem: a keresztség     

A rómaiakhoz írt levél ötödik fejezete Jézust az engedelmesek családfőjeként írja le Ádámmal szemben, majd így folytatja:  „Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez?” (Róm 6,16). A keresztények a keresztség alkalmával Uruknak fogadják el Jézus Krisztust. A keresztségi hitvallás pontosan kifejezi a szolgaság beváltását engedelmességre az „Ellene mondok” és „Ígérem” válaszokkal. A keresztségben mi egy engedelmes Urat kapunk, aki éppen szolgáló és szenvedő engedelmessége miatt lett a mi Urunk. Az engedelmesség tehát nem alávetettség, hanem a keresztény ember számára hasonlóság az engedelmes Jézushoz, az Úrhoz. Az engedelmesség így először nem annyira erény, hanem inkább kegyelem: „a törvény megmondja, hogy  csináljad, a kegyelem ellenben megadja, hogy megtedd”. Így az engedelmesség először Isten műve Krisztusban, melyet a keresztény ember Krisztus követéseként valósít meg – zárta negyedik nagyböjti prédikációját Raniero Cantalamessa atya.

(vl)