2018-03-15 13:55:00

Ferenc pápa észtországi látogatása: várjuk a béke és a remény szavait


A pápa szeptember 22-25. között apostoli látogatást tesz Litvániában, Észtországban és Lettországban. Az egymástól nagyon eltérő három országot azonban összeköti, hogy az Európai Unióhoz tartoznak és tartanak az orosz közelségtől. Tallinnban folynak az előkészületek, amelyek érintik a kis katolikus közösséget, az ökumenikus kapcsolatokat és az állami szerveket. Philippe Jourdan püspök, apostoli adminisztrátor nyilatkozott a SIR olasz katolikus hírügynökségnek a várakozás légköréről, amelyben az ország él.

Szeptember 25. Tallinn

Ferenc pápa szeptember 25-én tartózkodik majd Tallinnban, a balti országokba szervezett útjának utolsó állomásaként. Litvániában Vilniuszt és Kaunast keresi fel szeptember 22-én és 23-án, majd Lettországban Rigába és Aglonába látogat el szeptember 24-én és végül az észt fővárosban végzi körútját. A tallinni találkozók az „Ébredj fel szívem” mottó jegyében zajlanak majd, amely egy népszerű spirituális dalból származik. Zeneszerzője Cyrillus Kreek (1889-1962). A pápai látogatás logóján az ország földrajzi határvonalait látjuk a Szentszék sárga-fehér színeiben és a Szentatya mosolygós képét, amint éppen üdvözletre emeli kezét.

Az előkészületek megkezdődtek hónapokkal ezelőtt

A pápai út hírét március 9-én jelentette be hivatalosan a Szentszék. Az előkészületek azonban már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek – mondta Philippe Jourdan püspök a SIR olasz katolikus hírügynökségnek. Az apostoli adminisztrátor felelőssége a katolikus közösség gondozása Észtországban. Az észt lakosság 1,3 millió, amelyből a katolikusok száma hétezer, az állampolgárok kevesebb, mint egy százaléka. Az ország lutheránus és ortodox hívei mellett a lakosság 75%-a nem tartozik semmilyen valláshoz. Jourdan püspök nem aggódik a szervezési nehézségeket illetően a közeli időpont ellenére sem. Véleménye szerint az észtek nagyon fegyelmezett, alapos, időnként kicsit lassú nép, de biztos, hogy sikerül mindent elrendezni időben. Jüri Ratas miniszterelnök vezetésével a kormány is sokat tett annak érdekében, hogy Ferenc pápát meghívják Észtországba és rendelkezésre áll az előkészületekben is.

A pápalátogatás megtiszteltetés az egész országnak, ahogy ez kitűnik a nagyon pozitív reakciókból is, amelyekkel a hír bejelentését fogadták. Voltak, akik meglepetésüknek adtak hangot, hogy a pápa ellátogat a kis Észtországba, amikor még nem kereste fel Spanyolországot vagy Franciaországot, vagy más nagy országokat. Nagy öröm azonban a várt látogatás, amelyet néhány hónappal ezelőttig nem mertek elhinni – jegyezte meg az észt apostoli adminisztrátor.

Ökumenizmus és találkozó a fiatalokkal

A lutheránus egyház is nagyon pozitívan fogadta a hírt. A múlt évben Jourdan püspök és Urman Viilma evangélikus-lutheránus érsek közösen fordult a pápához, hogy meghívják az országba. A lutheránusok kicsit a saját pápájuknak is érzik Ferenc pápát. Ez azt is jelenti, hogy a pápa nagyon intenzív tallinni napjában sor kerül egy ökumenikus pillanatra és a fiatalokkal való találkozásra is. Ez azért is jelentős, mert ez lesz Ferenc pápa utolsó külföldi látogatása a fiatalokról szervezett szinódus kezdete előtt.

Anyagi és lelki biztonság

A várakozások abban is kifejezésre jutnak, hogy az út mottójául az „Ébredj fel szívem” idézetet választották. 25 évvel ezelőtt, amikor II. János Pál pápa látogatott el Észtországba csak két év telt el a függetlenség visszanyerése után és akkor a pápa üzenete az észtekhez, mint sok más kelet-európai országhoz is az volt, hogy „Ne féljetek!”. Azokban az időkben az észt állam olyan volt, mint a kómából éppen felébredt beteg, aki nagyon bizonytalan lépésekkel jár, de nagyon várja a békét, az egységet Európa többi részével és a nagy ideálokkal. Kevés anyagi erőforrással, de nagy reményekkel élt. 25 évvel később az állam és a társadalom sokkal stabilabb, megtalálta helyét Európában és a világban, de a nagy ideálok kissé elszenderültek. Ezt Európában is láthatjuk. A nagy európai ideálok építésében és abban a tényben, hogy a hidegháború után nagy reményekkel tekintettek a világ béke felé, amely aztán lassan elszállt. Közben megérkezett a materializmus is. Bár az észt társadalom bizonyos anyagi biztonságban él ma, érzi azonban a spirituális bizonytalanságot. Ezért van nagy szükség egy erős hangra, aki azt mondja: ébredj fel szívem és lelkem!

Nagy várakozás a béke üzenetére

II. János Pál pápa Kelet-Európába tett lelkipásztori útjainak politikai súlya a Berlini-fal ledőlése és a Szovjetunió összeomlása után mára talán elhalványult. A politikai helyzet megváltozott és Ferenc pápa elsősorban pásztorként érkezik Észtországba. Az is igaz azonban, hogy a kelet-európai országokban van egyfajta feszültség Oroszország közelsége miatt – mutatott rá az apostoli adminisztrátor. Ferenc pápa szerepe eltér II. János Pálétól Kelet-Európában. Az azonban nem titok, hogy a balti népek félelemben élnek, legyen az megalapozott vagy sem. A pápa látogatása arra is szolgál, hogy nemzetközi szinten is békét adjon és az emberek ezt érzik itt – zárta interjúját Philippe Jourdan püspök.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.