2018-03-08 13:25:00

Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottsághoz


Csütörtökön délelőtt 10 órakor fogadta a Vatikánban a pápa a Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottság 130 tagját. Mint ismeretes, a szervezet XII. Piusz pápa kívánságára alakult 1951-ben azzal a céllal, hogy „koordinálja a katolikus nemzeti migrációs (kivándorlási, bevándorlási, menekültügyi) szervezetek tevékenységét, amelyeknek létrehozásában is közreműködik; képviselje azokat a nemzetközi szervezetekben, konferenciákon, továbbá technikai és tanácsadói segítséget nyújtson számukra; elősegítse a menekültek és kivándorlók szellemi és anyagi jogainak nemzetközi elismerését”. (Katolikus Lexikon)

Föl kell szabadítani korunk rabszolgáit

A bizottsághoz intézett beszédében Ferenc pápa felhívta a figyelmet a migránsok és menekültek millióinak embertelen életkörülményeire. Aki hazája elhagyására kényszerül, sokszor megtévesztés, erőszak és visszaélés áldozata lesz. Az államoknak hatékonyabb választ kell kidolgozniuk a migrációs jelenségek adta kihívásokra. Utalva Mózesre, aki kiszabadítja népét, a pápa megállapította, hogy ma egy másik nép, több millió elnyomott ember vár a szabadulásra. Ahhoz, hogy felszabadítsuk az elnyomottakat, a mai rabszolgákat és kiselejtezett embereket, nyílt és őszinte párbeszédre van szükség a vezetők között, melyben mindenki fölvállalja a maga felelősségét. Ehhez járul hozzá az a globális megegyezésre irányuló folyamat, amit a nemzetközi közösség indított el a menekültekről, illetve a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról. Az egyház társadalmi tanításának alapelveire hivatkozva a pápa végül arra buzdította az államokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket egy globális és közös felelősség jegyében.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.