2018-02-26 13:40:00

Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája: kérjük a szégyen kegyelmét


A múlt heti lelkigyakorlat után Ferenc pápa hétfőn reggel ismét újra kezdte a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmiséit. A napi evangélium alapján – Jézust ismételve – Ferenc pápa homíliájában élesen kikelt az ítélkezés ellen és arra hívott mindenkit, hogy az ítélkezés helyett inkább a felebarát iránti megbocsátást gyakorolja és kérje a bűneink feletti szégyenkezésben rejlő kegyelmet.

Jézus irgalmasságot kér ítélkezés helyett           

Hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,36-38). Ferenc pápa jelezte, hogy a nagyböjt a lelki megújulás ideje. Senki sem menekülhet el Isten ítélete elől, a személyes és az utolsó ítélet mindenkire rátalál. Az egyház ebben az összefüggésben szemléli a felebarátunk és az Isten iránti magatartásunkat.

Isten a mi bíránk     

Ne ítélkezzünk embertársaink felett, inkább bocsássunk meg egymásnak! – sürgette a pápa. Igaz, bárki közülünk, mondhatná: Én sosem ítélkezem, én nem vagyok bíró! Mégis hasznos, ha megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, hiszen gyakran megesik, hogy társalgásaink közben megítéljük a társainkat. De ki tett téged bíróvá? – kérte számon a pápa. Csúnya egy dolog a másikat megítélni, hiszen a mi egyetlen bírónk az Úr, aki jól ismeri az efféle hajlamunkat.      

Aki nem ítélkezik, annak az Úr nagylelkűsége bőségét mérik

Gondoljunk csak arra – tanácsolta a pápa –, hogy egy kétórás összejövetel vagy közös ebéd során, mennyi időt is fordítunk arra, hogy megítéljünk másokat. De ez így nem megy! Legyetek viszont irgalmasok, miként a mennyei atyátok is irgalmas! Legyetek nagylelkűek, adjatok és adnak nektek! Jól, megtömött és túlcsorduló mértékkel méri majd nektek az Úr nagylelkűségének a bőségét!  

Tiéd az igazságosság, enyém a szégyen!

Az egyház hétfői üzenete – tolmácsolta a pápa – ma az Isten alázatosságra hív fel, mely abban áll, hogy önmagunkat bűnösként ismerjük el. Mi jól tudjuk, hogy Isten igazságossága az irgalma. Éppen ezért kell mondanunk – kérte a pápa –, hogy Uram, téged illet az igazságosság, miénk szégyen! Amikor ugyanis Isten igazságossága találkozik a mi szégyenünkkel, akkor ott a megbocsátás. Hiszem, hogy vétkeztem az Úr ellen, Hiszem, hogy az Úr igazságos? Hiszem, hogy az Úr irgalmas? És szégyellem magam az Isten előtt a vétkeim miatt? – kérdezte rendre Ferenc pápa. Mert az egész ilyen egyszerű! Tiéd az igazságosság, enyém a szégyen. Kérjem a szégyenkezés kegyelmét!     

A bűnök miatti szégyen kegyelme

Végül Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy anyanyelvén, spanyolul „szégyentelennek” hívják a rossz embereket és újból arra hívott, hogy kérjük a szégyenkezni tudás kegyelmét.Nagy kegyelem a szégyenkezés. Emlékezzünk arra, hogy amiként viselkedem a felebarátommal, úgy leszek megítélve. Ha másvalakiről szólok, nagy irgalmassággal tegyem. Isten előtt az ilyen párbeszéd a lényeges: Tiéd az igazságosság, enyém a szégyen! – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban mondott szentmise során.

(vl)

 

 

              








All the contents on this site are copyrighted ©.