A szomjúhozás boldogsága – utolsó nagyböjti elmélkedés Aricciában

Pénteken délelőtt tartotta utolsó nagyböjti elmélkedését José Tolentino Mendonça atya Ferenc pápa és a római kúria számára. A befejező téma a hegyi beszédből a nyolc boldogság üzenetének „jézusi arcát” szemlélte, együtt Mária arcával, amikhez a keresztény ember a saját életét igazítja.

A boldogságok egzisztenciális meghívás számunkra

A hegyi beszéd boldogmondásai nem annyira „törvény” számunkra, hanem életünk „alapformája, egyfajta egzisztenciális meghívás”, mely ugyan itt és most formálódik, mégis az eszkatológikus, végidőbeli teljesség felé tart. Másképpen a nyolc boldogság a portugál atya megfogalmazásában „Jézus arcképe”. Ez az arckép pontos és magával ragadó, mintegy életének a kulcsa, aki szegény, irgalmas, szelíd, éhes és szomjas, ruhátlan és üldözött. Ebben az arcképben mint tükörben önmagunkat szemlélhetjük és segítséget is kaphatunk tőle saját magunk alakításához és tökéletesítéséhez.

Ne a túlélés és a karbantartás motiváljon   

Isten iránti szomjúságunkat a nyolc boldogság lelkülete csillapítja, amennyiben életünket a feltétel nélküli szeretet és bizalom járja át – hangsúlyozta Tolentino atya. Jézus módszere e boldogságokon keresztül vált meg bennünket. Ennek jegyében el kell kerülni, hogy a kereszténységünket „túlélésként és karbantartásként” értelmezzük. Szükség van tehát egy fiatal és mámoros szívre, amelyet a keresés és a felfedezés öröme jár át, a szomjazás megígért boldogságának tudatában.

Az Egyház anyaként hallgat, őszintén kérdez és szolgál    

A lelkigyakorlatos atya végül Mária boldogságát szemlélte. Párbeszéde az Istennel mindig őszinte, becsületes, hiszen föltárja meglepetéseit, zavarát, érzelmeit, de mindig feltétlen bizalommal fordul feléje. Az egyháznak ezt kell folyamatosan tanulnia Anyjától, hogy vendéglátó, meghallgató, az életre nyitott legyen. Mária nélkül az egyház „elembertelenedne” és a puszta szerepvállalás szintjén maradna – zárta egész lelkigyakorlatát  José Tolentino Mendonça atya.

(vl)