Hetedik nagyböjti elmélkedés: Tanuljunk meg saját szomjunkból inni

A saját életünkben tapasztalt benső szomjúság nemcsak arra való, hogy helyes válasszal kielégítsük azokat, hanem tanulhatunk is belőle, odáig menően, hogy a szomjúság maga tápláló ital lesz számunkra. Mindezt fellelhetjük Jézus életében is, főként pusztai megkísértettségében és szenvedésében. Isten akaratának a betöltésében, akár a szomjúságot is hasznosítva, nem az emberi gyöngeség és törékenység áll az utunkban, hanem az önzésünk és a gőgünk – hangsúlyozta José Tolentino Mendonça atya, portugál lelkigyakorlatos mester.          

Nem telepedhetünk meg bezárkózva

Az egyház nem szigetelheti el magát egy elefántcsont toronyban, és nem kell újratermelni gyakorlatokat és magatartásformákat, hogy így legyen a „szentnek őrzője”, hanem tanítvánnyá kell lennie, bizonyos módon a nomád élet tapasztalatával. Ekkor még a nem hívők is hitélet meglepő frissességére találhatnak. Egyénként pedig fennáll a veszélye annak, hogy miközben másokkal nehéz gyakorlatokat végeztetünk el, addig mi magunk ülve maradunk. Figyelni kell arra – intett a szónok –, hogy ez a megtelepedettség ne vezessen egyfajta lelki, benső sorvadáshoz.        

A szomjúságban inkább az úton-lét formáját lássuk 

Tolentino atya Gustavo Gutiérrez perui domonkos teológus „A kútból inni. A nép lelki útja” című könyvére utalt, ami szerint a kút a közösség konkrét lelki élete, ami esetlegességtől és korlátozottságtól sebes. Az emberiséget mi nagy fáradsággal szeretnénk átölelni, azt az emberiséget, amit Jézus már valójában átölelt, hiszen ő szeretettel hajol a konkrét valóság fölé, nem pedig saját magunk eszményítésére, amit éppen fel akarunk építeni. Isten Fia megtestesülésének a titka számunkra inkább látomást jelentsen az életről, semmint egy ideológiát!  

Ne törekedjünk megszállottan a tökéletességre

A szomjúság bizonyos értelemben humanizál bennünket és egyúttal jelzi a „spirituális növekedés útját” – emelte ki a lelkigyakorlatos mester. Sok időt kell arra fordítani, hogy legyőzzük a tökéletes dolgok megszállott keresését, hogy legyőzzük azt a rossz hajlamot, hogy a valóságot hamis képekkel fedjük el. Thomas Merton lelki író szerint Krisztus éppen azzal akart azonosulni bennünk, amit mi nem szeretünk, és ezért vette magára a nyomorúságunkat és szenvedéseinket. Szent Pál is beszél a hit paradox mivoltáról: „akkor vagyok erős, amikor gyenge vagyok” – mondja. A bennünk lévő isteni élet legfőbb ellensége – a szónok szerint – nem az emberi gyöngeség és törékenység, hanem a keménység és a merevség. Nem a törékenység és a magaláztatás, hanem ellenkezőleg: a gőg, az önelégültség, az önigazolás, az elszigetelődés, az erőszak, a hatalom önkívülete. Az erő és a kegyelem pedig, amire oly nagy szükségünk van, nem a miénk, hanem Krisztusé.

Jézus három megkísértettsége a pusztában                

Ha figyelmessé tesszük magunkat a hallgatásra, akkor a szomjúság a benső élet értékes tanítómesterévé válik – emelte ki Tolentino atya, majd Jézus hármas pusztai megkísértettségét elemezte. Az első a kenyerek kínálata. Jézus ismeri az emberi élet szükségleteit, de emlékeztet arra, hogy nem csak kenyérből él az ember. Válasza nem menekít ki minket a valóságból, hanem arra indít, hogy olyan alkalomnak tekintsük azt, melyet a Szentléleknek kell betöltenie. A második kísértést a pusztai vándorlás során Mózestől (szomjat oltó) vizet követelő néphez hasonlította, amivel szemben a szónak Jézus útját a csendben, az elhagyatottságban és a szomjúságban, mint imádságot jelölt meg.

Jézus legfőbb hatalma önmaga végső felajánlása

Végül a bálványokkal kísértést Jézus azzal utasítja el, hogy „csak Urunkat, Istenünket imádhatjuk”, mindig szem előtt tartva azt, ahogyan a Feltámadott küldi tanítványait misszióba: „Én kaptam minden hatalom a mennyben és a földön” (Mt 28,18). A sátán csak a „látszat hatalmával” kísért, míg a föltámadt Isten Fia hatalmának része a kereszt, önmaga felajánlása. A legnagyobb kísértés abban áll, hogy a kereszt titkától akar eltávolítani, de ekkor eltávolít a testvérek szolgálatától is. Mi azonban - hatalom és birtoklás nélkül - maradjunk csak egyszerűen pásztorok! – fejezte be hetedik elmélkedését Aricciában José Tolentino Mendonça atya, a Ferenc pápa és a római kúria tagjai számára tartott lelkigyakorlat negyedik napján.

(vl)