2017-11-09 18:10:00

Öt okos, öt balga szűz: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 32. vasárnapra


Az évközi idő utolsó vasárnapjai a végső időre terelik a figyelmünket. Az egyházi év a messiás várásával, majd születésének ünnepével kezdődik, vége pedig a történelem beteljesedésére tekint, amikor Krisztus király átadja az uralmat az Atyának, és Isten lesz minden mindenben. A végidő bibliai alapképlete a megpróbáltatások között megőrzött hit. A végső időben megmutatkozik, mennyit ér az ember és mekkora a hite, illetve újra, más körülmények között nyilatkozik meg Isten igazságossága és irgalma, másként ismerjük majd meg Jézus Krisztust, Isten küldöttét.

Máté evangélista nemcsak a Márktól már ismert kozmikus átrendeződés képeit közli a végidőről (vö. Mt 24,1-41), hanem tanulságos példabeszédeket mond. A virrasztó szolgákról, a tíz szűzről, a talentumokról szóló példabeszédek, illetve a végső ítélet látomása nem a megpróbáltatásokat hangsúlyozza, bár a történelem és a mindennapos kihívások bizonyos értelemben itt is próbára teszik az embert. Itt egyre nyilvánvalóbban Jézus az, aki végül kimondja a döntő szót, akiben végérvényűvé lesz, ami addig csak esetleges adottságnak tűnt. Máté nagy hangsúlyt fektetett Jézus tanításának erkölcsi szempontjaira, arra, amit az ember megtehet, ha készülni akar az Istennel való találkozásra, ha már most igyekszik felismerni a majdan teljes fényben megjelenő Urat.

A tíz szűzről szóló példabeszéd éjszaka játszódik. Az éjszakában virrasztó szolgák képe jól ismert az evangéliumi hagyományban (vö. Mt 24,45-51; Lk 12,37köv). Itt azonban a várakozás a vőlegénynek szól, vagyis a meghívás menyegzőre, egyszeri, nagy ünnepre szól. A vőlegény közvetlenül nem jelenik meg a színen, sőt, a történet bonyodalma éppen az, hogy késik. Ez a próbatétel. A szüzek szerepe, hogy lámpásaikkal elébe menjenek, s ünnepi menetben kísérjék-vezessék, az ünnep része, számukra egyben az ünnep fénypontja, lényege. Így kapcsolódhatnak be az ünneplésbe. Választottak, de még be kell lépniük az ünnepre, s ezt csak a vőlegénnyel tehetik.

A példabeszéd már első mondatával érzékelteti, hogy erkölcsi tanulsága lesz, választást kínál: „Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.” Az okosság és balgaság itt nem szellemi adottságot jelent, hanem az ószövetségi bölcsességi gondolkodás erkölcsileg is jellemző magatartásmódját: a balga nem törődik a világ Istentől adott rendjével, nem vet számot napjainak sorával (vö. Zsolt 89,10), az okos azonban – Isten ajándékából, de saját igyekezete révén is – úgy cselekszik, ahogy ebben a világban helyes és célravezető.

Az öt okos szűz abban is okosnak mutatkozik, hogy helyesen méri fel a helyzetet: nem adhatnak olajukból a többieknek, vagyis nem pótolhatják azt, amit azok elmulasztottak. A példabeszédnek ez a pontja kérdéses, másként is elképzelhető volna – csakhogy ehhez a műfajhoz hozzá tartozik lezártsága, az a tény, hogy csak sajátos logikáját követve értjük meg, mit akar mondani. Jézus itt ezt hangsúlyozza: van az emberi felelősségnek olyan szintje, ahol nem léphetünk a másik helyébe.

A vőlegény elébe menő szüzek a Krisztusban hívők olyan közösségét jelképezik, amelynek hivatása, hogy részt vegyen a vőlegény nagy ünnepében, sőt elébe menjen, útját készítse, ragyogó dicsőségét evilág éjszakájában is fénnyel jelezze. Alázatos szerep, mint Keresztelő Jánosé, aki a vőlegény barátjának mondta magát (vö. Jn 3,29) – egyben ragyogó és fényes, ha hittel, reménnyel, szeretettel készülünk a hosszú várakozásra, ha akarjuk másoknak is az ünnep fényét sugározni. Ne másokon kérjük számon, ami a mi dolgunk. Ugyanakkor bízzunk abban, hogy lámpásaink, szívünk, lelkünk sohasem túl öreg és fáradt ahhoz, hogy figyelmes várakozásunk, imádságunk, magunkra eszmélésünk újra ne tölthetné olajjal, újra föl ne szíthatná szelíd fényét.








All the contents on this site are copyrighted ©.