2017-10-23 12:41:00

A pénz bálványa miatt sok gyermek éhen hal: Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája


Manapság, amikor a médiában annyi természeti csapásról, igazságtalanságról hallunk, főként a gyerekeket illetően, erősen fohászkodjunk Istenhez, hogy térítse meg az emberek szívét: hogy az Urat ismerjék és ne a pénzistent imádják. Ferenc pápa a kapzsiság veszélyeiről prédikált hétfőn reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén, alapul véve a mai liturgiát.

A kapzsi azzal áltatja magát, hogy javaival életét is meghosszabbítja

Szent Lukács evangéliumának mai szakasza (Lk 12,13-21) a kapzsi ember példabeszédéről szól. Ennek az embernek a pénz lesz az istene, holott hiábavaló a földi javakra támaszkodnunk, mert az igazi kincs az Úrral való kapcsolatban rejlik. Bőséges termését látva az illető nem áll meg: arra gondol, hogy nagyobb csűröket épít, és arról fantáziál, hogy meghosszabbítja életét: vagyis a javait megcsömörlésig akarja halmozni, nem ismerve a megelégedést. Ezzel belép a mértéktelen fogyasztás körébe.

A pénzimádók és az éhező gyermekek

Isten az, aki korlátot szab a pénzhez való ragaszkodásnak. Amikor az ember a pénz rabjává válik. És ez nem egy mese, amit Jézus kitalál: ez a valóság. Ez a mai valóság. A mai valóság – ismételte el a pápa.  Sok ember a pénzimádatnak él, azért, hogy a pénzből gyúrjon magának saját istent. Sokan csak ezért élnek, és életüknek nincs értelme. Ahogy az Úr mondja: „Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”. Nem tudják, mint jelent Istenben gazdagodni!

Ferenc pápa fölidézett egy történetet, ami néhány évvel ezelőtt esett meg Argentínában – az ő másik egyházmegyéjében, ahogy Buenos Airest szokta emlegetni. Egy gazdag vállalkozó, noha tudta, hogy súlyos beteg, konokul megvásárolt egy villát nem gondolva arra, hogy rövidesen Isten színe elé szólítják majd. És ma is vannak ilyen pénzre és földekre éhes emberek, akik rengeteget birtokolnak szemben az éhező gyermekekkel, akiknek nincsenek gyógyszereik, akik nem járnak iskolába, akiket magukra hagytak. Olyan bálványimádásról van szó, amely öl, emberi áldozatokat szed – mutatott rá a pápa.

Imádkozzuk, hogy mi képesek legyünk látni

Sok ember meghal emiatt a bálványimádás miatt. Gondoljunk csupán egy esetre: a 200 ezer rohingya gyermekre a menekülttáborokban. Ahol a 800 ezer emberből 200 ezer gyermek. Éppen csak nem halnak éhen, alultápláltak, nincsenek gyógyszereik. Ez is ma történik. Nem olyasvalami, amit az Úr a régi időkre mond: nem. Ma! És nekünk erősen kell imádkoznunk: „Uram, kérlek, érintsd meg ezeknek az embereknek a szívét, akik imádják a pénzistent. Érintsd meg az én szívemet is, hogy ne essek bele ebbe, hogy én képes legyek látni”.

Istenben keressük létünk szilárd alapját

A másik következménye ennek a pénzimádatnak a háború. A családi háború is. Jól tudjuk mindannyian, mi történik, amikor az örökség forog kockán: a családtagok széthúznak és gyűlölködni kezdenek egymás ellen. Az Úr a végén szelíden aláhúzza: „Aki nem gazdagodik Istenben”. Ez az egyedüli út. A gazdagság, de Istenben. És ez nem a pénz lebecsülése, nem. Ez a kapzsiság: ahogy Ő mondja: a kapzsiság. A pénzistenhez ragaszkodva élni. Ezért kell, hogy erősen imádkozzunk, Istenben keresve létünk szilárd alapját – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.