2017-10-02 09:39:00

Ferenc pápa találkozója a menekültekkel és a szegényekkel Bolognában


A Szentatya Bolognába érve elsőként a menedékkérők regionális központjába látogatott. A korábbi laktanya épületébe lépve maga is fölvette a menedékkérők sárga karkötőjét. Egyesével üdvözölte a menekülteket, meghallgatta drámai történetüket. A több száz főt ellátó táborban részben menedékkérelmük elbírálására várakozók, részben kiutasításra ítéltek tartózkodnak, közöttük gyerekes családok is.

Átláthatóság, humanitárius folyosók, gyors ügyintézés

A pápa kifejtette: Úgy tudjuk legyőzni a migránsoktól való félelmet, ha elmegyünk közéjük, ahogyan ő tette. Máskülönben nem tudhatjuk meg az igazságot, a tudatlanság pedig táplálja a félelmet. A migráció jelenségével szemben a pápa prófétai látásra és határozott, tervszerű cselekvésre, bölcsességre és intézményekre buzdított. Átlátható működésre van szükség, amely által elkerülhető mások kihasználása – hangsúlyozta. Ferenc pápa figyelmeztetett, hogy több országban kellene alkalmazni a humanitárius folyosókat, hogy az emberek biztonságos úton jöhessenek, és rövidíteni kellene a bürokrácia útvesztőit, hogy felgyorsítsák a menedékjogi iratok beszerzését.

Ebéd a szegényekkel Isten házában

A Szentatya vasárnap a bolognai Szent Petróniusz-bazilikában a szegényekkel ebédelt. A Karitász által szervezett ebéden 1400 szegény, beteg ember vett részt, köztük büntetés-végrehajtási intézetek fogva tartottjai és menekültek. A menüt úgy állították össze, hogy minden résztvevő vallási előírásainak megfeleljen.

Ferenc pápa egy evangéliumos könyvet ajándékozott nekik e szavak kíséretében: „Ez nektek szól! Éppen azoknak, akik szükséget szenvednek. Vigyétek el mindnyájan, mint Isten személyes barátságának jelét, pecsétjét: Isten maga is zarándok, hajléktalan lett, hogy helyet készítsen mindenki számára. Mindnyájan zarándokok vagyunk, szeretetet és reményt koldulunk, és szükségünk van erre az Istenre, aki idejön hozzánk és a megtört kenyérben nyilvánul meg. Vigyétek el másoknak is ezt a szeretetkenyeret, amelyet ma megosztunk egymással! Ajándékozzatok mindenkinek rokonszenvet és barátságot!” A találkozó a Miatyánk elimádkozásával zárult, melyet Ferenc pápa a szegények imájának nevezett.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.