2017-10-01 17:22:00

A pápa Úrangyala imádsága Bolognában: Boldog Titus Zeman szalézi pap tanúságtétele


Vasárnap délben Ferenc pápa Bologna főterén mondta el az Úrangyala imádságot, miután beszédet intézett a munka világának képviselőihez.

A Mária-ima után a Szentatya emlékeztetett rá, hogy szombaton Pozsonyban a boldogok sorába iktatták Titus Zeman szalézi papot. Az új boldog csatlakozik a XX. század vértanúinak hosszú sorához. Boldog Titus Zeman 1969-ben hunyt el, hosszú éveken át tartó fogság után. Hite és lelkipásztori szolgálata miatt börtönözték be. Tanúságtétele nyújtson nekünk támaszt az élet legnehezebb pillanataiban és segítsen, hogy a megpróbáltatások közepette is felismerjük az Úr jelenétét – mondta a Szentatya.

Titus Zeman szalézi szerzetest, a kommunizmus vértanúját 1951-ben börtönözték be. 13 évi fogság és kegyetlen kínzások után 1964-ben helyezték feltételesen szabadlábra. Ezt követően is üldözték és kémkedtek utána, megtiltották neki, hogy nyilvánosan gyakorolja papi szolgálatát. 1969. január 8-án hunyt el.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy ez a vasárnap a csúcspontja az Isten Szavának szentelt hétnek, mivel szeptember 30-án tartjuk Szent Jeromos egyháztanító, a Szentírás nagy mestere liturgikus emléknapját. “Kötelezzük el magunkat, hogy olvassuk a Bibliát, főleg az evangéliumot és elmélkedjünk róla” – hangzott a pápa buzdítása.

A pápa továbbá üdvözletét küldte a mintegy 50 ezer hívőnek, akik a pompeji Mária kegyhelyen gyűltek össze a hagyományos Rózsafüzér Királynője imára, amelyet idén Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke vezetett. Végül a pápa szép vasárnapot kívánt Bologna minden lakójának, „a bennszülötteknek” és az „örökbe fogadottaknak” egyaránt.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.