2017-09-29 13:54:00

Ferenc pápa az evangelizálásról: az egyház legyen mindig az irgalmasság eszköze


Az egyház ebben a történelmi pillanatban úgy érzi, hogy meg kell újítania erőfeszítéseit és lelkesedését az evangelizálás örökös küldetésében. Erről beszélt Ferenc pápa pénteken délben az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa tagjainak, akik ezekben a napokban tartották ülésüket a Vatikánban.

A dikasztérium feladata, hogy az egyházi közösségben tovább éljenek az irgalmasság szentévének gyümölcsei, melyet az egyház nagy hittel élt meg, újra fölfedezve a kiengesztelődés szentségét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kihunyjon ez a nagy lelkesedés – figyelmeztetett a pápa. Az egyház felelős azért, hogy továbbra is szüntelenül az irgalmasság eszköze legyen. Így az evangélium befogadását az emberek az üdvösség eseményeként élhetik meg, teljes és végleges értelemmel töltve meg a személyes és közösségi életet.

Az irgalmasság hirdetése és az arról való tanúságtétel szervesen hozzátartozik minden igehirdető feladatához, éppen a neki fenntartott irgalmasság erejénél fogva. Ferenc pápa emlékeztet Szent Pálnak Timóteushoz írt első levelére, amelyben így ír: „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre”.

Az evangelizálás természeténél fogva Isten népéhez tartozik – állapította meg a pápa, majd két jellemzőt emelt ki. Az első az, hogy az egyes népek és kultúrák hozzájárulásukkal gazdagítják az egyházat, amelynek küldetése, hogy az egész emberi nemet egységbe terelje. A második jegy pedig az evangelizálásra való meghívás, amely meghalad minden egyes személyt, hogy beleilleszkedjen az emberek közötti kapcsolatok bonyolult szövevényébe. Ez különösen érvényes a mai korban, amelyben a technológia gyümölcseként egy új kultúra jelentkezik erőteljesen, amely egyfelől lenyűgöz az elért vívmányaival, másfelől nyilvánvalóan hiányzik belőle a személyközi kapcsolat és a másik iránti érdeklődés.

Fontos tehát behatolni az emberek szívébe, hogy fölfedezzük azt az Isten-élményt, ami segít, hogy nyugodtan nézzünk előre, de egyben az Isten utáni vágyakozást is, amely nyugtalanítja sok ember szívét, akik a közöny mélységébe hullva nem tudják értékelni az életet. De behatolva a szívükbe el tudjuk vinni nekik az evangelizálás örömét – mondta végül Ferenc pápa az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa tagjainak.

(gá) 








All the contents on this site are copyrighted ©.