2017-09-10 14:59:00

A pápa ellátogatott egy medellíni árvaházba: A szenvedő gyermek fájdalmas a léleknek, de Jézus nem hagyja magára


Egy kislány keresztet vet, egy kisfiú karkötőt tesz a csuklójára, egy másik pedig átöleli, mint aki védelmet keres a pápánál. Minden kisgyerek kezében egy kis margaréta virág és énekelnek a neves vendégnek. 300 gyermek fogadta a Szentatyát szeptember 9-én szombaton a medellíni Hogar de San José családotthonban. Az intézményt a helyi főegyházmegye tartja fenn, hogy segítse a legkisebbeket, az erőszak és az elhagyatottság áldozatait. Ezt a hátrányos helyzetet látva Ferenc pápa megállapította, hogy szenvedő gyermekeket látni fájdalmas a szívnek, mert ők Jézus kedvencei. Elfogadhatatlan, hogy rosszul bánjanak velük és, hogy megvonják tőlük a jogot, hogy gyermekkorukat nyugodtan és örömmel éljék meg, valamint, hogy megtagadják tőlük a remény jövőjét.

Hit, az otthon melege, jó képzés, egészség, étel

A pápa figyelmesen hallgatta az igazgató szavát és a tanúságtevőt. Az intézményvezető a kis vendégeknek nyújtott segítségről beszélt: imával, egy kedves tekintettel, őszinte párbeszéddel igyekeznek újjáépíteni az emberi szövetet és felfedeztetni velük Isten szeretetét, aki új távlatokat nyit. Claudia, a fiatal tanúságtevő elmesélte történetét, a fájdalmát, hogy elvesztette családját, akiket a gerillák mészároltak le. Évek szenvedése után elmondta, hogy második családjára talált rá az árvaházban és mindene megvan, ami szükséges ahhoz, hogy boldog legyen: a hit, az otthon melege, jó képzés, egészség, étel. A pápa emlékeztet a szív emlékezetére, sok gyermek igazságtalan szenvedésére világszerte, akik mások gonoszságának ártatlan áldozatai.

Jézus senkit sem hagy magára, aki szenved

A gyermek Jézus is a gyűlölet és az üldöztetés áldozata volt. Családjával menekülnie kellett, el kellett hagynia saját földjét és otthonát, hogy elkerülje a halált. De Jézus senkit sem hagy magára, aki szenved, legkevésbé a gyermekeket, akik a kedvencei – nyomatékosította a pápa.

A Hogar de San José egy otthon, Isten kicsinyek iránti szeretetének és annak a vágyának a bizonyítéka, hogy közel álljon hozzájuk mindazon jó embereken keresztül, akik szerető gondoskodással végzik ott munkájukat. Az intézmény felelősei, a személyzet és sokan mások is e család részei. Ettől válik ez a ház otthonná, amely az otthon melegét árasztja, ahol érezzük, hogy szeretnek bennünket, védelmet és elfogadást, gondoskodást és elkísérést kapunk.

„Jó kezekben vagytok"

Ferenc pápa örömének adott hangot, hogy az árvaház Szent József nevét viseli és hogy a hasonló központok a „Munkás Jézus” és a „Betlehem” nevet kapták. „Jó kezekben vagytok, mert ahogy Szent József védelmezte a Szent Családot a veszélyektől, úgy benneteket is őriz és elkísér”, biztosította a pápa a gyermekeket Jézus és Szűz Mária oltalmáról is.

A szeretet, amely meglátja Jézust a legkisebbekben

Az egyháziakat és a világi híveket, akik Kolumbia „katolikus fővárosában”, Medellínben különböző otthonokban befogadják és szeretettel gondozzák a gyermekeket, akik kiskoruktól fogva megtapasztalták a szenvedést és a fájdalmat, a pápa két dologra emlékeztette, amelyek nem hiányozhatnak, mert részét képezik a keresztény identitásnak. A szeretet, amely meglátja Jézust a legkisebbekben és a leggyengébbekben illetve a szent kötelesség, hogy elvigyük a gyermekeket Jézushoz. Eme örömteli és fájdalmas feladat kapcsán a pápa annak a reményének adott hangot, hogy Szent József ad ösztönzést és segítséget nekik a gyermekek szeretettel teli gondozásában, akik a kolumbiai társadalom, a világ és az egyház jövőjét jelentik. Ahogy Jézus elkötelezi magát, hogy imádkozik közösségéért, úgy e gyermekek is növekedjenek a bölcsességben és kegyelemben Isten és az emberek előtt abban a reményben, hogy meggyógyulnak testi és szívbeli sebeik, mert az Úr nem hagy senkit magára, mindenkit megvéd és segít.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.