2017-09-09 17:20:00

Ferenc pápa vezette a nemzeti kiengesztelődésért tartott nagy találkozót Villavicencióban


Fájdalom, meghatottság, ima, remény. Mindezt átélték a nemzeti kiengesztelődésért tartott nagy találkozó résztvevői Villavicencióban. Régóta várta ezt a pillanatot a lakosság, amely sokat szenvedett a háború miatt, de amely ma megteszi az első lépést a béke útján. Jelentőségteljes a hely is, ahol a találkozót megtartották. A pápa is kiemelte ezt: „A Bojayái feszület tövében gyűltünk össze, amely szemtanúja volt 2002-ben egy csoport lemészárlásának, akik a templomban kerestek menedéket. Jelentős volt a résztvevők személye is: a félévszázados háború erőszakának áldozatai, katonák és rendőrök, valamint volt gerillák. Mindannyian a maguk módján „sebeket hordoznak, amelyek nehezen gyógyulnak be, mert egy ember ellen elkövetett erőszak seb az emberiség testén” – jegyezte meg a pápa.

Négy tanúságtétel

A szeretet erősebb a halálnál és az erőszaknál – ezt az üzenetet adta át Ferenc pápa a kolumbiai népnek a megható találkozó során. Lélekhez szóló volt az esemény elsősorban a négy tanúságtétel miatt, amelyek a 85. zsoltár és az Ének a békéért után hangzottak el. Mindegyik tanúságtevő beszédét követően meggyújtott egy gyertyát és elhelyezte a feszület előtt, amelyen Krisztusnak nincs karja és lába, de arca ránk tekint és szeret bennünket. A négy tanúságtétel a szenvedés, az erőszak, de elsősorban a bátorság és a remény, a jövőbe vetett bizalom története. Bizalom, amely ékesszólóan kifejezésre jut a béke jelében az utolsó tanúságtételt követően.

Nem a gyűlöleté az utolsó szó

Ferenc pápa ezekből a beszédekből indult ki, hogy határozottan kijelentse: ha igaz az, hogy az erőszak erőszakot szül, a megbocsátással meg lehet törni a gyűlölet láncát. Nem a gyűlöleté az utolsó szó. A Szentatya köszönetet mondott a tanúságtevőknek. Meghatódott Luz Dary ajándékától: egy mankó, a sérülések jele, amelyek a háborúból származnak. „Bár sérüléseid fizikai következményei megmaradnak, spirituális előrehaladásod gyors és szilárd, mert másokra gondolsz és segíteni akarsz nekik. A szív sebei mélyebbek és nehezebben gyógyulnak a test sebeinél, de a szeretet szabad és épít” – buzdította a pápa.

Nélkülözhetetlen az igazság elfogadása

„Azok számára is van remény, akik rosszat tettek, nincs minden elveszve” – mutatott rá a Szentatya. „Jézus ezért jött el, van remény számukra is. Nélkülözhetetlen azonban az igazság elfogadása, ami nagy kihívás, de szükséges. Az igazság nem kell, hogy bosszúhoz vezessen, hanem inkább a kiengesztelődéshez és a megbocsátáshoz. Természetesen nehéz elfogadni a változást azoknak, akik erőszakhoz nyúltak céljaik eléréséért. Mindannyiunknak kihívást jelent bízni abban, hogy tudnak tenni egy lépést előre azok, akik szenvedést okoztak egy teljes közösségnek és az egész országnak.”

Itt az ideje, hogy kioltsuk a gyűlöletet, lemondjunk a bosszúállásról

Erős szavakkal zárta beszédét a pápa mielőtt elmondta volna imáját. „Kolumbia, nyisd meg Isten népének szívét és engesztelődj ki. Ne félj az igazságtól és az igazságosságtól. Kedves kolumbiaiak, ne féljetek bocsánatot kérni és megbocsátani. Ne álljatok ellen a kiengesztelődésnek, amely egymáshoz közelít benneteket, testvérekké tesz és legyőzi az ellenségességet. Itt az ideje a sebek begyógyításának, a hidak építésének, a különbségek elsimításának. Itt az ideje, hogy kioltsuk a gyűlöletet, lemondjunk a bosszúállásról és megnyíljunk az együttélés felé, amely az igazságosságon, az igazságon és a testvéri találkozás hiteles kultúrájának megteremtésén alapul. Eljött az ideje, hogy harmóniában és testvériségben éljünk, ahogy az Úr akarja! Kérjük, hogy a béke építői legyünk és azt, hogy ahol gyűlölet és harag van, oda szeretetet és irgalmat vigyünk.

A szertartás azzal ért véget, hogy két kolumbiai kislány egy növényt adtak át a Szentatyának a kiengesztelődés jeleként. A növénynek, mint a békének szüksége lesz a jóakarat vízére, hogy növekedjen és megerősödjön.

Ima a Kiengesztelődés Keresztje előtt

A nemzeti kiengesztelődés nagy találkozója után a pénteki nap utolsó programjaként Ferenc pápa Villavicencióban néma imába merült a Kiengesztelődés Keresztje előtt az Alapítók parkjában. A kolumbiai elnök, 400 gyermek és őslakosok egy csoportja fogadta a parkban. Miután a pápa elhelyezett egy koszorút a nagy kereszt előtt, imába mélyedt. Közben felcsendült a Katonai csend c. zenemű. Az emlékműre felírták az országot évtizedeken keresztül sújtott erőszak áldozatainak számát. Az imát követően a gyermekek segítségével a Szentatya elültetett egy fát az új élet jeleként.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.