2017-08-28 09:18:00

Jézus kezében a legkisebb kő is drágakővé válik – Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága


A vasárnapi evangéliumi szakaszt (Mt 16,13-20) elemezve Ferenc pápa megállapította: Jézus tanítványaival való kapcsolatának kulcsfontosságú pillanatáról van szó, amikor Jézus meg kíván győződni hitükről. Először arra kérdez rá, hogy mit gondolnak róla az emberek. Az emberek azt gondolják, hogy Jézus egy próféta, ami igaz, de nem ragadja meg Személyének, küldetésének lényegét. Azután felteszi tanítványainak a szívéhez legközelebb álló kérdést, vagyis közvetlenül megkérdezi őket: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” 

Jézus Péterre, a kősziklára építette egyházát

És azzal a „Hát ti” kifejezéssel Jézus határozottan kiragadja az apostolokat a tömegből, mintha azt mondaná : hát ti, akik velem vagytok minden nap és közelről ismertek engem, mi az a többlet, amit megértettetek? A Mester övéitől magasabb rendű és különb választ vár, mint a közvéleménytől. És valóban, éppen ilyen válasz fakad Simon Péter szívéből : „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Simon Péter ajkáról olyan szavak hangzanak el, amelyek meghaladják természetes képességeit, nagyobbak őnála. Talán nem járt általános iskolába, és mégis képes ezekre a szavakra, amelyek nagyobbak nála! Azonban ezeket a szavakat a mennyei Atya sugallta, aki kinyilatkoztatja a Tizenkét Apostol között az elsőnek Jézus valódi identitását: Ő a Messiás, Isten Fia, akit Isten azért küldött, hogy üdvözítse az emberiséget. És ebből a válaszból Jézus megérti, hogy az Atya által adott hitnek köszönhetően létezik egy szilárd alap, amelyre építheti közösségét, egyházát. Ezért mondja Simon Péternek: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat”.

Jézus kezében „élő kövekké” válunk

Jézus ma velünk is tovább akarja építeni egyházát, ezt a szilárd alappal rendelkező otthont, ahol azonban nem hiányoznak a repedések, és amely szüntelenül javításra szorul. Mindig. Az egyháznak mindig szüksége van arra, hogy megreformálják, megjavítsák – mondta a pápa, majd így folytatta: „Mi természetesen nem érezzük magunkat szikláknak, csak kis köveknek. Azonban egyetlen kis kő sem haszontalan, sőt, Jézus kezében a legkisebb is drágakővé válik, mert Ő felveszi, nagy gyöngédséggel tekint rá, Szentlelkével megmunkálja és megfelelő helyre teszi, arra, amelyet kezdettől fogva szánt neki és ahol a leghasznosabb lehet az egész építkezés számára. Mindnyájan kis kövek vagyunk, de Jézus kezében részt veszünk az Egyház építésében. És mindnyájan, bármilyen kicsinyek is vagyunk, „élő kövekké” váltunk, mert amikor Jézus kezébe veszi a követ, azt élővé teszi, eltölti a Szentlélek életével, szeretetével és így van helyünk és küldetésünk az egyházban: az egyház életközösség, amely sok-sok különféle kőből áll egyetlen épületet alkotva a testvériség és a szeretetközösség jegyében.

A vasárnapi evangélium továbbá arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus azt akarta: legyen egyházának látható központja a Péterben és mindazokban megvalósuló szeretetközösségnek, akik őt követték ugyanabban a prímási felelősségben. Ezek kezdettől fogva Róma püspökei, azé a városé, ahol Péter és Pál vérükkel tettek tanúságot.

Mária közbenjárásával valósítsuk meg az egységet és a szeretetközösséget

Ajánljuk magunkat Mária, az Apostolok Királynője, az Egyház Anyja oltalmába – mondta végül Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság előtt mondott beszédében. Ő ott volt a Cenákulumban Péter mellett, amikor a Szentlélek leszállt az Apostolokra és arra késztette őket, hogy kilépjenek és hirdessék mindenkinek, hogy Jézus az Úr. Ma Anyánk támogasson és kísérjen el bennünket közbenjárásával, hogy teljes egészében megvalósítsuk azt az egységet és szeretetközösséget, amelyért Krisztus és az Apostolok imádkoztak, és amelyért életüket adták.

A pápa imái az árvíz, valamint a vallási üldözés áldozataiért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa kifejezte lelki közelségét Banglades, Nepál és India lakosságához, amelyet az elmúlt napokban árvíz csapása sújtott. A Szentatya imádkozik az áldozatokért és mindazokért, akik e természeti katasztrófa miatt szenvednek.

Szomorú hírek érkeztek testvéreink, a rohingya vallási kisebbség üldözéséről – folytatta a Szentatya. Kifejezte hozzájuk való közelségét, majd azért fohászkodott minden hívő nevében az Úrhoz, hogy mentse meg őket, küldjön jóakaratú férfiakat és nőket megsegítésükre, akik megadják nekik minden jogukat. Imádkozzunk rohingya testvéreinkért is! – hangzott a pápa felhívása.   

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.