2017-07-25 12:26:00

Walter Kasper: A katolikus Egyház - könyvismertetés, 1. rész: A teológus portréja


P. Szabó Ferenc SJ könyvismertetése

Walter Kasper bíboros teológus egy jelentős monográfiában – A katolikus Egyház címmel - összegezte  a II. vatikáni zsinat óta kialakított egyháztanát. A munka eredeti német nyelven 2012-ben jelent meg, francia fordítása pedig 2014-ben.[1] Ismertetésemben  az újabb  francia változatra hivatkozom.

W. Kasper két részes új könyve egy hosszú élettapasztalatot és teológiai reflexiót összegez. Első része: „Életutam az Egyházban és az Egyházzal”. Ez a rész a főbb életrajzi kereten belül lelki-szellemi-teológiai/egyháztani fejlődését vázolja, közben érzékelteti a II. Vatikáni zsinat utáni a „nyugati” világ kulturális/szellemi válságának és benne az egyházi válságnak a kialakulását egészen napjainkig. A nyugalmazott bíboros reális képet fest, jelzi a fényeket és az árnyakat, nem naivan optimista, de a keresztény reménység élteti. Könyve második része rendszerező egyháztan a COMMUNIO (szeretetközösség) eszméjével a középpontban: „A katolikus egyháztan alapvető elemei.”

Walter  Kasper  1933-ban született, teológiai tanár, számos mű szerzője,  püspök, majd 2001-től 2010-ig vezette a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsát. 2010. július 1-én XVI. Benedek elfogadta – életkorára való tekintettel benyújtott – lemondását, és utódául a Tanács élére Kurt Koch  bázeli püspököt nevezte ki, Walter Kasper rendkívüli nehéz körülmények között folytatta az ökumenikus párbeszédet ortodoxokkal, protestánsokkal, anglikánokkal, valamint a nagy vallások képviselőivel. Rokonszenves személyisége, kiegyensúlyozott teológiája és korábbi püspöki tapasztalatai kiválóan alkalmassá tették a fontos szentszéki hivatal vezetésére.[2]

A következő napokban néhány előadásban ennek az egyháztannak kialakulását ismertem Kasper könyvének első része nyomán. Mivel életútját egy interjúkötet alapján részletesen ismertettem a Távlatokban[3], most főleg az elmúlt fél század szellemi/egyházi forrongására, a zsinat utáni kontesztálásra és a zsinat recepiójának nehézségeire, a szélsőségek között egyensúlyt kereső teológus véleményére figyelek. Megjegyzem: magam is átéltem e fél század forrongását 25 évig itt Rómában, majd Budapestről is figyelve a világ és Róma eseményeit.)

Az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulásáról

A neves teológus, akinek több könyvét magyarul is olvashatják[4], és akiről több szó esett a két családszinóduson, minthogy Ferenc pápa őt kérte meg egy kényes téma, az újraházasodott elváltak lelkipásztori kísérése, esetleges szentségekhez járulása megvitatásának előkészítésére.[5] Sajnos, a szakember Kasper árnyalt gondolatait a sajtó nemegyszer eltorzította elannyira, hogy egyes őskonzervatívok egyenes eretnekséget véltek felfedezni A család evangéliuma címmel[6] magyarul is megjelent kiegyensúlyozott javaslatában.

Mivel a mai napig sok a félreértés e javaslat és az Amoris laetitia  k. buzdítás 8. fejezete körül, röviden ismertetem Kasper bíboros  2014-es vitaindító tanulmányát.

A családdal foglalkozó 2014. októberi rendkívüli szinódusra készülve Ferenc pápa felkérte Walter Kasper bíborost, hogy a 2014 februárjában megtartott konzisztóriumon tartson előadást a család mai problémáiról. A bíboros februári merész felszólalása feltűnést keltett.

Kasper bíboros Ferenc pápa programjának szellemében világít rá a „család Evangéliuma” lényegére: Az Evangélium nem törvénykódex, hanem fény és annak az életnek az ereje, amely maga Jézus Krisztus, és aki megadja azt, amit követel. Ez az Evangelii gaudium folyton visszatérő alapgondolata: a szeretet és az irgalmasság primátusát kell hirdetni és erről tanúskodni.

A bíboros teológus  így fogalmazza meg a problémát: „Lehetséges-e olyan fejlődés, amely – nem törölve el a hagyományos dogmatikus normát – előrehaladás lenne a kérdés megoldásában és elmélyítené az újabb hagyományokat?”  A válasznak árnyaltnak kell lennie. (Familiaris consortio 84)

Két helyzetet elemez, amelyeket már felvetettek hivatalos dokumentumokban, és amelyeket meg kell oldania a szinódusnak. Az egyik: olyan elvált újraházasodott felek helyzete, akik szubjektíve meg vannak győződve arról, hogy előző házasságuk orvosolhatatlanul megromlott és soha sem volt érvényes. Kasper emlékeztet arra, hogy a házasság érvényességének megítélésében nem lehet az érdekelt felek szubjektív véleményére hagyatkozni. Ezt jogi úton kell tisztázni, amire a lelkipásztornak figyelnie kell. A második nehezebb helyzet: az érvényes egyházi házasság után elváltak és új polgári házasságot kötöttek: csak lelki áldozás engedélyezett nekik, vagy szentségi áldozáshoz járulhatnak? Mennyire vannak egyesülve Krisztussal? Ha a szentségi áldozásból kizárjuk őket, vajon nem kérdőjelezzük-e meg az Egyház szentségi jellegét? Ezzel felforgatnánk a II. Vatikáni zsinat egyháztanát, amely szerint „az Egyház mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész  emberi nem egységének” (LG 1).

Kasper bíboros  a régi egyház gyakorlatára -  a türelem és az irgalom lelkipásztori gyakorlatára utalva - keresi a kiutat, de előbb itt válaszol azoknak az ellenvetésére, akik attól tartanak, hogy – megengedve a házasságról szóló egyházi tanítás fejlődését (az 1983-as kánonjogi kódex 1093-as kánonja már nem helyez kilátásba kiközösítést, mint az 1917-es tette) – kikezdi a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítást. Erről azonban nincsen szó, hanem a személyek iránti figyelem és az irgalmas Isten lelkipásztori képviselete a cél.

Kasper bíboros  konkrét javaslatában és érvelésében részben a Nagy Szent Vazult és Nazianzi Szent Gergelyt követő Joseph Ratzinger professzor egy 1972-es tanulmányára hivatkozik.

Az Egyháznak az első századokban, az üldözések idején, szembe kellett néznie a keresztények aposztáziájával, hittagadásával. Ezeket nevezték latinul lapsinak, elbukottaknak, akik megtagadták keresztségüket. Számukra az Egyház penitenciatartást (bűnbánati/megtérési gyakorlatot) írt elő, az új vízkeresztség helyett a könnyek keresztségét. „A hajótörést szenvedőknek, a vízbe fúlóknak nem másik hajót ajánlott, hanem a szabadulás/üdvösség deszkáját.”[5]

Ezt a hasonlatot alkalmazza Kasper bíboros az elvált és újraházasodott hívő katolikusokra: az érvényes házasság után nem egy második házasság („második hajó”), hanem a „szabadulás deszkája”: a szentáldozáshoz járulás. Nemcsak lelki áldozás (bűnbánat, megtérés után), hanem teljes részvétel a szentáldozásban; és ezt egyöntetűen be kellene vezetni az Egyházban. Kasper bíboros azokat a szakembereket, akik ezt vitatják, emlékezteti a Krédóra: „Hiszem a bűnök bocsánatát.” Függetlenül a vitatott részletektől, az Egyház mindig középutat keresett a rigorizmus és a laxizmus között, hivatkozva az Úrtól kapott felhatalmazásra, az oldás-kötés, a bűnbocsánat  lelki hatalmára (Mt 16, 19, 18, 18, Jn 20, 23). Ha ez alkalmazható a bűnbánó gyilkosra, hasonlóképpen az őszinte bűnbánatot tartó  házasságtörőre is.

Két szempontot kell tehát összekapcsolni a lelkipásztori segítésben: engedelmeskedni az Úr parancsának és közvetíteni Isten végtelen irgalmasságát. Kasper itt rögtön hangsúlyozza: „Isten irgalmassága nem olcsó kegyelem, amely felmentene a megtérés alól.”

Walter Kasper bíboros megoldási javaslata tehát egyszerre megőrzi a házasság felbonthatatlanságát (ezt sohasem vonta kétségbe) és az irgalmasság gyakorlását, feltéve, hogy az elváltak megtérnek, és az egész Egyház tanúskodik gyökeres megtérésükről. Az Egyház megtérésre szólítja fel az elvált és újraházasodott hívőket, de ez a felhívás teljes igazságában csak az Isten bocsánatát közvetítő/kiosztó Egyháztól jöhet.

Az Egyháznak jelnek kell lennie, de hogyan lehet a hűség és irgalmasság közti felbonthatatlan kapcsolatjel a lelkipásztori tevékenységben az elvált és polgári házasságot kötött hívők körében? Meg kell különböztetni a javasolt megoldást (az „üdvösség deszkája”) a kellő feltételek mellett semmiséget kimondható helyzetektől, amikor a felek újabb szentségi házasságot köthetnek, de mindig ügyeljenek a lelkipásztorok, hogy a bűnbánat és a szív megtérése igazságban történjék meg.

Walter Kasper javaslatában a következő feltételeket sorolja fel, hogy egyedi esetekben a szentáldozáshoz való bocsátás lehetséges lehetne: bűnbánat az első házasságban elkövetett vétkekért; az első házassághoz kapcsolódó függőségek tisztázása; ki van zárva a „visszatérés” az első házassághoz; a második házasság megkötése nem járt újabb bűnnel; eltökéltség, hogy a második polgári házasságot a hit szerint élik; vágyakozás az Eucharisztia vételére.

Tehát ismételjük – mint maga W. Kasper is tette későbbi  magyarázataiban: nincs és nem lehet  szó az érvényes szentségi házasság felbontásáról, hanem az új, már visszafordíthatatlan polgári házasságot, egyedi esetekben, az említett okokból és feltételekkel  nem kell úgy tekinteni, mint tartós ágyasságot (halálos bűn állapotát) hanem etikailag értékes élet- és szeretetközösséget, és belső fórumon esetleg a lelki vezető megengedheti a szentségekhez járulást.

Kasper bíboros ismertetett javaslatával nem akart elébe vágni a szinódusi munkáknak és a pápai döntésnek, csak emlékeztetni akarta az egész Egyházat Isten mindig felajánlott irgalmasságára.

Az Amoris laetitia kifejezetten nem utal Kasper javaslatára, amelyet a szinódusi nyelvi csoportokban megvitattak, de a Schönborn bíboros által vezetett német csoport, amelynek tagja volt Kasper bíboros is, nyitottnak mutatkozott a kényes kérdés további tisztázására.

(szf)

 

[1] Katolische Kirche. Wesen – Wirklichkeit – Sendung. Herder, Freiburgg/ Breisgau, 2012. – Franciául: L’Église catholique. Son être, sa réalisation, sa mission. Cerf, Paris, 2014. A következőkben erre hivatkozom a szövegben az oldalszám megadásával  (= K 9)

[2] Életútjáról lásd: A hit szívverése - Egy életút tapasztalatai (Daniel Deckers interjúja  Walter Kasperrel). Ezt ismertettem a Távlatokban: http://www.tavlatok.hu/net/cikk003.htm

 

[3] Életútjáról lásd: A hit szívverése - Egy életút tapasztalatai (Daniel Deckers interjúja  Walter Kasperrel). Ezt ismertettem a Távlatokban: http://www.tavlatok.hu/net/cikk003.htm

 

[4] A Vigiliánál korábban magyarul is megjelent művei: Jézus a Krisztus (1996), Jézus Krisztus Istene (2003). Újabban: Luther Márton. Az ökuméné jegyében; Ferenc pápa - A gyengédség és a szeretet forradalma.

 

[5] Például :http: //hu.radiovaticana.va/news/tags/kasper   – Bővebben Szabó Ferenc: Házasság és család Krisztus fényében. Bp. 2016.








All the contents on this site are copyrighted ©.