2017-07-04 14:26:00

Újabb előrelépés az ökumenizmus útján a megigazulás tanáról


Július 5-én, Wittenbergben, vagyis a reformáció szülővárosában csatlakozik hivatalosan a Református Egyházak Világszövetsége a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozathoz. Az ökumenikus folyamat újabb fontos állomása ez, hiszen a katolikusok, lutheránusok és metodisták után most a református egyházak is ugyanazt az álláspontot képviselik a megigazulás tanával kapcsolatban, amely a XVI. században megosztotta a keresztényeket. A wittenbergi eseményen jelen lesz a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának titkára, Brian Farrell püspök. Újabb mérföldkő lesz a keresztények teljes egysége felé vezető úton. Még nem értük el a célt, de a közös út egyik fontos szakaszában vagyunk – állapítja meg a vatikáni dikasztérium közleménye. A Vatikáni Rádiónak Farrell püspök beszélt az esemény jelentőségéről.

Azonos állásponton vagyunk a megigazulás kérdésében

A reformáció idején, a XVI. században az egyik fő vita a megigazulás kérdése volt, vagyis hogyan valósul meg a bűnös emberben Krisztus kegyelme, az üdvösség. Az ökumenikus párbeszéd során elsőként a katolikusok és a lutheránusok jöttek rá, hogy lényegében ugyanúgy gondolkodnak erről a tanításról. Így 1999-ben aláírták a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozatot, amihez 2006-ban a metodista egyház is társult, most pedig valamennyi történelmi református egyház csatlakozik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a katolikus egyház és minden történelmi protestáns egyház azonos teológiai állásponton van az üdvösség megvalósulásáról. Ezért megvan a közös alap a még szélesebb körű együttműködéshez, nemcsak spirituális, hanem egyházi értelemben is.

Ökumenikus együttműködés a világ jobbá tételéért

Az együttműködés konkrét megvalósulásáról szólva Farrell püspök elmondta: az Istentől kapott kegyelem, a megigazulás a reformátusok számára felelősséget is jelent. Az a feladatuk, hogy munkálkodjanak az igazságosságért a világban, ami a megigazulás természetes következménye. A keresztények: katolikusok, lutheránusok, metodisták és reformátusok tehát közös erővel igyekezzenek a világot az evangélium szabályai szerint kell átalakítani, hogy segítsenek a szenvedő emberiségen. Ahogy Ferenc pápa szokta mondani, nem elég az elvont hit, hanem hitünkből fakadóan dolgoznunk kell, zarándokolni, megváltoztatni a világot – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Brian Farrell püspök, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának titkára.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.