2017-06-22 16:15:00

Ferenc pápa a ROACO-nak: legyetek híd Kelet és Nyugat között az értelmetlen erőszak idején


Elismerés és buzdítás. Ferenc pápa így fogadta a Keleti Egyházakat Segítő Mű (ROACO) segélyszervezet plenáris ülésének résztvevőit a Vatikánban. Június 22-én ért véget a ROACO 90. közgyűlése, amely 1968-ban jött létre, hogy karitatív tevékenységgel és szolidaritási projektekkel segítse a Keleti Egyházak Kongregáció munkáját. Pasztorális, nevelési és ellátási tevékenységgel igyekszik reagálni a sürgős szükségletekre.

A keleti egyházakat gyakran szörnyű üldözési hullámok sújtották

A keleti egyházakat gyakran szörnyű üldözési hullámok sújtották Kelet-Európában és a Közel-Keleten is. A jelentős emigráció meggyengítette jelenlétüket azokon a területeken, ahol évszázadokig virágzásban voltak. Hála Istennek, egyesekben ezen országok közül visszatért a szabadság a totalitárius rezsimek fájdalmas időszakát követően. Más egyházak azonban – különösen Szíriában, Irakban és Egyiptomban – látják szenvedő gyermekeiket az elhúzódó háborúk és a fundamentalista terrorizmus által keltett értelmetlen erőszak következtében – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ezek miatt megélték Krisztus Keresztjének tapasztalatát, ami egyben az üdvösség forrása. El kell tehát gondolkodni a szeminaristák és a papok állandó képzésének fontosságáról, hogy tudatában legyenek a radikális döntésnek és a tanúságtétel, az elkötelezettség hősiességének a gyakran próbatételnek kitett közösségeik oldalán.

Mindig tápláljuk az evangéliumi közelséget

Folytatni kell tehát olyan projektek és kezdeményezések támogatását, amelyek hitelesen építik az egyházat. Alapvetően fontos, hogy mindig tápláljuk az evangéliumi közelség stílusát. Érezzük magunkat élő köveknek, akik Jézushoz kapcsolódnak, aki a sarokkő – kérte a pápa. Ne feledjük el, hogy Keleten manapság is a keresztények – mindegy, hogy katolikusok, ortodoxok vagy protestánsok – vérüket ontják tanúságtételük bélyegeként. Az elvándorlásra kényszerült keleti hívekre utalva a pápa arra buzdított, hogy fogadják be őket és továbbra is élhessenek saját egyházi hagyományaik szerint. Ezáltal a ROACO tevékenysége hidat képez Kelet és Nyugat között, a származási és a befogadási országok között – zárta beszédét Ferenc pápa a Keleti Egyházakat Segítő Mű közgyűlésének tagjaihoz.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.