2017-06-14 12:18:00

Ferenc pápa június 19-én megnyitja a római egyházmegye éves ülését, mely a fiatalok nevelésével foglalkozik


Jövő hétfőn este hét órakor a Lateráni Szent János-bazilikában nyitja meg Ferenc pápa az egyházmegyei tanácskozást – adja hírül a római vikariátus közleménye. A pápa bevezető beszéde után bemutatják a hat tematikus műhelyt, amelyeket az egyházmegye 36 prefektúráján tartanak másnap, június 20-án. Az estét Agostino Vallini bíboros beszéde zárja, aki kilenc nappal később befejezi helynöki mandátumát. Jelen lesz a tanácskozáson utóda, Angelo De Donatis érsek, akit a pápa május 26-án nevezett ki a római egyházmegye új általános helynökévé. Mellette a vikárius helyettese, a római segédpüspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, valamint több száz világi hívő vesz részt az egyházmegyei ülésen. A hétfőn kezdődő tanácskozáson kidolgozzák az új lelkipásztori év irányvonalát, amelyet szeptember 18-án, szintén a Lateráni bazilikában mutat majd be De Donatis érsek.

A szülők nevelői szerepét támogatni

„Ne hagyjuk magukra őket! Kísérjük el a szülőket serdülő gyermekeik nevelésében!” Ez az egyházmegyei ülés fő témája, amelyet a hat különböző műhelyfoglalkozáson fejtenek ki részletesen a következő altémák szerint: „Az otthon és a családi élet”, „Az iskola és a tanulás”, „Kölcsönhatásban lenni a közösségi oldalak magányával”, „Kapcsolat a nemzedékek között”, „Az élet törékenysége: szegénység, szenvedés, halál”, „Túllépni a családok elszigeteltségén”. A résztvevők segédanyagokat kapnak az Amoris laetitia – kezdetű pápai dokumentum részleteivel, illetve egy kérdéssort, ami az élet konkrétumaihoz és a lelkipásztori valósághoz kötődik, hogy segítsék a javaslatok kidolgozását.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.