2017-05-06 11:05:00

Ferenc pápa elfogadta III. Laham Gergely görög-melkita pátriárka lemondását


Május 6-án szombaton Ferenc pápa elfogadta Őboldogsága III. Laham Gergely, a görög-melkiták 85 éves antióchiai pátriárkájának a lemondását. Az érvényes norma szerint az új pátriárka megválasztásáig Jean-Clément Jeanbart, a görög-melkiták aleppói érseke lesz a görög-melkita egyház adminisztrátora, mint az állandó görög-melkita szinódus legidősebb püspöke.            

III. Laham Gergely görög-melkita pátriárka életrajza

Laham pátriárka 1932. december 12-én született a szíriai Daraya-ban, a damaszkuszi főeparchiában. Belépve a görög-melkitáknak a Legszentebb Üdvözítőről nevezett bazilita szerzetesrendjébe, örök fogadalmait 1952 január 20-án tette le. Teológiai tanulmányait Rómában a Pápai Keleti Intézetben fejezte be, majd 1959-ben szentelték pappá. Libanonba visszatérve rendjének ottani szemináriumában tanított teológiát és liturgiát. Apostoli tevékenységét Libanonban és Szíriában főként a fiatalok lelkipásztori gondozásának szentelte. 1981-ben tarzuszi segédpüspökké nevezték ki, de ellátta a jeruzsálemi görög-melkitákat is. 2000. november 29-én a görög-melkita egyház püspöki szinódusa a görög-melkiták antióchiai pátriárkájává választotta, V. Maximosz pátriárka lemondása után, és a III. Gergely nevet vette fel. 2000 decemberében Szent II. János Pál pápától kérte az „egyházi közösséget”, melyet december 9-én meg is kapott. A jelenlegi szíriai háború idején Őboldogsága III. Gergely mindig nagy vágyat tanúsított a béke iránt és elköteleződött hívei kiengesztelődése érdekében, többek közt atyai közelsége által.                 

Jean-Clément Jeanbart, a görög-melkiták aleppói érseke, aki az új pátriárka megválasztásáig lesz a görög-melkita egyház adminisztrátora, Aleppóban született 1943. március 3-án. Római tanulmányai után 1968-ban szentelték pappá. 1968 és 72 között aleppói plébános, majd a Rabueh-i Szent Anna nagyszeminárium rektora. 1992-ben választotta meg a görög-melkita egyház püspöki szinódusa a görög-melkiták aleppói érsekévé.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.