2017-04-28 17:29:00

Ferenc pápa „a béke és a testvériség követeként” Egyiptomban


Ferenc pápa az útitervnek megfelelően április 28-án, péntek délután kettő órakor megérkezett Egyiptomba, amikor repülőgépe leszállt Kairó nemzetközi repülőterén. Útközben Sergio Mattarella olasz köztársasági elnöknek küldött táviratában így értelmezte az útját: „A béke követeként indulok útnak, hogy találkozzam a katolikus közösséggel és a különféle hitű hívőkkel”. Ferenc pápa a repülőút során a vele utazó mintegy kilencven újságírót egyenként köszöntött és „megköszönte nekik, hogy elkísérik az útjára és segítik megértetni az emberekkel utazása célját. Az emberek figyelemmel kísérik az eseményt, szem előtt tartva a tényt, hogy az egyiptomi elnök, a kopt pápa, a kopt katolikus pátriárka és az Al-Azhar főimámja hívott meg. Az egység és a testvériség útja ez!” – hangsúlyozta  Ferenc pápa útban Kairó felé. A Szentatya mielőtt elhagyta a Vatikánt, indulása előtt még találkozott kilenc egyiptomi menekülttel, akiket Konrad Krajewsky érsek, pápai alamizsnás mutatott be neki.            

Ferenc pápát a repülőtéren az egyiptomi keresztény egyházak vezetői fogadták és köszöntötték, majd délután fél háromkor udvariassági látogatást tett Abdel Fattáh al-Szíszi egyiptomi államelnöknél, akivel személyes magánbeszélgetést folytatott majd a mintegy 10 km-re fekvő Al-Azhar egyetemre hajtott, ahol részt vett a nemzetközi béketalálkozón.

Az Al-Azhar egyetem a legnagyobb tekintélyű szunnita muzulmán oktatási intézmény

Az Al-Azhar szószerinti jelentése „a Fényességes”. Ezzel a jelzővel illetik az egész világ legnagyobb tekintélyű szunnita muzulmán intézményét, mely egyúttal a legősibb iszlám egyetem. Több mint ezer éve, 969-ben alapították, amikor a mai Tunézia területéről eredő Fátimida-dinasztia, mint síita uralkodóház elfoglalta Egyiptomot, melyet birodalmuk középpontjává tett meg és így az új fővárosuk Kairó lett. Az új főváros első mecsetje egyúttal vallási és jogi oktatási központként is működött, ahol idővel olyan kiegészítő tudományokat is oktattak, mint a grammatika, a retorika, jeles módon a matematika és a többi szakág, hasonlóan a keresztény Nyugat hét szabad művészetéhez. Ezt a jellegzetességét a kairói „Fényességes Egyetem” mind a mai napig megőrizte és megmaradt az összes muzulmán ország leghíresebb teológiai és vallásjogi képzési központjának.

Feladata, hogy ápolja és őrizze a szunnita iszlám hit ortodox tanítását

E tágabb feladat mellett sajátos tevékenysége, hogy ápolja és őrizze a szunnita iszlám hit ortodox tanítását. A kairói egyetem az 1960-as években modernizálódott, amennyiben új fakultások születtek, ahol már nem csak kifejezett vallástudományi ismereteket tanítanak, hanem olyan új tárgyakat, mint például a pedagógia, a nyelvek, a gyógyászat, a gyógyszerészet, a tudományok, a gazdaság és mezőgazdaság, kereskedelem, mérnök-képzés… Nők 1962 óta lehetnek az egyetem diákjai. 1983-ban ünnepelték meg állami és vallási programokkal alapításuk millenáriumát. Az egyetem rektorát életfogytiglan választják, ő egyúttal az egyetem mecsetjének a főimámja, akit a megtiszteltető sejk névvel is illetnek. Jelenlegi vezetője Ahmad et-Tajjeb iszlám vallásjog professzor, aki a jog világában nagy szakmai tekintélynek örvend. Az Al-Azhar egyetemen szerzett alaptanulmányai után a párizsi Sorbonne egyetemen nyert doktorátust. Szorgalmazza az iszlám hagyományok sokféleségének a  megbecsülését, valamint elhatárolódik az iszlám szélsőséges politikai megnyilvánulásoktól, sőt ezt a mintegy 300.000 hallgató számára is kötelező normává tette. Az Al-Azhar egyetemre érkező Ferenc pápát Ahmad et-Tajjeb főimám, egyetemi rektor fogadta a dolgozószobájában, ahol magánmegbeszélésre került sor kettejük közt. Az egyetem által szervezett békekonferenciára az Al-Azhar egyetem nagy aulájában került sor, ahol az iszlám vallás tekintélyei mellett a világ számos vallási vezetője vett részt. Természetesen jelen voltak az egyiptomi kopt ortodox és kopt katolikus egyházak pátriárkái is.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.