2017-03-30 15:13:00

A nemzetközi közösség segítségére van szükség Irak újjáépítéséhez


A legtekintélyesebb amerikai katolikus lap, a National Catholic Register március 24-i száma hosszú interjút közöl Bashar Warda káld katolikus érsekkel, Erbil főpásztorával, akinek egyházmegyéje menekültek tízezreinek nyújt segítséget 2014 nyarától kezdve, amikor az ún. Iszlám Állam csoportja elfoglalta Moszult és a környező városokat, falvakat az ország északi részén.

Ellátás az országon belüli menekülteknek

A káld katolikus főpásztor a megszállás után felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy segítsék a mintegy 75 ezer menekültet, akik Kurdisztán fővárosában, Erbilben kerestek élelmet és hajlékot. A segélyek gyorsan megérkeztek, így az egyházmegye széleskörű szolgáltatásokat tudott nyújtani a lakhelyüket elhagyni kényszerülteknek, az ún. belső menekülteknek az elszállásolás, egészségügyi és élelmiszerellátás, iskoláztatás terén. Két és fél évvel később sok belső áttelepített abban reménykedik, hogy visszatérhet otthonába, mivel már számos város felszabadult.

Biztonság, újjáépítés, infrastruktúra létesítése

Az érsek elmondta, hogy a legfontosabb feladat Moszul felszabadítása után a biztonság garantálása, hogy megkezdődhessen az újjáépítés, az infrastruktúrák létesítése. A további prioritások közé tartozik a jogállamiság megteremtése. Ehhez szükség van a nemzetközi közösség segítségére. Figyelmeztessék az iraki politikusokat a törvényeken nyugvó állam építésének jelentőségére. A törvények tartsanak tiszteletben mindenkit és védjék meg minden állampolgár életét, mert a mai állapotok szerint félő, hogy nem következik be javulás ezen a téren.

Mit tehet a nemzetközi közösség?

A nemzetközi közösség az ún. Iszlám Állam (Daesh) elleni küzdelmen túl, gyakroljon nyomást az iraki nemzet felelőseire, hogy megváltoztassák azokat a politikákat, amelyek lehetővé tették az Iszlám Állam és a különféle szektás csoportok aktív működését Moszul térségében. Fontos, hogy az iraki kormány megvédje a kisebbségek, a keresztények és jazidik jólétét és segítse ezeket a közösségeket, hogy önállóan fenn tudják tartani magukat.

Közel-kelet „kisebbségek többsége”

Talán furcsán hangzik jelenleg a kérés – folytatta az interjúban Erbil káld katolikus érseke, de ezeknek a kisebbségeknek szükségük lenne valamilyen politikai, gazdasági és társadalmi kiváltságra, hogy bátorítsák őket a maradásra. Közel-kelet kisebbségek többsége, minden csoporttal, minden jóakaratú emberrel együtt kell működnünk, hogy megvalósítsuk a végleges békét, mert nem mindig jár sikerrel, ha ezt egyedül és egy amerikai vagy európai módon akarjuk véghez vinni. 

Egy védett enklávé a kisebbségek számára, anélkül, hogy elszigetelnék őket

Egy védett enklávé, beékelt terület gondolata is már régen felvetődött. Mi erről a véleménye? Bashar Warda káld érsek ezzel kapcsolatban elmondta: „Szükségünk van politikai, gazdasági és társadalmi kiváltságokra. A Ninivei síkság lakóinak joguk van elhatározni, hogy hogyan akarják irányítani az életüket. Figyelmeztetni kell a vezetőket, hogy felelősségük a keresztények és jazidik jelenlétének megtartása a Ninivei síkságon. Nem elszigetelni, hanem megerősíteni kell őket, hogy valóban hozzá tudjanak járulni az ország javához”.

A keresztény-muzulmán párbeszéd újraindulásához komoly és bátor kezdeményezésekre van szükség

Moszulban például közismert volt a keresztények szerepe az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, főleg a magánszektorban, az üzleti életben. Keresztények és muzulmánok együttműködtek mindaddig, amíg meg nem jelentek Bagdadban a szélsőséges csoportok. Ahhoz, hogy ismét megkezdődjön az együttműködés, komoly erőfeszítésre és bátor, kezdeményező emberekre van szükség – fejtette ki a káld főpásztor. A muzulmánoknak kell megoldaniuk a „házi feladatot” a keresztények segítségével, megváltoztatva a pénteki szónoklatokat.

A keresztények tartsanak ima és szolidaritás hetet iraki testvéreikért

Bashar Warda káld katolikus érsek az amerikai lapnak adott nyilatkozatában rámutatott: mind az USA, mind a többi ország keresztényei elsősorban imáival segíthetik az iraki keresztényeket. Szervezzenek ima- és szolidaritás hetet erre a szándékra – hangzott Warda érsek javaslata. A második fontos teendő a tudatosítás, vagyis a politikusok tájékoztatása az egész világon üldözött keresztények szükségleteiről ebben a válságos időszakban. Továbbra is nagy szükség van anyagi támogatásra a belső menekültek megsegítésére.

Ferenc pápa személyesen is tanúságot tett szolidaritásáról

Végül az iraki káld érsek Ferenc pápa szerepét méltatva rámutatott, hogy a Szentatya minden alkalmat felhasznál, hogy tegyen valamit a közel-keleti keresztényekért, gyakran kéri a hívek imáit az iraki és szíriai üldözött hívekért. Elküldte képviselőit, bíborosokat bízott meg, hogy keressék fel a kérdéses térségeket. Nagyon sokszor bátorította a katolikus segélyszervezeteket, és ő maga is 100 ezer euróval járult hozzá az iraki belső menekültek orvosi ellátásához.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.