2017-03-24 13:56:00

Scola bíboros: Milánó készen áll befogadni a pápa üzenetét


Milánó újjászületőben van, aminek már láthatók a jelei, igaz, ellentmondásosan a munka, a kultúra, a szolidaritás, a polgárok közötti barátság terén. Angelo Scola bíboros, milánói érsek így jellemezte városát a Vatikáni Rádiónak adott interjújában, Ferenc pápa szombati látogatására készülve. A Szentatya jelenléte nemcsak az egyház, de a város civil élete szempontjából is igen fontos esemény lesz.

Figyelem a szegények és rászorulók felé

A pápa látogatása az Evangelii Gaudium – kezdetű apostoli buzdítás nyomdokain halad majd, ugyanis a perifériának szól elsősorban – fejtette ki Scola bíboros. Jézus nevelési stílusát követi a pápa, hiszen a kirekesztett, rászoruló, beteg és szegény emberek felé fordul. Az élet lényegét akkor érthetjük meg igazán, ha megérintjük a szegényeket. Milánó az európai gazdasági élet egyik fővárosa. Ennek ellenére a pápa nem a városközpontba megy, hanem a külvárosba és a börtönbe. Ferenc pápa föl akarja hívni a pénzügyi, gazdasági világ, a kultúra, a civil társadalom szereplőinek figyelmét az egyenlőtlenségekre.

Tanúságtétellel evangelizálni

Vajon hogyan lehet evangelizálni egy olyan pénzügyi várost, mint Milánó? Scola bíboros szerint a tanúságtételen keresztül, ami nem csupán jó példa, hanem a valóság különböző aspektusainak megismertetése. Milánó ugyanakkor készen áll befogadni ezt az üzenetet, hiszen egyfajta újjászületés tapasztalható a civil életben. Nagy érdeklődéssel várják, mit akar mondani nekik Ferenc pápa. Az evangelizálás személyes és közösségi jelleget is hordoz magában. Következetesnek, hitelesnek kell lenni azzal, amit mondunk és teszünk. Ferenc pápát nagyon hitelesnek tartják az emberek, mert érzik, hogy tényleg belülről fakad neki az, amit mond.

Milánó elmaradott részeit keresi föl a pápa

Ennek a gazdaságilag fejlett városnak ugyanakkor vannak elmaradott részei is. Milánóban ezek a zónák nem egy helyen találhatók, mint például más városok nyomornegyedei, hanem itt-ott elszórva. Sajnos itt is vannak lepusztult környezetben élő emberek, akiknek fizikai és lelki szenvedésein katolikus és civil önkéntesek egyaránt igyekeznek enyhíteni. Ez természetesen nem elegendő – hangoztatta Scola bíboros. Újra kell gondolni a perifériák politikáját, ahol egyébként igen aktív élet zajlik. A hátrányos helyzetű társaikon segítő, jobb körülmények között élő lakosok szép jelét adják annak a polgári barátságnak, ami a jövő Milánójában épül.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.