2017-03-21 10:27:00

A pápa fogadta a ruandai elnököt: a népirtás eltorzította az egyház arcát


Ferenc pápa március 20-án, hétfőn fogadta a Vatikánban Paul Kagamét, a Ruandai Köztársaság elnökét és kíséretét. A politikus a pápai audienciát követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával. A találkozókról a Szentszék sajtóközleményben tájékoztatott.

A pápa Istenhez fohászkodik bocsánatért az egyháziak súlyos vétkeiért

A szívélyes hangú megbeszéléseken a felek emlékeztettek a Szentszék és Ruanda között fennálló jó kapcsolatokra. Elismeréssel szóltak a társadalmi, politikai és gazdasági stabilizációs folyamatban elért lépésekről. Kiemelték az állam és az egyház együttműködését a nemzeti kiengesztelődésben és a béke megszilárdításában, mely egész Ruanda javát szolgálja. A pápa a maga részéről mély fájdalmának adott hangot a Szentszék és az egyház nevében a tuszik ellen elkövetett népirtás miatt. Szolidaritását fejezte ki az áldozatoknak és mindazoknak, akik továbbra is szenvednek a tragikus események (a 90-es évek véres polgárháborújának – a szerk.) következményei miatt. Szent II. János Pál pápa gesztusa nyomán, amelyet 2000-ben tett, most Ferenc pápa újra Istenhez fohászkodott bocsánatért az egyház bűneiért és mulasztásaiért, amelyeket tagjai, köztük papok, szerzetesek és szerzetesnők elkövettek, engedve a gyűlöletnek és az erőszaknak, elárulva evangéliumi küldetésüket.

Az emlékezet megtisztítása és a békés együttélés

A pápa annak a reményének adott hangot, hogy az akkor elkövetett mulasztások beismerése, melyek sajnálatos módon eltorzították az egyház arcát, a nemrég véget ért Irgalmasság Szentéve és a ruandai püspökök hozzá kapcsolódó közleménye fényében hozzájárul az emlékezet megtisztításához. Reményt és megújult bizalmat ad a békés jövőhöz, tanúskodva arról, hogy ténylegesen együtt lehet élni és dolgozni, ha a középpontba az emberi személy méltóságát és a közjót állítjuk.

A ruandai elnök vatikáni találkozóin véleményt cseréltek a térség politikai és társadalmi helyzetéről, különös tekintettel a konfliktusok vagy természeti csapások sújtotta régiókra. Aggodalommal szemlélik a számos menekült és migráns jelenlétét, akik a nemzetközi közösség és a regionális szervezetek ellátására és segítségére szorulnak – olvassuk még a szentszéki közleményben.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.