2017-03-13 16:35:00

2017-ben a vatikáni pénzérmeken nem szerepel a pápa arcképe


Vatikán Városállam közel 2,5 millió euró pénzérmet adott ki 2017-re. A vatikáni eurókon Ferenc pápa kérésére már nem az arcképe, hanem a pápai címer jelenik meg. VI. Pál pápasága utolsó éveiben hasonló döntést hozott. A Vatikáni Rádiónak Mauro Olivieri, Vatikán Városállam filatéliai és numizmatikai hivatalának igazgató nyilatkozott az újdonságról.

A 2017-es érmek a pápai címerrel kerülnek forgalomba

„A Vatikán eurós pénzérméinek megvan a sajátos nemzeti jellege” – kezdte interjúját. „A Vatikán minden évben pénzt ver, amelyek az Európai Unió országaiban forgalomban vannak. Ezek egy részét díszkötésben gyűjtőknek is elérhetővé teszik. Ferenc pápa kérte, hogy többé ne jelenjen meg az arcképe az eurókon és az egyéb érmeken, amely kérésnek igyekeztek eleget tenni. Ez sikerült is az európai hatóságokkal kialakult némi nehézség leküzdése után, úgyhogy a 2017-es érmek a pápai címerrel kerülnek forgalomba.”

A 70-es években VI. Pál pápasága utolsó éveiben kérte, hogy ne szerepeljen az érmeken

Nem az első alkalom, hogy sor kerül erre. „A 70-es években VI. Pál pápasága utolsó éveiben kérte, hogy ne szerepeljen az érmeken. Akkoriban vatikáni líra volt használatban és minden sokkal egyszerűbb volt. Tehát VI. Pál pénzérmei is a pápai címerrel jelentek meg” – hangsúlyozta Mauro Olivieri.

A Vatikán az elsők között kötött szerződést az EU-val

„A Vatikán egyike a mini államoknak, amelyek nemzetközi szerződést kötöttek az Európai Unióval, a monetáris unióval, mint San Marino, a Monacói Hercegség és Andorra. Mindegyik rendelkezik saját nemzetközi egyezménnyel a monetáris hatóságokkal és verhet euró pénzérmét. A Vatikán az elsők között volt, amely aláírta ezt az egyezményt és e nemzetközi megállapodás alapján, a felállított szabályok szerint verjük a vatikáni pénzérmeket” – tájékoztatott Vatikán Városállam filatéliai és numizmatikai hivatalának igazgatója.

A vatikáni érmek a világ legjobbjai között vannak

„A vatikáni érmek a világ legjobbjai között vannak minőség, elterjedtség és a gyűjtők szempontjából” – büszkélkedett Mauro Olivieri. „Nagyon keresettek a gyűjtők körében és elmondhatjuk, hogy a listavezető országok között vannak számon tartva, vagy talán az első helyen. A numizmatikai piacon a legértékesebbek az első eurós sorozatok 2002-ből, 2003-ból és 2004-ből. A gyűjtők leginkább a két eurós érmét keresik. Az érme forgalomban van Európában és minden évben két különböző tematika szerint adják ki. Nagyon keresettek a piacon. Ma a legtöbbet a 2005-ben a kölni Ifjúsági Világtalálkozóra kiadott érmék érnek.”

A vatikáni euró érmék piaca kiterjedt

Időnként a sajtóban felmerül a vatikáni érmék értékével kapcsolatos pénzügyi spekulációk híre. Ezzel kapcsolatban Mauro Olivieri elmondta: „Vatikán Városállam meghatározott számú pénzérmét ver attól kezdve, hogy a nemzetközi egyezmény előírja az éves keretet 2,5 millió euróban. Eszerint kell ezüst, arany és forgalomban levő formában előállítani az érméket. A spekuláció alapvetően elsősorban a kétezres évek elején jelent meg az euró bevezetésével. A vatikáni euró érmék piaca kiterjedt a nemzeti, olasz szintről európai szintre, vagyis olasz gyűjtőfórumról európai gyűjtők szintjére. Ez az érmék értékének hatalmas növekedését eredményezte. Az évek során bevezettünk egy nagyon óvatos pénzverési politikát, amely ma is lehetővé teszi, hogy mindenféle probléma nélkül helyezzük el pénzérméinket a piacon és a használt érme piacon is jó értéke legyen ezeknek, az első évek túlzásait elkerülve. Tehát jó piaci értékkel bírnak bármiféle szélsőségesség nélkül” – nyilatkozta Vatikán Városállam filatéliai és numizmatikai hivatalának igazgató.

Az évente kiadásra kerülő érméken a pápa tanítását emelik ki

Arra a kérdésre, hogy mi alapján döntik el, mi szerepel a vatikáni pénzérméken, Mauro Olivieri elmondta: „Erre nagy figyelmet fordít a hivatal. A Szentatya Magisztériumát helyezzük előtérbe.” Az évente kiadásra kerülő érméken a pápa tanítását emelik ki. „Például az Ifjúsági Világtalálkozó, a Béke Világnap, idén a Fatimai Mária-jelenés centenáriuma, valamint Szent Péter és Szent Pál vértanú halálának 1950. évfordulója jelenik meg a két eurós érmén. Ezen túl a hit alapjai, a teológiai erények, a kardinális erények, a pápai bazilikák is alapot jelentenek a tervezésnél. Összességében tehát igyekszünk érinteni minden aspektust: az építészetet, a történelmet, a művészetet és mindenekelőtt a vallási aspektust, a tanítást, vagyis az alapokat figyelembe venni, amelyekre a pápa Magisztériuma épül” – zárta interjúját Mauro Olivieri, Vatikán Városállam filatéliai és numizmatikai hivatalának igazgató.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.