2017-03-11 16:59:00

Ferenc pápa a német Die Zeit hetilapnak: A válság mindig lehetőséget is ad a növekedésre


A Die Zeit német hetilap csütörtökön megjelent kiadása hosszú interjút közölt Ferenc pápával, aki ez alkalommal nyilatkozott először közvetlenül egy német újságnak február végén. A beszélgetésben a pápa kitér a ránehezedő feladatok súlyára, a személyét ért kritikákra, a humor szerepére az életében, a Máltai Lovagrend nehézségeire, a papi hivatások hiányára, a jó, de megsebzett emberre, az európai populizmusra és a közeli nemzetközi útjaira.

Nem tartom magam különleges embernek

Kritikus hangon szólt a pápa a hitről, amikor azt kérdezték tőle, vajon átélt-e már pillanatokat, amikor Isten létét kétségbe vonta: „Ismerem az üres pillanatokat…, ám a krízis egy lehetőség is a növekedésre. Az a hit, mely nem kerül válságba, infantilis marad”. Önmagát a pápa „egészen normális kereszténynek tartja”. „Nem tartom magam különlegesnek a több mint egy milliárd katolikus között, akik ma a világon élnek. Bűnös vagyok és tévedhetek”. „A pápakultusz minden formáját elutasítja”. „Nem szabad elfejtenünk, hogy egy ember idealizálása az agressziónak egy tudatalatti fajtája. Ha engem idealizálnak, úgy érzem, megtámadnak. Én egy egészen normális ember vagyok, aki azt csinálja, amit tud”.

Naponta imádkozom benső békéért és humorérzékért

Ferenc pápa a riportban szól arról, hogy „naponta imádkozik benső békéért és humorérzékért”. A kérdésre, vajon „megtámadottnak érzi-e magát a Vatikánban”, ezt válaszolta: „A pápaválasztás óta nem vesztettem el a békémet… Megértem, hogy az a mód, ahogy a dolgokkal foglalkozom, némelyeknek nem tetszik. Ez törvényszerű, emberi és gazdagító”.   

Aggódom a populizmus miatt     

A pápa aggodalmának ad hangot a „nyugati országban tapasztalható növekvő populizmus” miatt. „A populizmus rossz, és rosszul végződik, ahogy azt a múlt század megmutatta. A populizmus azt jelenti, hogy a népet kihasználják, mert mindig egy Messiásra van szüksége, továbbá annak az igazolására, mellyel a nép identitását meg kell őrizni”.

Félelem nélkül nézzünk szembe a paphiánnyal

Problémaként mutatott rá a pápa „a sok országban, például Németországban is növekvő paphiányra. Az egyház feladata, hogy ezzel és az egyéb kihívásokkal is félelem nélkül nézzen szembe. A teológia feladata pedig a kutatás. Az igazság az, hogy nem kell félni. A félelem bezárja az ajtókat, a szabadság kinyitja azokat. És ha a szabadság kicsi, mindig megnyit egy ablakocskát”.

Az önkéntes cölibátus nem megoldás a paphiányra  

A paphiány végső oka a pápa számára „hiány a hivatásokban”. „A papi hivatások hiánya egy problémát vet fel, egy hatalmas problémát. Ezzel kapcsolatban mindig önkéntes cölibátusról beszélnek, főként ott, ahol a papság hiányzik. Mégis, az önkéntes cölibátus nem megoldás a paphiányra. Az egyháznak kell megoldani ezt a problémát, hogy hiányoznak a hivatások. Az Úr azt mondta nekünk: Imádkozzatok! Ez az, ami hiányzik, az imádság. És hiányzik a fiatalokkal együtt végzett munka, akik tájékozódást keresnek. Ez a szolgálat hiányzik a mások felé. Ez a munka a fiatalokkal nehéz, de akkor is szükséges, mert a fiatalok érdeklődnek utána”. „A másvallásúak áttérítése révén nem jön hivatás. Akkor jönnek majd olyan fiatalok, akik nem éreznek hivatást, de ők fogják lerombolni az egyházat. Döntő a kiválasztás”. Saját hivatásáról Ferenc pápa megvallotta, hogy „17 évesen volt egy szerelme”. „Mindenesetre nem sokkal a házasság előtt megálltam”.

A Szentlélek akaratát kell felismerni az egyházban

Ferenc pápa „a katolikus papok nőtlenségi előírása tekintetében egy nyitás lehetőségét látja”. A kérdésre, vajon „házas, kipróbált férfiak, az úgynevezett viri probati, meghatározott feltételek között papok lehetnek-e”, azt válaszolta, hogy „az egyházban mindig arról van szó, hogy a helyes pillanatot felismerjék, amikor a Szentlélek valamit akar… Nekünk meg kell fontolni, hogy vajon a viri probati egy lehetőség-e? Aztán azt is meg kell fontolni, hogy ők milyen feladatot vállalhatnának, például periférián elhelyezkedő közösségeket”.                         

Ferenc pápa támogatásáról biztosítja Burke bíborost

A Máltai Lovagrendben támadt konfliktus kapcsán Ferenc pápa védelmébe vette Raymond Leo Burke amerikai bíborost. „Én nem tekintem ellenségnek Burke bíborost. Ő még mindig a Máltai Lovagrend patrónusa. A probléma korábban történt, amivel Burke bíboros nem tudott eljárni, mert ő nem egyedül cselekedett. Arról van szó, hogy a Lovagrendet egy kicsit rendbe kell szedni és én ezért küldtem oda egy delegátust, aki más karizmával rendelkezik, mint Burke bíboros”. Ferenc pápa szerint „Burke bíboros egy kiváló jogász”. Ezért is küldte egy szörnyűséges pedofília eset kivizsgálása ügyében a csendes-óceániai Guam szigetére. Ezt a megbízatását már majdnem befejezte. „Ezért nagyon hálás vagyok neki”. A pápa szembefordul azokkal a híresztelésekkel, ami szerint „ő Burke bíborost mintegy száműzte volna”.

Nem látogat Németországba a reformáció jubileuma alkalmából       

Ferenc pápa nem táplálja azokat a reményeket, melyek szívesen látták volna őt Németországban a reformáció jubileuma kapcsán. „Nehéz lenne, mert sok út van tervbe véve. Az idei év naptára teljesen betelt”. Ferenc pápa szerint a látogatás problémáját azzal oldotta meg, hogy tavaly október 31-én a svédországi Lundba utazott a Lutheránus Világszövetség reformáció megemlékezésére. A pápa szerint még 2018-ben sincs tervbe véve németországi utazás.

Ha lassan beszélnek németül, megértem

„Ha lassan beszélnek velem németül, megértem, amit mondanak” – utalt a pápa a német nyelvismeretére. Ferenc pápa a nyolcvanas évek elején a jezsuiták frankfurti Sankt Georgen filozófiai és teológiai főiskoláján tanult két éven át. A pápa ebből az időből ismeri Bedford-Strohm evangélikus tartományi püspököt. „Jó ember, tűz van a szívében” – vélekedett róla.

Összefoglalásunkat a KNA, a német katolikus hírügynökség cikke alapján készítettük:  https://www.domradio.de/themen/papst-franziskus/2017-03-08/papst-franziskus-spricht-im-interview-ueber-priestermangel-und-einen-deutschlandbesuch

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.