2017-02-20 09:26:00

A keresztény „forradalom” a szeretet törvénye – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


A gyűlölettől megkeményedett szívek térjenek meg a békének Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában és a világ minden részén, ahol a háború és az erőszak okoz szenvedést – mondta Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor. Arra buzdította a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy a rosszra válaszoljanak a jóval, mert a megtorlás soha nem oldja meg a konfliktusokat, még a családban sem.

A szeretetparancsolat felülmúlja a „szemet szemért, fogat fogért” törvényét

A vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 5,38-48) sorai azok közé tartoznak, amelyek a legjobban kifejezik a keresztény “forradalmat” – mutatott rá beszédében a Szentatya. Jézus megmutatja a valódi igazságosság útját a szeretet törvénye által, amely túlmutat a bosszúállás, vagyis a “szemet szemért, fogat fogért” törvényén. Ez az ősi szabály arra kötelezett, hogy a törvényszegőket az általuk okozott kárral egyenlő büntetéssel sújtsák: halállal a gyilkosokat, amputálással azt, aki megsebesített valakit.

Csak a jóval lehet megszakítani a rossz láncolatát

Jézus nem azt kéri tanítványaitól, hogy tűrjék el a rosszat. Sőt, azt kéri tőlük, hogy reagáljanak rá, de nem egy újabb rosszal, hanem a jóval. Csak így lehet megszakítani a rossz láncolatát és valóban megváltoztatni a dolgok menetét. A rossz ugyanis “üresség”, a jó hiánya, és egy hiányt nem lehet egy másik hiánnyal megtölteni. A hiányt csak a „teljességgel”, vagyis a jóval lehet pótolni. A megtorlás soha nem vezet el a konfliktusok megoldásához. “Te ezt tetted velem, én is ezt teszem veled” – ez soha nem oldja meg a vitás kérdéseket, és különben sem keresztény cselekvési mód – hangsúlyozta a Szentatya.

A keresztény szeretet különösen megnyilvánul az irgalmasságban

Jézus számára az erőszak elutasítása maga után vonhatja a törvényes jogról való lemondást is. Erre felsorol néhány példát: ha valaki jobb felől arcul üt, tartsd oda másik arcodat is, aki a ruhádat kéri, annak add oda köntösödet, pénzedet is, vagy hozzál egyéb áldozatokat (vö. 39-42). De ez a lemondás nem azt jelenti, hogy az igazságosság igényeit figyelmen kívül kell hagyni, vagy azoknak ellent kell mondani. Nem, éppen ellenkezőleg. A keresztény szeretet, amely különleges módon megnyilvánul az irgalmasságban, az igazságosság magasabb fokú megvalósítása. Jézus azt tanítja, hogy világos különbséget kell tennünk az igazságosság és a bosszúállás között. Meg kell különböztetnünk az igazságosságot a bosszúállástól. A bosszúállás soha nem igazságos. Jogunk van igazságosságot kérni, és kötelességünk igazságosságot gyakorolni. Azonban tilos bosszút állnunk vagy bármilyen módon bosszút szítanunk, ami a gyűlölet és az erőszak kifejezése.

A felebarátaink iránti szeretet vonatkozik ellenségeinkre is

Jézus nem új polgári jogrendszert akar javasolni, sokkal inkább a felebarát iránti szeretetet hirdeti, ami magába foglalja az ellenség iránti szeretetet is: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek” (44). Ez pedig nem könnyű. Ez nem azt jelenti, hogy jóváhagyjuk az ellenség által elkövetett rosszat, hanem felszólítás egy magasabbrendű, nemeslelkű távlat felé, amely hasonlít a mennyei Atyáéhoz, „aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt” (45). Az ellenség is személy, és mint ilyen Isten hasonlatosságára lett teremtve, bár ezt a hasonlatosságot a jelen pillanatban elhomályosította egy méltatlan viselkedés.

A jó stratégiáját a szeretet ihleti

Amikor „ellenségekről” beszélünk, nem kell tőlünk különböző, ki tudja milyen távoli személyekre gondolnunk. Saját magunkról is szó van, mivel mi is konfliktusba keveredhetünk felebarátunkkal, olykor családtagjainkkal. Milyen sok ellenségeskedés van a családokban! Gondoljunk erre! – hangzott a pápa felhívása. Ellenségeink azok is, akik rosszat mondanak rólunk, akik rágalmaznak bennünket és igazságtalanok velünk szemben. Nem könnyű ezt elviselni. Arra kaptunk meghívást, hogy mindezeknek a személyeknek válaszoljunk a jóval, amelynek szintén meg van a maga stratégiája, amelyet a szeretet ihlet.

Mária segítségével legyünk a szeretet munkásai

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy kövessük Jézust ezen az igényes úton, amely valóban felmagasztalja az emberi méltóságot és ezáltal úgy élhetünk, mint mennyei Atyánk gyermekei. Mária segítsen, hogy gyakoroljuk a türelmet, a párbeszédet, a megbocsátást és így a szeretetközösség, a testvériség munkásai legyünk mindennapi életünkben, főleg családunkban.

Térjenek meg a békének a gyűlölettől megkeményedett szívek

Sajnos továbbra is erőszakos és brutális összecsapásokról érkeznek hírek a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Kasai tartomány középső régiójából – mondta Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása után. Kifejezte mély fájdalmát, amelyet az áldozatokért érez, különösen a sok gyermekért, akiket elszakítottak családjuktól, és akik nem járhatnak iskolába, mert katonákként használják őket. A pápa felemelte szavát a gyerekkatonák tragédiája ellen, majd imáiról biztosította a térségben működő vallási és humanitárius művek személyzetét. Ismételten felhívást intézett a nemzeti hatóságok és a nemzetközi közösség felelőseihez: sürgősen hozzanak megfelelő döntéseket és siessenek ezeknek a testvéreinknek a segítségére.

A pápa imát kért az afrikai kontinensen és a világ többi részén erőszaktól és háborútól szenvedő népekért, különös tekintettel Pakisztán és Irak lakosságára, akiket az elmúlt napokban kegyetlen terrorista tettek sújtottak. „Imádkozzunk az áldozatokért, a sebesültekért és hozzátartozóikért. Buzgón imádkozzunk, hogy a gyűlölettől megkeményedett szívek megtérjenek a békének, Isten akarata szerint” – hangzott a pápa felszólítása, majd egyperces csönd után a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel elimádkozott egy Üdvözlégy Mária imát.

(vm)

 

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.