2017-02-18 13:11:00

Ferenc pápa köszöntötte a Mariánus Kongregáció nagykáptalanjának résztvevőit


A pápa január 18-án, szombaton fogadta az Apostoli Palotában a nagykáptalan tagjait, akik ezekben a napokban tanácskoznak a rend törvényeiről és szabályairól. A lengyel Szent Stanisław Papczyński (O.I.C.) alapította a mariánusok kongregációját a 17. század második felében, amely az első lengyel alapítású rend. Példát mutatott a prédikációban, a világi hívek képzésében, és a szegények atyja, valamint az elhunytakért mondott engesztelő ima apostola volt. 2007-ben avatták boldoggá, 2016-ban pedig szentté. Jelenleg a rend a világ 20 országában szolgálja Krisztust és az egyházat.

A keresztény tanúságtétel része a kötelezettség-vállalás a szegényekkel és a szegényekért

Ferenc pápa beszédében alapítójuk példáját állította eléjük, hogy ő vezesse útjukat. Emlékeztetett, hogy az Ige szolgálata a Feltámadt Krisztusról való tanúságtétel. A keresztény tanúságtétel része a kötelezettség-vállalás a szegényekkel és a szegényekért, amely a kongregációt alapítása óta jellemzi. A pápa arra buzdította a mariánus rend tagjait, hogy továbbra is tartsák életben a szegény és egyszerű emberek szolgálatát azáltal, hogy az ő nyelvükön, a számukra legérthetőbb formában hirdessék nekik az Evangéliumot az irgalmasság cselekedeteivel és az imával az elhunytak lelki üdvéért.

Bátran munkálkodjanak és küzdjenek az egyházért

A pápa utalt Boldog Giorgio Matulaitis rendtársukra, aki teljesen az egyháznak és az embereknek szentelte magát. A boldog arra ösztönözte társait, hogy bátran munkálkodjanak és küzdjenek az egyházért, különösen is ott, ahol nagy szükség van rá. Az ő közbenjárása segítse a rendet, hiszen az utóbbi évtizedekben ő ösztönözte kezdeményezéseiket a szegény országokban, különösen is Afrikában és Ázsiában.

Megújult lelkesedéssel, profétikus szabadsággal és bölcs megkülönböztetéssel haladjon az apostoli utakon

Az inkulturáció nagy kihívása azt igényli ma, hogy az Örömhírt a mai ember nyelvén és a legérthetőbb formában hirdessük. Az emberek ma a gyors társadalmi és kulturális átalakulás folyamatát élik meg. A rend arra kapott hivatást, hogy megújult lelkesedéssel, profétikus szabadsággal és bölcs megkülönböztetéssel haladjon az apostoli utakon és a missziós területeken. Működjenek szorosan együtt a püspökökkel és az egyházi közösség más tagjaival.

Csak a Kegyelem művére teljesen nyitott szív képes értelmezni az idők jeleit és megérteni 

A rend apostoli tevékenységének tere az evangelizáció és a sürgős szükséglet arra, hogy tanúságot tegyünk az evangéliumi üzenetről mindenkinek különbségtétel nélkül. Még sokan várnak arra, hogy megismerjék Jézust és számos igazságtalan helyzet, erkölcsi vagy anyagi probléma sújtja a hívőket. Ehhez a sürgős misszióhoz szükség van a személyes és közösségi megtérésre. Csak a Kegyelem művére teljesen nyitott szív képes értelmezni az idők jeleit és megérteni a reményre és békére vágyó emberiség felhívásait.

Végül Ferenc pápa alapítójuk példája alapján buzdította a mariánus kongregációt, hogy bátran adjanak választ az új kihívásokra és missziókra, még ha azok emberi szempontból kockázatosnak tűnnek is.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.