2017-02-18 13:24:00

Bemutatták a pápának a nagyvárosok Rio de Janeiro-i kongresszusának témáját


Rio de Janeiro, a brazil nagyváros lesz a helyszíne július 13-15. között a Nagyvárosok II. nemzetközi kongresszusának, amelyet a Laudato si k. enciklikának, közös otthonunk védelmének szentelnek. A tanácskozás programját Lluís Martínez Sistach bíboros, Barcelona nyugalmazott érseke mutatta be Ferenc pápának egy magán audiencia során január 16-án, csütörtökön. Sistach bíboros szervezte meg a Nagyvárosok első nemzetközi kongresszusát 2014-ben Barcelonában.

A pápa számára fontos a nagyvárosok pasztorációja

A spanyol bíboros hangsúlyozta, hogy a Szentatyát nagyon érdekli a város pasztoráció témája, amely még Buenos Aires érsekeként kezdte foglalkoztatni. Attól kezdve kifejezte az egyház aggodalmát a nagyvárosokban élők iránt. A nagyvárosok első nemzetközi kongresszusának résztvevőihez intézett beszédében Ferenc pápa rámutatott arra a nehézségre, amellyel az argentin főváros érsekeként szembe kellett néznie: a nagyvárosi pasztoráció kihívásai és lehetséges távlatai. A püspökök összehívásával tanácskozást is rendezett erről a problémáról: a merész és félelemtől mentes evangelizálásra irányuló pasztoráció, a multikulturalitással való párbeszéd, a népi vallásosság ereje, valamint a szegények, a kirekesztettek és a leselejtezettek iránti figyelem témájáról.

Víz, szennyezés és szemétszállítás

A következő nemzetközi kongresszust a latin-amerikai valóságnak szentelik. Középpontjában Ferenc pápa ökológiai tanítása áll a Laudato si. k. enciklika tükrében. Az ökológia szakértői, vallási vezetők, neves egyetemek rektorai, nagyvárosok polgármesterei szólalnak majd fel. Előadásaik képezik a viták alapját a kerekasztalok és szimpóziumok során. Három ökológiai téma adja a kiindulópontot a tanácskozáson: a vízzel kapcsolatos probléma, a nagyvárosok okozta szennyezés kérdései, és a szemétszállítás. A kongresszust az „Antoni Gaudí a nagyvárosokért” Alapítvány szervezi, amelynek elnöke Sistach bíboros, együttműködésben Orani João Tempesta bíborossal, Rio de Janeiro érsekével.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.