2017-02-01 17:05:00

Lengyelországban extrém Via Crucis-t tartanak áprilisban


A lengyel szervezők egy csendes imával töltött éjszakai sétára hívnak, amely legalább 40 km. A Via Crucis extrém változata azokat várja, akik nem félnek a kimerüléstől. Százezer bátor emberre számítanak 30 országból, akik részt vesznek ezen a rendkívüli keresztúton. A szervezők vezetőket keresnek, akik saját környezetükben rendeznének ilyen extrém Via Crucis-t. A résztvevők és a vezetői szerepet vállalók jelentkezhetnek a www.edk.org honlapon. Április 7-én indul a kezdeményezés. 2016-ban 25 ezer résztvevője volt a rendezvénynek Lengyelországban és 11 másik országban, 177 különböző útvonalon. Megtartották a keresztút e sajátos formáját Oslóban, Genfben, Glasgow-ban, Manchesterben és az Anktartiszon is. A leghosszabb útvonal 100 km volt.

A 2017-es elmélkedés központi gondolata „az áttörés útja”

Idén 30 országban 600 útvonalon tervezik a keresztutat. Minden résztvevő megkapja az elmélkedéseket kiskönyvben, illetve audio formátumban. A 2017-es elmélkedés központi gondolata „az áttörés útja”. A szöveget világi hívek írták, akik a Nyitott egyének közössége elnevezésű kezdeményezés tagjai. Vezetőjük Jacek Stryczek atya, aki a legnagyobb lengyelországi jótékonysági projekt elindítója. Az extrém keresztút gondolata 2009-ben született meg. Az idei elmélkedés témája nem véletlen választás. Az éjszakai meneten részt vett emberek közül egyre többen megosztják az alapvető változás tapasztalatát, amely életükben bekövetkezett az extrém keresztút elvégzése után. „Nem lep meg. A koncentráció, az elszántság és az akadályok legyőzése egy fontos pillanathoz vezet” – nyilatkozta Jacek atya.

Az extrém keresztút arról szól, hogy találkozzunk Istennel

„Amikor már fáj a lábad, ki vagy merülve, nincs jártányi erőd sem, paradox módon ekkor kezdődik el az igazi lelkigyakorlat. Az ilyen küzdelem segít megnyílni az elmélkedésre és az imára. Erről szól az extrém keresztút, hogy találkozzunk Istennel – mutatott rá az egyik résztvevő.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.