2017-01-14 16:25:00

Ferenc pápa beszéde a Global Foundation köldöttségéhez: a kirekesztő gazdaság egy bumeráng, leselejtezi a leselejtezőt is


Ferenc pápa szombaton délben a Kelemen teremben fogadta a Global Foundation 85 tagját, amely a napokban tartja Rómában a kerekasztal megbeszélését a következő témával: „Együtt kötelezzük el magunkat a globális közjó érdekében”.   

A földkerekségre kiterjedő együttműködés jegyében

Ferenc pápa beszéde elején határozottan leszögezte, hogy „ez az elkötelezettség csak akkor lehet igaz út, ha a kooperatív globalizációt, azaz a földkerekségre kiterjedő együttműködést értik alatta, amely ellentétben áll a közömbösség globalizációjával.  Az elkötelezettség célkitűzése legyen olyan, hogy az biztosítsa a globális közösséget, vagyis az intézményeket, a termelőüzemek és a civil társadalom képviselőit, hogy hatékonyan teljesíthessék a nemzetközi célkitűzéseket és vállalásokat, mint például a fenntartható fejlődésnek a 2030-as agendája”.

A leselejtező gazdaság bumerángként visszaüt

„Elfogadhatatlan, mert embertelen az a világgazdasági rendszer, hangsúlyozza a pápa, amely leselejtezi az embereket és a gyerekeket, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem hasznosak már többé a vállalkozások termelékenysége szempontjából. Éppen a személyeknek ez a leselejtezése okozza bármiféle politikai vagy gazdasági rendszer hanyatlását és embertelenné válását. Azok ugyanis, akik maguk okozzák vagy megengedik mások leselejtezését – menekültekét, kizsákmányolt vagy rabszolgává tett gyerekekét és az utcán meghaló szegényekét – azok maguk válnak olyan lélektelen gépekké, amelyekre ez az alapelv visszaüt és előbb vagy utóbb őket magukat selejtezik le. Ez egy bumeráng! – tette hozzá szabadon a pápa. És amikor majd ők sem lesznek már hasznosak, akkor őket is elvetik.

Szent II. János Pál pápa már 1991-ben nemet mondott az embert figyelmen kívül hagyó piacmodellnek  

Szent II. János Pál pápa 1991-ben, az elnyomó politikai rendszerekkel és az immár globalizáltnak nevezett piacintegrációval szemben arra a kockázatra intett, amely mindenféle kapitalista ideológiát áthat. Ez nem, vagy alig vette figyelembe a peremre szorítás, a kizsákmányolás és az emberi elidegenedés jelenségeit, figyelmen kívül hagyva tömegek anyagi és morális nyomorúságát, vakon megbízva a piac erőinek szabad fejlődésében. Az én elődöm erre az útra egyértelműen nemet mondott.

Egyéni és intézményi erőfeszítések, melyek begyógyítják a felelőtlen globalizáció rossz termékeit

Azóta csak nőttek a kockázatok – folytatta Ferenc pápa – de ezzel együtt fejlődtek azok az egyéni és intézményi erőfeszítések, melyek begyógyítják a felelőtlen globalizáció rossz termékeit. Kalkuttai Teréz anya, akit volt szerencsém nemrég szentté avatni, a mi időnknek a jelképe, amennyiben összefoglal és megjelenít megannyi erőfeszítést. Lehajol az utcán haldokló emberekhez, elismervén így mindenkinek az emberi méltóságát. Elfogadott minden emberi életet, az elhagyottat, az elvetettet, a leselejtezettet.

Az együttérzésen alapuló, szolidárisan együttműködő globalizáció felé

Az ilyen magatartás vezet a szolidárisan együttműködő globalizáció felé. De ehhez mindenkinek személyesen és önzetlenül kell a szegények sebeihez fordulni és meg kell tanulnia együtt érezni azokkal, akik üldöztetést, magányt vagy erőszakos áttelepítést szenvednek el. Ez az együttérzés indítsa aztán a gazdasági és politikai vezetőket arra, hogy korrigálják a szemléletmódjukat, hiszen a politikának és a gazdaságnak meg kellene érteni a prudencia, a  gyakorlati bölcsesség erényének az alkalmazását. Végül a pápa arra buzdította a Global Foundation 85 tagját, hogy bátran merítsenek az egyház szociális tanításából, az együttműködő jellegű globalizáció előmozdításában.

(vl)        








All the contents on this site are copyrighted ©.