Ferenc pápa homíliája a karácsonyi éjféli misén: Jézus a remény illatával a kenyér Házában születik

Ferenc pápa december 24-én szombaton késő este fél tízkor tartotta meg a Szent Péter bazilikában Urunk Jézus Születésének főünnepét. A pápai éjféli misét világszerte milliók követték a rádiók, televíziók és közösségi portálok révén, és a hallgatták az Isten Fia betlehemi születése jeleinek „ferencpápás” szemlélését.

Dicsőséges, örömteli és fényességes éjszaka         

„Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára” (Tit 2,11). Pál apostol szavai feltárják ennek a szent éjnek a misztériumát: megjelent Isten kegyelme, az ő ingyenes ajándéka; a nekünk ajándékozott Gyermekben konkréttá válik Isten irántunk érzett szeretete – kezdte beszédét a Szentatya, majd az éjszaka titkáról elmélkedett.

Dicsőséges éjszaka ez, az angyalok ezt a dicsőséget hirdetik Betlehemben, s a mai éjszakán mi is ezt hirdetjük. Örömteli éjszaka ez, mert Isten, az Örökkévaló, a Végtelen mától kezdve mindörökké a velünk lévő Isten: nem távoli, nem kell az égi régiókban vagy valamiféle misztikus eszményben keresnünk őt; közel van, emberré lett és soha nem fárad bele a mi emberségünkbe, amelyet sajátjává tett. Fényességes éjszaka ez: az Izajás által megjövendölt fény (vö. 9,1), mely megvilágosította a sötétségben járó embert, megjelent, és beborította a betlehemi pásztorokat (vö. Lk 2,9).

A pásztoroknak adott jel - gyermek pólyában - ma is él!

A pásztorok egyszerűen azt fedezik fel – folyatta a pápa –, hogy „gyermek született nekünk” (Iz 9,5), s megértik, hogy mindez a dicsőség, mindez az öröm, mindez a fény egyetlen pontban összegződik, abban a jelben, amelyet az angyal mutatott fel nekik: „Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2,12). Ez az a jel, mely révén mindig megtalálhatjuk Jézust. Nem csak akkor, hanem ma is. Ha az igazi karácsonyt szeretnénk megünnepelni, akkor ezt a jelet szemléljük: egy kicsiny újszülött törékeny egyszerűségét, jászolban fekvő lényének a szelídségét, a testét körülfonó pólya gyöngéd szeretetteljességét. Itt van az Isten! – állapította meg a pápa.

Az Istengyermek egyszerűségében találjuk meg a békét, az örömöt és az élet értelmét

Az evangélium ezzel a jellel egy paradoxont leplez le előttünk: szól a császárról, a kormányzóról, annak a kornak a nagyjairól, ám Isten nem közöttük válik jelenvalóvá; nem egy királyi palota előkelő termében jelenik meg, hanem egy istálló szegénységében; nem a látszat csillogásában, hanem az élet egyszerűségében; nem a hatalomban, hanem a meglepő kicsinységben. Ahhoz, hogy találkozzunk vele, oda kell elmennünk, ahol Ő van: le kell hajolnunk, alá kell szállnunk, kicsinnyé kell válnunk – kérte Ferenc pápa. A megszülető Gyermek megszólít minket: arra hív, hogy hagyjuk hátra a kérészéltű illúziókat, s jussunk el a lényegeshez, mondjunk le kielégíthetetlen elvárásainkról, hagyjuk el az örökös elégedetlenséget és a szomorúságot, amit olyasvalami miatt érzünk, ami sohasem lesz mindörökre a miénk. Jót tesz nekünk, ha elhagyjuk ezeket a dolgokat, hogy az Istengyermek egyszerűségében újra megtaláljuk a békét, az örömöt és az élet értelmét.

Méltóságtól megfosztott mai jászlak: óvóhelyek és bárkák mélye

Karácsony mélységét Ferenc pápa a mai világ drámai összefüggésében a következő módon értelmezte: Engedjük, hogy a jászolban fekvő Kisded megszólítson minket, de engedjük, hogy megszólítsanak minket azok a gyermekek is, akik ma nem bölcsőben nyugszanak, akiket nem simogat meg az anyai és apai szeretet, hanem a sivár „méltóságelemésztő jászlakban” fekszenek: a földalatti óvóhelyeken, ahová a bombázások elől menekültek, egy nagyváros járdáin, egy menekültektől túlterhelt bárka fenekén. Engedjük, hogy megszólítsanak minket azok a gyermekek, akiknek nem engedték meg, hogy megszülessenek, akik sírnak, mert senki sem csillapítja éhségüket, akiknek nem játékok, hanem fegyverek vannak a kezeikben.

Karácsony misztériuma a remény és a szomorúság misztériuma

Karácsony misztériumát annak kettősségében láttatta a pápa: Karácsony misztériuma, ami fény és öröm, megszólít és megrendít, mivel egyszerre a remény és a szomorúság misztériuma. Magán hordozza a szomorúság illatát, lévén hogy nem fogadták be a szeretetet, az életet pedig szemétkosárba dobták. Így esett ez Józseffel és Máriával, akik zárt ajtókra találtak, és jászolba helyezték Jézust, „mert nem kaptak helyet a szálláson” (v. 7). Jézus egyesek által visszautasítva és sokak közönyössége közepette született meg. Ma is itt él közöttünk ez a közönyösség, amikor karácsony olyan ünneppé válik, aminek mi vagyunk a főszereplői, és nem Ő; amikor a kirakatok fényözöne árnyékba borítja Isten világosságát; amikor megveszünk az ajándékokért, de érzéketlenek maradunk a kirekesztettekkel szemben.

Jézus a remény illatával a kenyér Házában születik

A továbbiakban Ferenc pápa a Betlehem szól értelmét bontotta ki: Karácsony ugyanis még inkább magán hordozza a remény illatát, mivel Isten fénye a mi homályaink ellenére is újra felragyog. A szelíd fény nem vált ki félelmet; a belénk szeretett Isten gyöngédségével vonz magához, amikor szegényen és törékenyen születik meg közöttünk, mint aki egy közülünk. Betlehemben születik. A város neve ezt jelenti: „a kenyér háza”. Mintha csak azt akarná mondani nekünk, hogy kenyérként születik a számunkra; azért születik meg, hogy nekünk ajándékozza az életét; eljön a világunkba, hogy elhozza nekünk a szeretetét. Nem azért jön, hogy elemésszen és parancsoljon, hanem hogy tápláljon és szolgáljon. Így hát közvetlen kapcsolat áll fenn a jászol és a kereszt között, ahol Jézus megtört kenyérré lesz: ez a szeretet közvetlen kapcsolata, amely odaajándékozza magát és fényt gyújt az életünknek, békét ad a szíveinknek.

Engedjük, hogy Karácsonykor megérintsen minket az üdvözítő gyöngédség

Beszéde végén a Szentatya Karácsony üdvözítő gyengédségéről szólt: A pásztorok megértették ezt ezen az éjjelen, akik maguk is koruk kitaszítottjai közé számítottak. Ám Isten szemében senki sem kitaszított, sőt épp ők lettek karácsony meghívottjai. Aki magabiztos, önelégült volt, az otthon maradt, a saját dolgai között; a pásztorok ellenben „azonnal felkerekedtek” (vö. Lk 2,16). Mi is engedjük meg, hogy Jézus megszólítson és egybehívjon minket ezen az éjszakán, menjünk bizalommal Hozzá, onnan indulva el, amiben kitaszítottnak érezzük magunkat, korlátainktól útra kelve. Engedjük, hogy megérintsen minket az üdvözítő gyöngédség. Közeledjünk a közel jövő Istenhez, álljunk meg, s nézzük a jászlat, képzeljük magunk elé Jézus születését: a fényt és a békét, a legnagyobb szegénységet és visszautasítást. A pásztorokkal együtt lépjünk be az igazi karácsonyba, vigyük el Jézusnak, amik vagyunk, a kirekesztettségeinket, a be nem gyógyult sebeinket. Így Jézusban megízleljük majd az igazi karácsony szellemét: annak szépségét, hogy Isten szeret minket. Máriával és Józseffel együtt vagyunk a jászol előtt, azelőtt a Jézus előtt, aki életemért adott kenyérként születik. Szemléljük az ő alázatos és végtelen szeretetét, mondjunk köszönetet neki: köszönöm, hogy mindezt megtetted értem – zárta homíliáját Ferenc pápa a szombat esti éjféli szentmisén a vatikáni Szent Péter bazilikában.

(A homília szövegét Török Csaba atya, a Magyar Televízió katolikus referense fordította)

(vl)