2016-12-20 13:06:00

Marx bíboros és a berlini érsek nyilatkozata a támadásról


Az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) és a német püspöki konferenciának az elnöke december 20-án délelőtt nyilatkozatot adott ki. Együttérzését fejezi ki az áldozatokkal és az egységre hív a december 19-én a berlini karácsonyi vásárnál elkövetett erőszakos cselekményt követően.

„A berlini hírek mélyen megdöbbentettek. A karácsonyi vásáron elkövetett erőszak éppen az ellenkezője annak, amit a látogatók kerestek. Együttérzésemet fejezem ki az elhunytak családtagjainak és a sebesülteknek. Mindannyiukért imádkozom. A Berlin és Németország számára nehéz órákban fontos számunkra, hogy összetartsunk és a társadalom egységben álljon.”

Terroristatámadás volt

A hivatalos álláspont szerint terroristatámadásról van szó, amelyben 12-en meghaltak és 49-en megsérültek hétfő este Berlinben a karácsonyi vásáron. Egy kamion az egyik leghíresebb berlini karácsonyi vásáron a tömeg közé hajtott. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták. Feltételezések szerint a merénylő egy pakisztáni migráns volt, aki év elején kért menedéket Németországban. A személy ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt.

A nemzetközi közösség egyhangúlag elítélte a mészárlást, amely nagyon hasonlít a nizzai merényletre. A július 14-én végrehajtott terrortámadásban 84 ember vesztette életét, amikor egy kamion a tömeg közé hajtott.

A város lakói gyűljenek össze egy imára

A berlini érsek, Heiner Koch arra hívta a város lakóit, hogy gyűljenek össze egy imára az áldozatok emlékére kedd délben a Szent Hedvig székesegyházban, ahol az érsek vezette a szertartást. Megdöbbentették a karácsonyi vásáron életüket vesztett emberekről készült képek. Az érsek üzenetben fejezte ki köszönetét a biztonsági erőknek, az orvosoknak és az önkénteseknek munkájukért.

A helyszíni evangélikus templomban is szertartást hirdettek az áldozatok emlékére

Kedden este 6 órára a karácsonyi vásár helyszínén található evangélikus templomban is szertartást hirdettek az áldozatok emlékére. „Ez a templom az emberiség elleni erőszak szimbóluma” – nyilatkozta Markus Dröge evangélikus püspök. Az istentiszteleti hely részben ugyanis elpusztult a II. világháború bombázásai során, de azóta is áll.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.