Így és ezért: Martos Balázs atya elmélkedése Advent 4. vasárnapjára

Advent 4. vasárnapján így kezdődik az evangélium: „Jézus Krisztus születése így történt.” Lehetetlen észre nem venni azt a különös nyomatékot, amellyel itt Máté megszólal. Amikor egy elbeszélő ilyen nyomatékkal fogalmaz, föl kell tenni a kérdést: milyen olvasót képzelt maga elé? Mit gondolt Máté azokról, akiknek Jézus születéséről írt?

Úgy tűnik, Máté először is figyelmes, talán kétkedő olvasóra számított. Evangéliumát Jézus nemzetségtáblájával kezdi (Mt 1,1-17). 42 nemzedéket sorol fel, amelyek Ábrahámtól Jézusig vezetnek. Ismert és kevésbé ismert nevek sorakoznak hosszan, csak négy alkalommal szerepel női név, négy különös történetet idézve (Mt 1,3.5.6). De a befejezés feltűnőbb: „Jákob nemzette Józsefet, Mária jegyesét, akitől (Máriától) a Krisztusnak nevezett Jézus született” (Mt 1,16). Az addig katonásan sorakozó adatok után ez a kitérő magyarázat után kiált. A figyelmes olvasót most az Úr angyala igazítja el: József Dávid fia, aki törvény és jog szerint befogadja Dávid családjába a születendő gyermeket. A fiú a Szentlélek közbejöttével születik, élete egészen Isten műve, de Isten úgy akarta, hogy jog szerint fia legyen Ábrahámnak és Dávidnak is. Máté talán ismerte a kételyeket is, amelyek Jézus születését később törvénytelennek, házasságtörőnek akarták beállítani. Ő az egyetlen, aki evangéliumának végén, Jézus feltámadásával kapcsolatban kifejezetten megemlíti a szóbeszédet, hogy Jézus nem támadt fel, csak ellopták a holttestét (vö. Mt 28,15). Itt nem említ szóbeszédet, de pontosan leírja, hogy József, az igaz ember, megijed, mást tervez, de azután hisz és cselekszik.

Bizonyára ilyen is Máté olvasója. Töprengő, akár ijedt, de végül mégis bátran cselekvő, mint József. Máté nem keresett női példaképeket, és nem is igen találunk ilyeneket az elbeszélésében (lásd azonban Mt 15,21-28). Józsefet sem avatja igazi példaképpé, hallgatag eszköznek látjuk őt Isten kezében. Erőszakos férfiak között egyfajta antihős, csendes munkás. Mégis szerethető, ahogy tapintatos Máriával, az élet hordozójával szemben, és ahogy megijed Isten közeledésétől, azután mégis hagyja, hogy teljesen átírják a terveit, és mindent megtesz, amit kell.

Máté olvasója minden kétsége és félelme ellenére nyitott és várakozó. Várja, hogy Isten legyen az, aki a titkot feltárja. Amikor Máté „az Úr angyalát” említi, azt az ószövetségi hagyományt folytatja, amelyben az angyal valójában Isten megjelenítője (vö. Ter 18; 22). A történelem valódi fordulópontjain Isten maga veszi kézbe a dolgok irányítását. Ma azt mondanánk: ilyenkor egyszerűen nem tud hibázni. József álomba merült, mint Ádám, amikor az asszony teremtetett, vagy mint Ábrahám, amikor az Úr szövetséget kötött vele – ami most történik, nem rajta múlik, nem tőle van. Isten nyilatkoztatja ki, hogy ki a születendő gyermek, vagyis mi lesz a neve: Jézus, az Úr, aki megszabadít. Máté olvasója arra vár, hogy megértse az eseményeket, Isten szerint, Isten réges rég kinyilvánított és leírt szava szerint. Mert Isten az Igében is támasza népének, az Igében is mellette van, vele van. Így történt, és ezért történt: hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott. A remény nem csal meg: ő valóban a szövetség Istene, a velünk lakó Isten.

Figyelem, kétkedés, töprengés, várakozás. Magunkra ismerünk bennük? Mi is így állunk születéssel, új élettel, hittel, Isten terveivel és jelenlétével? Így történt, ezért történt: hogy ne félj, hogy átöleld és megszeresd, amit Isten neked szánt, és most rád bíz.