Ferenc pápa katekézise a keresztény reményről: Az igazi történelmet az Isten az ő kicsinyeivel írja

A pápa az eljövendő időszakban a keresztény reményről tanít majd

December 7-én szerdán Ferenc pápa a VI. Pál aulában megtartott általános kihallgatás során új sorozatot kezdett az irgalmasság szentévi témája után. Az eljövendő időszakban a keresztény reményről tanít majd. A kihallgatás kezdetén rögtön meg is magyarázta döntését: „A keresztény remény témája nagyon fontos, mert a remény nem csal meg. Az optimizmus megcsal, de a reménység nem. Nagyon szükségünk van erre a mostani sötétnek látszó időkben, amelyben sokszor eltévelyedünk a rossz és az erőszak láttán, ami körülvesz bennünket, sok testvérünk nagy szenvedése előtt. Szükségünk van a reményre! Összezavarodottnak és elbátortalanodottnak érezzük magunkat, mert tehetetlennek érezzük magunkat és úgy tűnik, hogy ez a sötétség nem akar véget érni”.

Hagyjuk, hogy az Úr tanítson bennünket arra, mit is jelent remélni!

De nem kell hagyni, hogy  a reménység elhagyjon bennünket, mert Isten a szeretetével velünk együtt jár. „Remélem, hogy az Isten mellettem áll” – ezt mindenki elmondhatja közülünk. Mindenki mondhatja: „Én remélek, mert Isten velem jár és kezemet fogva vezet engem. Az Isten nem hagy egyedül, az Úr legyőzte a rosszat és megnyitotta számunkra az élet útját. Különösen most, az adventi időszakban, a várakozás idején, amikor arra készülődünk, hogy ismét befogadjuk a Megtestesülés vigasztaló misztériumát és Karácsony fényét, fontos tehát most a reménységről elmélkednünk. Hagyjuk, hogy az Úr tanítson bennünket arra, mit is jelent remélni”.

Izajás, Advent nagy próféta, a reménység nagy hírnöke tanít a reménységről

„Hallgassuk a Szentírást, Izajással, Ádvent nagy prófétájával, a reménység nagy hírnökével kezdve” – folytatta a pápa. „Könyve második fejezetében Izajás a vigasztalás üzenetével fordul a néphez: „Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” – ezt mondja Istenetek. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert a gonoszsága, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden bűnéért.” Egy hang kiált: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy. Akkor megnyilvánul majd az Úr dicsősége, és minden ember látni fogja. Igen, az Úr szája mondta ezt így.”  (Iz 40, 1-5).   

Utat készíteni az üdvösség számára

„Az Atyaisten azzal vigasztal, hogy vigasztalókat támaszt, akiktől azt kéri, hogy bátorítsák a népet, a fiait, hirdetvén nekik, hogy véget ért a gyötrelem, vége a szenvedésnek, a bűn bocsánatot nyert. Ez az, ami meggyógyítja a megtört és megfélemledett szívet. Ezért azt kéri a próféta, hogy készítsünk utat az Úr számára, nyíljunk meg adományai és az üdvösség előtt. Az üdvösség a nép számára azzal a lehetőséggel kezdődik, hogy az Isten útján járhat. Új, egyenes, járható úton haladhat, melyet a pusztában kell építeni, hogy azon keresztül haladva megérkezzen a hazába. A nép, akihez a próféta fordul, a babiloni száműzetés tragédiáját élte éppen és most azt hallja, hogy hazatérhet egy kényelmes és széles úton, utat nehezítő hegyek és völgyek nélkül, a pusztában egyengetett úton. Utat készíteni tehát azt jelenti, hogy előkészítjük az üdvösség, a megszabadítás útját” –emelte ki a pápa.

Mosolyt csak a reménység ad

„A száműzetés drámai időszak volt Izrael népe történetében, amikor mindent elvesztettek, hazát, szabadságot, méltóságot és Istenbe vetett bizalmat. Elhagyatottnak érezte magát, remény nélkül. A próféta felhívása azonban megnyitja a szívet a hitre. A pusztában, ahol pedig nehéz élni, majd ott lehet járni, hogy visszatérjünk nemcsak a hazába, hanem az Istenhez, visszatérni reménnyel és mosolygással. Amikor sötétben, nehézségben vagyunk, nem tudunk mosolyogni. Éppen a reménység az, ami megtanít arra a mosolyra, ami az Úrhoz vezet. Az első dolog, ami az Istentől elszakadó emberekkel történik, az, hogy nem tudnak mosolyogni – állapította meg a Szentatya. Talán a másik háta mögött tudnak egy jót neveti, de a mosoly hiányzik. Mosolyt csak a reménység ad, annak a reménye, hogy megtaláljuk az Urat”.    

A gyermekkel szemben mosolygunk, mert a gyermek reményég    

„Az élet gyakran pusztaság és nehéz az élet mögött kullogni, de ha az Úrra bízzuk magunkat, az út tágas és szép lesz, mint egy autósztráda. Elég, hogy nem veszítjük el a reményt, hogy hiszünk, mindenek ellenére. Amikor egy gyerekkel találkozunk, meglehet számos probléma és nehézség közepette, mégis mosoly fakad bennünk, mert a reménységgel találkozunk, hiszen a gyermek reménység. Éppen így meg kell tudni látni az életben a reménység útját, mely arra visz, hogy megtaláljuk az Istent. Isten ugyanis gyermekké lett értünk. És ez mosolyt ad, megad mindent nekünk!

A hit és vallás azt jelenti, hogy Isten felé fordulunk

Az evangéliumban Izajás próféta szavát Keresztelő János így mondja: „A pusztában kiáltó hangja: Készítsétek az Úr útját! (Mt 3,3). Egy hang kiált, amit látszólag senki nem hallgat, ki is tudná meghallgatni a pusztában? Egy kiáltást a hit válsága okozta eltévelyedésben! Ferenc pápa itt arra utalt, hogy vannak, akik azt mondják, hogy „én hiszek Istenben, mert én keresztény vagyok, én hiszek, mert vallásos vagyok. A vallás és a hit kifejezése – „Én hiszek, igen!” – azt jelenti, hogy visszatérünk az Istenhez, hogy a szívünket az Isten felé fordítjuk és elindulunk ezen az úton, hogy megtaláljuk. Ő vár ránk”.

Az igazi történelmet Isten az ő kicsinyeivel írja

Ezt prédikálta Keresztelő János: előkészíteni a Gyermekkel való találkozás útját, aki visszaadja nekünk a mosolyt. Amikor a Keresztelő ezt elmondta az izraelitáknak, azok mintha még száműzetésben lettek volna, mert a római uralom alatt állottak, akik idegenné tették őket saját hazájukban. Ám az igazi történelem nem a hatalmasoké, hanem amit az Isten készít elő az ő kicsinyeivel. Az igazi történelmet Isten az ő kicsinyeivel írja: Isten Máriával, Jézussal és Józseffel írja, a kicsinyekkel. Ezeket a kicsiket találjuk a megszülető Jézus körül: Zakariás és Erzsébet, öregek és meddők; Mária, a fiatal szűz, József jegyese, aztán a megvetett és számba nem vett pásztorok. Kicsik, akiket a hit tett naggyá, akik továbbra is tudnak remélni. A reménység a kicsik erénye. A nagyok, az elégedettek ellenben nem ismerik a reményt, nem is tudják, mi az. Végül arra kérte katekézise végén Ferenc pápa a zarándokokat, engedjék, hogy a kicsik tanítsák meg nekik a reményt. Bizalommal készüljünk az Úr eljövetelére, bármi is legyen az életünk pusztasága, amelyben járunk, az virágos kertté válik, mert a remény nem csak meg!”.

(vl)