Lépjünk ki önmagunkból: Ferenc pápa üzenete a 2017-es Hivatások Világnapjára

November 30-án tették közzé a pápa üzenetét, amelyet a 2017. május 7-én esedékes Hivatások Világnapjára írt „A Szentlélek hajt minket a küldetésre” – címmel. A világnapot 54. alkalommal rendezik meg, a pápai dokumentum pedig a keresztény meghívás missziós jellegéről szól.

Keresztény életünk gyökere a misszió

A missziós elkötelezettség nem egyfajta kiegészítője a keresztény életnek, mint holmi dísz, éppen ellenkezőleg: a hit szívében gyökerezik. Az Úrral való kapcsolatunk magában hordozza a küldetést, hogy szavának prófétáiként és szeretete tanúságtevőiként járjuk a világot. Ha olykor gyengének vagy elesettnek érezzük magunkat, elég föltekintenünk Istenre, aki erőt ad nekünk küldetésünkhöz. Minden keresztény érzi szívében ezt az isteni hívást, hogy az emberek közé menjen, mint Jézus, aki gyógyulást és jót vitt mindenkinek. Ez a hívás különösen is érvényes a papokra és a szerzetesekre, akikre az egyháznak szüksége van, hogy bizalommal és derűvel telve ismertessék meg az evangélium örömét mindenkivel.

A keresztény misszió kérdései

Természetesen több kérdés fölmerül a keresztény küldetés kapcsán: Mit jelent az evangélium misszionáriusainak lenni? Ki ad nekünk erőt és bátorságot a hirdetéshez? Milyen evangéliumi logika szerint működik a misszió? Ezekre a kérdésekre három evangéliumi jelenetet szemlélve válaszolhatunk: Jézus működésének kezdete a názáreti zsinagógában (vö. Lk 4,16-30); feltámadása után, amikor elkíséri az emmauszi tanítványokat (vö. Lk 24,13-35); és végül a magvető példabeszéde (vö. Mk 4,26-27).

A Szentlélektől felkent és küldött Jézus nyomában járjunk

Missziós tanítványnak lenni azt jelenti, hogy tevékenyen részt veszünk Krisztus küldetésében. Ezt maga Jézus írja le a názáreti zsinagógában: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18-19). A Szentlélektől felkenve mi is elmegyünk testvéreinkhez, hogy hirdessük az igét, mi magunk is eszközeivé válva az üdvösségnek.

Jézus mellettünk halad az úton, segít a küldetésben

Amikor erőre, bátorításra van szükségünk, mert elveszettnek érezzük magunkat, úgy tűnik, hogy küldetésünk utópia, megvalósíthatatlan cél, ami meghaladja képességeinket, akkor a feltámadt Jézust szemléljük, aki elkíséri az emmauszi tanítványokat, és egyből visszanyerjük bizalmunkat. Jézus mellettünk van. A keresztények nem egyedül hordozzák a küldetés súlyát, Jézus együtt halad, beszél, lélegzik, dolgozik velük.

Jézus kicsíráztatja a magot, ne veszítsük el bizalmunkat

Fontos, hogy megtanuljuk az evangéliumból a hirdetés stílusát. Nem szabad, hogy hatalomvágy, prozelitizmus vagy intoleráns megszállottság jellemezze az igehirdetést. Az evangélium arra hív minket, hogy visszautasítsuk a siker és a hatalom bálványát, a szervezeti struktúrák iránti túlzott aggodalmat, a hódítás szellemét. Az Úr Országának magva, bár apró, de csöndben növekszik Isten szüntelen munkálkodásának köszönhetően: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan” (Mk 4,26-27). Ezzel az evangéliumi bizalommal nyíljunk meg a Szentlélek csöndes működése előtt, mely küldetésünk alapja. Nem létezhet sem lelkipásztori hivatás, sem keresztény misszió a kitartó és szemlélődő ima nélkül. A keresztény életet tehát Isten Szavának meghallgatásával kell táplálni, és mindenekelőtt az Úrral való személyes kapcsolat gondozása által az eucharisztiában, amely az Istennel való találkozás kiemelt helye – írja még a Hivatások Világnapjára szóló üzenetében Ferenc pápa.

(gá)