2016-11-30 16:30:00

Ferenc pápa levele Bartolomeosz pátriárkához: szoros kötelék fűzi össze egyházainkat


Szent András ünnepén a pápa az általános kihallgatáson a köszöntések között emlékeztetett az apostolra és erejére, amellyel szembe nézett a vértanúsággal és amellyel az Üdvözítőt lelkesen követte. Ez példa a fiatalok számára, hogy az Atya háza felé zarándokoljanak életükben, a betegek számára az elviselhetetlen szenvedésben, az új házasok számára, hogy befogadják a szeretet fontosságát az új családban. Ezt követően a pápa gondolatban az ökumenikus pátriárkátus felé fordult, amely ezen a napon ünnepli Szent Andrást, a konstantinápolyi egyház védőszentjét. Ferenc pápa továbbá levelet küldött Bartolomeosz pátriárkának és napi Twitter üzenetében is említést tett az ünnepről.

A mélyebb szeretetközösség iránti vágy

A pápa szeretettel fordul levelében a pátriárka és egyháza felé. Felidézi isztanbuli útját, a szentszéki delegáció fanari látogatását illetve a pátriárkátus küldöttségének jelenlétét Szent Péter és Szent Pál ünnepén Rómában. Kifejezi a mélyebb szeretetközösség iránti vágyát, és a reményt arra, hogy tanúságot tegyenek a kölcsönös szeretetről és osztozzanak az eucharisztikus asztalban (oltár). A nyári krétai ortodox zsinatról szólva megállapítja, hogy az a katolikusok számára az ösztönzés forrása. Elismeréssel szól Bartolomeosz pátriárka kezdeményezéseiről a találkozás és a párbeszéd érdekében, a nehézségek tudatában is, amelyek az egység felé vezető úton megjelennek.

A katolikusok és ortodoxok elkezdték egymást testvérként elismerni

A keresztények közötti kapcsolatok történetét áttekintve, amelyeket konfliktusok jellemeztek, a pápa megállapítja, hogy vannak, akik ma is a múlt viselkedésformáiba kapaszkodnak. A Szentatya az imára, a közös jócselekedetekre, a párbeszédre és a megosztottság felszámolására, valamint a közeledésre hív. Az utóbbi évtizedek dialógusa elvezetett oda, hogy a katolikusok és ortodoxok elkezdték egymást testvérként elismerni. Majd ebből kifolyólag felvállalták az Evangélium hirdetését, az emberiség és a béke ügyének szolgálatát. Ehhez a teológiai párbeszéd is hozzájárult. Maradnak továbbra is kérdések, de a szinodalitás és az első évezred primátusa közötti kapcsolatról osztott gondolkodás ösztönzést adnak arra, hogy az egyházban miként gyakorolható a primátus majd akkor, amikor a keleti és nyugati keresztények végleg kiengesztelődnek.

A barátság elmélyítése

Végül Ferenc pápa felidézi a szeptemberi Assisi találkozót a keresztényekkel és más vallások képviselőivel, ahol közös felhívást intéztek a béke érdekében. Örömteli alkalomnak nevezte azt a barátság elmélyítésére, amely megnyilvánul a közös látásmódban az egyház és a társadalom életét érintő nagy kérdések terén.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.