2016-11-30 17:05:00

Ferenc pápa katekézise: végigvettük az irgalmasság 14 cselekedetét, gyakoroljuk 14 különféle módon


November 30-án szerdán, Szent András napján Ferenc pápa a VI. Pál teremben tartotta meg az általános kihallgatást, rögtön jelezve: „Ezzel a mai katekézissel befejezzük az irgalmasságnak szentelt sorozatot, de hozzátette: Jóllehet az irgalmasságról szóló katekézis véget ér, az irgalmasság tovább folyatódik. Adjunk hálát az Úrnak ezért és őrizzük meg a szívünkben mint vigasztalást és erősítést”.

A keresztény ember számára a temetés egy mélyen vallásos cselekedet, a nagy hit tette

„A lelki irgalmasság utolsó műve azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk élőkért és holtakért – kezdte az első téma kifejtését a pápa. Ehhez társíthatjuk még az irgalmasság testi cselekedetét, mely arra hív, hogy temessük el a megholtakat. Furcsának tűnhet ez utóbbi kérés, ellenben a világ némely térségében, ahol a háború csapásai között élnek emberek, éjjel-nappal tartó bombázások elvetik a félelmet és okozzák ártatlanok halálát, ez a cselekedet szomorúan aktuális”. A pápa ekkor a bibliai Tóbiás példájára utalt, „aki saját élete kockáztatásával temette el a halottakat a király tilalma ellenére (Tób 1,17-19)”. „Ma is vannak, akik az életüket kockáztatják a háború szegény áldozatainak az eltemetéséért. Nagypéntekre is emlékeztet bennünket, amikor a Szűzanya János apostollal és néhány asszonnyal a kereszt tövében állt. Jézus halála után” – folytatta a pápa s elmesélte, hogy „arimateai József, ez a gazdag főtanácsos hogyan temette el Jézust saját sírboltjába. A keresztény ember számára a temetés egy mélyen vallásos cselekedet, a nagy hitnek a tette. Sírba helyezzük elhunyt szeretteink testét a feltámadás reményében. Ezt a szertartást mélyen átérzi a keresztény nép, különösen most az elhunyt szeretteinkért végzett imádság novemberi hónapjában”.       

Szeretteinket az Isten irgalmára bízzuk, hogy vele legyenek a paradicsomban

„Imádkozni az elhunytakért – folytatta a pápa – mindenekelőtt annak a tanúságtételnek az elismerése, amit ők ránk hagytak és ami jót tettek. Hálaadás is az Úrnak, hogy nekünk adta őket, hála a szeretetükért és barátságukért. Az egyház különleges módon imádkozik az elhunytakért a szentmise során, amikor a pap a római misekánonban így imádkozik: „Emlékezzél meg, Urunk, szolgáidról és szolgálóidról is, akik a hit jelével előttünk távoztak el az élők sorából, és a béke álmát alusszák”. Ebben az egyszerű, de hatékony és jelentőségteljes imában keresztény reménységgel fohászkodunk, hogy szeretteinket az Isten irgalmára bízzuk, hogy vele legyenek a paradicsomban”.  

Az élőkért mondott imádság alapja a szentek közössége  

„A holtakért végzett imádság mellett nem feledkezhetünk meg az élőkért, a mindennapi próbatételeknek kitett emberekért mondott fohászainkról sem, ahogy mindezt a hiszekegyünk nyilvánvalóvá teszi a következő módon: Hiszek a szentek közösségben. Ez a titok a Jézus által kinyilatkoztatott irgalmasság szépségét fejezi ki. A szentek közössége ugyanis arra utal, hogy mindnyájan Isten életébe merültünk bele és a szeretetében élünk. Mindnyájan, élők és holtak ugyanabban a közösségben vagyunk, az elnyert keresztség révén, akik Krisztus testével táplálkozunk és Isten nagy családjának a része vagyunk”.   

Hány és hányféle módja van a felebarátért mondott imának!

„Hány és hányféle módja van a felebarátért mondott imának” – állapította meg lelkesen a pápa. „Mindegyik érvényes és az Isten elfogadja mindet, ha tiszta szívvel mondjuk. Gondolok most azokra az apákra és anyákra, akik reggel és este megáldják a gyermekeiket. Legalább még létezik ma is ez az áldás némely családban, ami pedig egy imádság. Aztán gondolok még a betegekért mondott imádságra, amikor meglátogatjuk őket, a csendes közbenjáró imádságokra, amit sokszor könnyek között, meganyi nehézségben mondunk!”

Nehézségeinkben, amikor azt sem tudjuk, hogyan  kell imádkozni, a Szentlélek jön a segítségünkre

Ferenc pápa megosztotta a zarándokokkal kedd reggeli tapasztalatát, amikor reggeli szentmiséje után találkozott egy olasz kisvállalkozóval. Be kellett zárnia az üzemét, de a szíve sír amiatt az ötven család miatt, akiknek most nem tud többé munkát és megélhetést adni. Íme, ez egy derék keresztény, aki imádkozik azért, hogy az Úr adjon neki kiutat ebből a nehézségből, hogy tudjon segíteni az ötven családon. Nem magáért, a többiekért imádkozik – húzta alá a pápa, majd utalt Pál apostol tanítására, aki szerint „nehézségeinkben, amikor azt sem tudjuk, hogyan  kell imádkozni, a Szentlélek jön a segítségünkre”. „Ehhez kell egy nyitott szív, hogy a Lékek imádkozzon bennünk és értünk”. Végül azzal a kéréssel zárta az irgalmasság műveiről tartott katekézis sorozatát a pápa, hogy „elkötelezetten imádkozzunk egymásért, hogy az irgalmasság testi és lelki művei mindinkább életstílusunkká váljon. A katekézis most véget ér, végig vettük az irgalmasság 14 cselekedetét, gyakoroljuk azt 14 különféle módon”.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.