2016-10-18 15:38:00

Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: A fogoly Pál testamentuma „Az Úr mellém állt!”


Szent Lukács emléknapján Ferenc pápa a Szent Márta házban bemutatott szentmise homíliájában a Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből vett napi olvasmányt (2 Tim 4,9-17b)

elemezte, hiszen Lukács, az irgalmasság evangélistája valójában Pál evangéliumát írta meg. Az idős és fogoly apostol egy börtöncellából írja a levelét és megemlíti Lukács nevét is, aki jóllehet a bajban mindenki elhagyta Pált, de ő mindvégig mellette maradt. Pál apostol levele személyes hangon tárja fel érzéseit és engedi, hogy bepillantást nyerjünk a  lelkébe, méghozzá szomorúsága és vigasztalansága állapotában.    

Pál apostol egyedül, elhagyatva, benső vigasztalanságban       

 „Egyedül maradt mint egy koldus, gyűlölködés áldozata, akit cserbenhagytak a társai” – jellemzi a pápa Pál apostol helyzetét. „De ő a nagy Pál apostol, aki hallotta az Úr hangját, az Úrtól jövő  meghívást. Ő az, aki bejárta a világot, egyik helyről a másikra menvén, aki annyit szenvedett és annyi megpróbáltatáson ment keresztül az evangéliumért. Ő az, aki megértette a többi apostollal: az Úr akarta, hogy a pogány népek is belépjenek az egyházba. Ő a nagy Pál apostol, aki a hetedik égig ragadtatott el, és aki olyan dolgokat hallott, mint előtte senki más. Ő az, aki itt Rómában egy lakás kis szobájában várta, hogyan végződik majd a harc az egyházon belül a különféle pártok között, a zsidózók merevsége és a hozzá hűséges tanítványok között. Így végződik a nagy Pál élete, vigasztalanságban és keserűségben, méghozzá benső vigasztalanságban”.

Az apostol, amikor hűséges, nem vár más véget, mint Jézusét

„Ez történt Péterrel és a nagy Keresztelő Jánossal is, aki egyedül maradva a cellájában tanítványait küldi Jézushoz a kérdéssel: Vajon ő-e a Messiás? Aztán fejét veszik egy táncoslány szeszélye és egy házasságtörő nő bosszúja miatt. De így történt Maximilián Kolbe atyával is, aki egy egész világra kiterjedő apostoli mozgalmat és nagy dolgokat teremtett, mígnem egy koncentrációs tábor cellájában halt meg. Az apostol, amikor hűséges, nem vár más véget, mint Jézusét!” - nyomatékosította a Szentatya. „De az Úr mellé állt, nem hagyta el és ő benne találta meg erejét. Így hal meg Pál apostol. Ez az evangélium törvénye: ha a búzaszem nem hal el, nem hoz termést. De aztán jön a feltámadás! Az első század teológusainak egyike mondta – utalt Ferenc pápa Szent Ireneuszra –, hogy a mártírok vére a keresztények magvetése”.

„Mártírként meghalni, mint Jézus tanúja, viszont az a mag, mely elhalva gyümölcsöt terem, és benépesíti a földet új keresztényekkel. Amikor a pásztor így él, akkor nincs elkeseredve, talán jön valami vigasztalanság, de amit majd az a bizonyosság követ, hogy az Úr mellette van. Ellenben amikor a pásztor mással törődik, mint az ő hívei, például amikor a hatalomhoz, pénzhez ragaszkodik és érdekcsoportokhoz, az végül nem marad egyedül, talán lesznek unokatestvérei, akik a halálára várnak, hogy meglássák, mit vihetnek el tőle magukkal. 

Aki Jézus útján halad, akkor az Úr mindvégig mellette marad

Homíliája végén Ferenc pápa személyes emlékeket idézett fel: „Amikor idős papok otthonát keresem fel, akkor köztük nagyon sok derék papot találok, akik életüket adták a hívekért. Ők pedig ott vannak, betegen, bénán, tolószékben, de arcukon azonnal mosollyal: „Jól van Uram, jól van Uram!” - mondják, mert nagyon közel érzik magukhoz az Urat. Ők azok, akik ragyogó szemmel kérdik: És az egyház merrefelé megy? Hogy van az egyházmegye, és hogy állunk a hivatásokkal?

De most térjünk vissza  Pálhoz! Egyedül, koldulva, a gyűlölködés áldozataként, mindenkitől elhagyatva, kivéve az Úr Jézust: Egyedül az Úr maradt mellettem. A jó lelkipásztornak érezni kell ezt a bizonyosságot. Aki Jézus útján halad, annak az Úr mindvégig mellette marad. Imádkozzunk a papokért, akik életük végét járják, és arra várnak, hogy az Úr magával vigye őket. Adjon nekik erőt, megvigasztalódást  és biztonságot, hogyha betegnek érzik magukat, tudják, hogy az Úr velük van, közel hozzájuk és adjon nekik erőt!” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a Szent Lukács emléknapján bemutatott szentmise során.

(vl)  

                        








All the contents on this site are copyrighted ©.