2016-10-10 09:53:00

Magyar delegációk a Mária-kegyhelyek Jubileumán: Érszegi Márk tudósítása


Közel kilencven Mária-kegyhely küldöttsége gyűlt össze október 8-án a Szent Péter téren, ahol az Irgalmasság Szentéve egyik kiemelt rendezvényeként került sor a „Máriás Jubileumra”. Kegyképeik és kegyszobraik kisebb-nagyobb másait hordozva hosszú körmenetben vonultak be a térre a világ minden tájáról érkezett delegációk. A legnagyobb és legismertebb kegyhelyek – Loreto, Pompei, Lourdes, Fatima, Guadalupe, Lujan, Aparecida, Altötting, Czestochowa – mellett megjelentek távoli országok kevésbé ismert szent helyei is. A körmenetet a pompei Rózsafűzér Királynője-kegykép élethű mása nyitotta, a végén pedig a legősibb és legszentebb római kegykép, a Salus Populi Romani ikonja zárta a sort, melyet Ferenc pápa kérésére hoztak át ez alkalomra a Santa Maria Maggiore-bazilikából a Vatikánba.

Erdélyi és római magyarok

„Magyarországról három szépséges küldöttség érkezett: itt van a római magyarok közössége, mely a Magyarok Nagyasszonya szentképét hozta el, illetve a máriapócsi és a csíksomlyói kegyhelyek küldöttségei” – e szavakkal konferálták fel a „Regnum Marianum” delegációit (Csíksomlyót is tökéletes kiejtéssel sorolták…).

Máriapócsi delegáció

A pócsi Szűzanya ikonjának másolatát a Kocsis Fülöp metropolita, valamint Orosz István kegyhelyigazgató vezette csoport hozta el. Csíksomlyót Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes vezetésével hat székely népviseletbe öltözött fiatal képviselte, a kegyszobor kicsinyített másával. Tekintettel arra, hogy a jubileumra éppen a vatikáni magyar kápolna „búcsúnapján”, Magyarok Nagyasszonya Ünnepén került sor, a római magyarok kisebb csoportja, Németh László olaszországi főlelkész vezetésével szintén részt vett a körmeneten a Magna Domina Hungarorum lobogójával.
A Szentatya vezetésével elmondott Dicsőséges Szentolvasó és Loretói Litánia végén minden delegáció egy-egy képviselője a pápa elé járulhatott: Anasztázia nővér Máriapócs, Márton Szabolcs Csíksomlyó, Érszegi Márk Aurél pedig a római magyarok üzenetét adta át Ferenc pápának.

A csíksomlyói Mária-szobrot megáldotta Ferenc pápa

A Mária-kegyhelyek jubileumát záró pápai misén Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita és több magyar pap koncelebrált a Szentatyával.
Az esemény a Rome Reports felvételein (1:17:50 - magyarok felkonferálása; 1:32:05 és 1:34:15 – magyarok bevonulása).

(Érszegi Márk Aurél)

(Forrás: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja)








All the contents on this site are copyrighted ©.