2016-10-05 10:58:00

Ferenc pápa katekézise a szerdai általános kihallgatáson: a grúziai és azerbajdzsáni út kiértékelése


Magyar zarándokcsoportok a kihallgatáson

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson, a hagyománynak megfelelően, grúziai és azerbajdzsáni útját követően, tájékoztatást és egyben értékelést is adott a lelkipásztori tapasztalatairól. A szép őszi időben több tízezer zarándok érkezett a kihallgatásra. Magyar csoportok is jelentős számban voltak jelen: a tordaszentlászlói református gyülekezet 86 tagja, egy kolozsvári katolikus kórus, valamint a hatvani és pásztói plébániák hívei képviselték a magyarságot a Szent Péter téren.

Célom volt mindhárom kaukázusi ország meglátogatása

Ez az utam a júniusban Örményországban tett látogatásom továbbvitele és beteljesítése volt – kezdte beszédét a pápa. Ilyen módon az Úr kegyelmével megvalósíthattam a tervemet, hogy mindhárom kaukázusi országot meglátogassam azzal a szándékkal, hogy megerősítsem az ott élő katolikus egyházat a hitben és bátorítsam az ottani népeket a béke és a testvériség felé vezető úton. Mindezt érthetővé teszi a két út mottója is: Grúziában a Pax vobis!, Azerbajdzsán pedig a Mindnyájan testvérek vagyunk.

Ősi gyökerek és a közelmúlt közös szenvedése

Mindkét ország nagyon ősi történelmi, kulturális és vallási gyökerekkel rendelkezik, ám ugyanakkor egy új korszakot élnek, hiszen mindkét ország most ünnepli a függetlenség kivívásának 25. évfordulóját, miután a huszadik század jó részét a szovjet rezsim alatt élték meg. Ebben az új szakaszban jó néhány nehézséggel találkoztak a társadalmi élet különféle közegeiben. A katolikus egyház hivatás arra szól, hogy jelen legyen és közel legyen, főként a karitász és az emberi fejlődés jegyében, továbbá hogy közösséget teremtsen más egyházakkal és keresztény közösségekkel, abban a bizonyosságban, hogy Isten mindnyájunknak az Atyja és mi egymás testvérei és nővérei vagyunk.

A grúz ortodox keresztények segítsége

Grúziában a küldetésem természetesen az ortodox testvérek közreműködésével valósult meg, akik a lakosság nagyobbik részét alkotják – emelte ki a pápa. Nagyon fontos jel számomra, ahogy II. Ilia grúz pátriárka fogadott, mert ez mélyen megérintett engem,  miként a patriarkális bazilikában tett látogatásom is, ahol Krisztus köntösét őrzik, mely az egyház egységének a jele. Ezt az egységet a különféle felekezetekhez tartozó keresztény vértanúk vére erősítette meg, ezek közül a legnagyobb próbatételt kiálló asszír-káld egyházzal a békéért folytatott imádság jelentett mély élményt számomra – emlékezett vissza a pápa.    

Az igazi misszió soha nem térít át

Ferenc pápa a katolikus hívek számára bemutatott szombati mise kapcsán megjegyezte, hogy a nap szentje, Kis Szent Teréz a missziók védőszentje és az igazi misszió soha nem térít át, hanem a Krisztussal való erős kapcsolat révén vonz és az imádságában, az imádásban és a konkrét szeretet-cselekedetben ölt testet. Elismeréssel szólt a szerzetesek és szerzetesnők ottani munkájáról, melyet a legkisebbek között végeznek. Az ő munkájukat segítik a katolikus családok.       

Párbeszédben azokkal, akik Istenben hisznek egy igazságosabb és testvéribb világ építésében

Az evangéliumi jelenlét Isten országa magjaként, ha lehetséges, még fontosabb Azerbajdzsánban, ahol a lakosság többsége muzulmán, és mindössze csak pár száz katolikus él ott, de Istennek hála, jó kapcsolatot tartanak fenn az ortodox keresztényekkel. A bakui események közül a szentmisét és a vallásközi találkozót említette meg. A Szentlélek indítja a katolikusokat arra, hogy mindazokkal párbeszédet folytasson, akik Istenben hisznek és így együtt építsenek egy igazságosabb és testvéribb világot. Isten áldja meg  Örményországot, Grúziát és Azerbajdzsánt és kísérje az ő szent népének útjait ezekben az országokban – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

(vl)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.