2016-10-02 11:25:00

Azerbajdzsán viszontagságos története a nagy kultúrák metszéspontjában


Azerbajdzsán a nevét valószínűleg Atropatész után kapta, aki méd satrapa, vagyis kormányzó volt az általa uralt Atropaténé-ben, a mai iráni Azerbajdzsánban. Az Atropatész név óperzsa eredetű, jelentése „tűzzel védett”. A tűz kifejezés értelme benne rejlik tehát az „azer” szóban, és így érthető az ország „tüzes” neve, Tűzföld, hiszen kőolajban és földgázban gazdag területről van szó, ahol a szabadon felszökellő források régente gyakorta maguktól lángra lobbantak. 

Meghatározó perzsa-török uralom

Az ország története a Mezopotámiában, Iránban és Irakban kivirágzott kultúrákhoz kapcsolódik. Amikor jó két évezreddel ezelőtt létrejött azeri földön egy független keleti-albán ország, először a makedón Nagy Sándor hódította meg, aztán egymást váltva jöttek a rómaiak, majd a perzsa szaszanidák. A hetedik század közepén a Mohamed hitére tért arab törzsek foglalják el Kaukázus térségét, önálló emirátust hoznak létre és a helyi azeri lakosság is muzulmán hitre tér, de benső megosztottságtól szenved, hiszen a déli szomszéd iráni és a nyugati török dinasztiák harcban állnak egymással. A 16. századtól a szafadi Perzsia része, majd a 18. században kezdődik az orosz nyomás, ami végül is Azerbajdzsán kettéválásához vezet: a nyugati rész előbb a cári, majd utána a szovjet birodalom fennhatósága alá kerül, ellenben a keleti részt továbbra is perzsák uralják.

Az örménylakta Hegyi-Karabah autonómiája: törékeny béke

Azerbajdzsán 1991. augusztus 30-án nyeri el a függetlenségét, majd két évvel később a FÁK tagja lesz. 2001 januárjában az Európa Tanács a tagállamai közé választja. 1998-ban hadüzenet nélküli háború kezdődik a két régi ellenfél, Örményország és Azerbajdzsán között a többségben örmények lakta Hegyi-Karabah ellenőrzéséért, melyet az örményekkel szemben ellenséges grúz Sztálin önkéntesen Azerbajdzsánnak adott 1921-ben. Az örmények egyesítésére indított háború végül 30 ezer halottat követel, tömegek vándorolnak el és lezárják a határokat. 1994-ben fegyverszünet jön létre, de az örmény fegyveres jelenléte marad. 1997-ben Hegyi-Karabah széleskörű autonómiát kap és egy szárazföldi folyosó kapcsolja össze az örmény anyaországgal. Ez év áprilisában sajnálatos módon ismét fellángolnak a harcok és 110-en életüket vesztik, majd orosz és amerikai közvetítéssel újabb fegyverszünet születik Bécsben.

Gyorsan fejlődő kettős arculattal

Azerbajdzsán fő gazdasági bevételét a kőolaj és gáz nyersanyag forgalmazása jelenti és így az országban nincs energiaválság, mint az örményeknél és a grúzoknál. A mai Azerbajdzsán ellentmondásos, kettős arculatot hordoz. Olajkincsének köszönhetően gyorsan fejlődő ország. Van is honnan, mert a Szovjetunió tagállamaként annak idején elég nagy nyomorúságban élt az azeri nép. Ezt a kettős arculatot leginkább a főváros, Baku hordozza. Az olaj- és földgázkincsnek köszönhetően bőven van pénz a jelentős beruházásokra és Baku szívesen másolja a gazdag dél-arábiai városokat, leginkább Dubait. Ennek köszönhetően egyfelől elképesztő luxusvilág született hatalmas felhőkarcolókkal, a régi Baku sikátorokkal teli középkori világa mellett. Az azeriek jól tudnak oroszul, de anyanyelvük az azeri, ami nagyon hasonlít a török nyelvre. 1991-ben a rájuk kényszerített cirill betűket latinra cserélték és most a törökökhöz hasonlóan latin betűket használnak, akiktől kulturálisan és nyelvileg is sokat kaptak. 

Az ország közel tízmilliós népessége 92 %-ban azeri, 3,5 % orosz és két % örmény lakosú. Vallásilag a muzulmánok 88 %-ban vannak jelen, ennek kétharmada siíta, ami természetesen a perzsa-iráni befolyásnak köszönhető. Az egykori cári-szovjet jelenlét miatt 12 százalék ortodox hitű azeri él az országban, ám a katolikusok száma elenyészően csekély, mindössze 6-800 lélek és ők többnyire a közel kétmilliós Bakuban élnek.  

Bertalan apostol veti el a keresztény hit magvait

Azerbajdzsán ősi vallása a zoroasztrizmus, vagy mazdaizmus, amely az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás a Krisztus előtti 9–8. századból. A kereszténység megjelenése az apostoli időkhöz köthető. Az országot akkor lakó kaukázusi albán néphez a hagyomány szerint Bertalan apostol hozza el Krisztus hitét a szomszédos Indiából. A helyi pogányoktól szenved vértanúságot, amikor elevenen megnyúzzák. Művét utána Szent Elizeus, Tádé apostol tanítványa folytatja, neki tulajdonítják az első keresztény templomot, melynek nyomai máig fellelhetők az azeri Kish falujában, melyet az azeri keresztények büszkén vallanak a „keleti egyházak templomai anyjának”. Összevetve a negyedik században született római lateráni bazilikával, mely a „fölkerekség templomainak Anyja és Feje”, látható a tiszteletreméltó keleti ősiség. A keleti albánok megtérítésében később döntő szerepet játszik az örmény Világosító Szent Gergely. A helyi keleti albán egyház a 451-es kalkedoni zsinatot nem fogadja el monofizita nézete miatt, ezért a továbbiakban független katholikátusként működik. Ezt a virágzó keresztény hitet azonban letöri és teljesen megsemmisíti az iszlám erőszakos hódítás. Kicsi magja marad meg és dacol minden veszéllyel a Hegyi Karabah ősi kolostorában Gandzaszarban, ahol minden nehézség ellenére tovább él az azeri keresztények  ősi szentbertalan-hite. 

Ortodox keresztények segítsége a vészkorszakban a katolikusoknak  

II. János Pál pápa 2002-ben meglátogatta Azerbajdzsánt és Bakuban dicsérettel szólt az azeriek „tolerancia szelleméről és a kölcsönös elfogadásról”. Külön elismeréssel beszélt a helyi ortodox egyházról, mert a főként katolikusokat pusztító sztálinizmus alatt az ortodoxok befogadták a katolikus testvéreiket a templomaikba és menedéket adtak nekik. Szent II. János Pál pápa az akkori háborús körülményekre utalva kijelentette: „Főként a vallási vezetőknek kell először elutasítaniuk minden erőszakot, amely szemben áll Isten szent nevével”.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.