A Jó Pásztor bátorítja a grúziai nyájat – pápai homília a Meskhi stadionban

Ferenc pápa október 1-én, szombaton szentmisét mutatott be a huszonhétezer férőhelyes tbiliszi Meskhi stadionban, amely Mikheil Meskhi grúz labdarúgóról kapta a nevét. A liturgiában Lisieux-i Szent Terézre emlékeztek. Jelen voltak a polgári hatóság képviselői, a Grúz Pátriárkátus küldöttsége, a káld pátriárka és a káld püspökök szinódusa, az Örmény Katolikus Egyház képviselői és más felekezetű keresztények is.

Ferenc pápa homíliája elején elmondta, hogy Grúzia egyik nagy kincse minden bizonnyal a nők értékei, hiszen Lisieux-i Szent Teréz is megírta: „a nők nagyobb számban szeretik az Istent, mint a férfiak” (Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza, „A” kézirat). „Grúziában nagyon sok nagymama és anya él, akik a hitet őrzik, illetve továbbadják, […] és Isten vigasztalásának hűsítő vizét viszik sok konfliktus sivatagába” – mondta a Szentatya. Ezután utalt a liturgia első olvasmányára (a grúz liturgikus naptár szerint Iz 66,10-14c): „Hagyjuk felcsendülni szívünkben ezeket a szavakat: «Mint akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket» (Iz 66,13)”.

A Szentatya figyelmeztetett, hogy mindig nyitva kell hagyni a lélek kapuit, amelyeken Isten vigasztalása betérhet hozzánk. Ilyen kapu az evangélium olvasása, az imádság, a kiengesztelődés szentsége, az Eucharisztia. Ugyanis ha nincs nyitva szívünk ajtaja, csüggedtségbe, pesszimizmusba zárkózunk be. És Isten nem csak szívünket vigasztalja – hangsúlyozta a pápa –, hanem ahogy Izajás próféta is hozzáteszi: „Jeruzsálemben leltek vigasztalást” (Iz 66,13). Jeruzsálemben, azaz Isten városában, ahol ő lakik, az egyház közösségében. „Tegyük fel magunknak a kérdést: én, az egyház tagjaként Isten vigasztalásának hordozója vagyok-e?”. A Szentatya hangsúlyozta, hogy megvigasztalódni Istenben és magunkban hordozni Isten vigasztalását az egyház fontos missziója – nem szabad bebetonozódnunk a szomorúságba, ha valami nem működik életünkben. „Nem jó hozzászokni egy zárt egyházi mikroklímához, […] nyissuk ki a kapukat alázatos bátorsággal és lépjünk ki önmagunkból” – mondta a pápa, majd a napi evangéliumra (a grúz liturgikus naptár szerint Mt 18,1-5) utalva kiemelte, hogy Isten vigasztalását befogadni csak akkor tudjuk, ha olyanokká válunk, mint a gyerekek (vö. Mt 18,3-4). Az ember valódi nagysága abban rejlik, hogy kicsinnyé válik Isten előtt – önmagában szegény lesz, de gazdag Istenben.

Ferenc pápa továbbá hangsúlyozta, hogy soha nem szabad elfelejtenünk: Isten tele van meglepetésekkel, Isten szereti a meglepetéseket. „Soha ne veszítsük el Isten meglepetései iránti vágyunkat és az ebbe vetett bizalmunkat” – mondta, és emlékeztetett rá, hogy mi nem az élet urai vagyunk, hanem ölelésre, szeretetre és megbocsátásra vágyó gyermekek. „Boldogok azok a keresztény közösségek, amelyek élik ezt a valódi evangéliumi egyszerűséget. […] Boldogok a pásztorok, akik nem a világi sikerért élnek, hanem a szeretet törvényét követik: a befogadást, a meghallgatást és a szolgálatot. […] Szeretett kis grúziai nyáj, amely oly nagy szeretettel szeretsz, hallgasd meg a Jó Pásztor bátorítását, bízz benne, hiszen ő a hátára vesz és megvigasztal téged” – szólt atyaian Ferenc pápa Grúzia népéhez.

„Kérjük ma mindnyájan együtt az egyszerű szív kegyelmét, amely hisz a szeretet szelíd erejében, és ebben él. Kérjük, hogy Isten irgalmába vetett derűs bizalommal élhessük életünket” – zárta szentbeszédét a pápa.

A szentmise végén a Szentatya háláját fejezte ki Pasotto püspöknek, a kaukázusi latin szertartású hívek apostoli adminisztrátorának üdvözlő szavaiért, aki a latin, örmény és asszír-káld közösségek nevében köszöntötte a Szentatyát. A pápa üdvözölte továbbá Sako pátriárkát és a káld püspököket, Minassian püspököt, a kelet-európai örmények ordináriusát, minden kedves Örményországból érkezett hívőt és természetesen a Grúzia minden régiójából érkezett helyi híveket. Ez után a Szentatya kifejezte köszönetét a más felekezetű keresztények képviselőinek, hogy jelenlétükkel megtisztelték katolikus testvéreiket. Imádságát megígérve, és a jelenlévők imáját is kérve grúz nyelv mondott „nagyon köszönömmel” búcsúzott: Didi madloba.

(vt)