2016-09-28 09:06:00

Turizmus Világnapja: a pápa diszkriminációmentes vendéglátásra buzdít


Az ENSZ által meghirdetett Turizmus Viágnapján, amely az akadálymentes turizmus jegyében zajlott szeptember 27-én, Ferenc pápa Twitter-üzenetében szólított a diszkriminációmentes turizmusra. A turizmus szolgálja a fejlődést és a helyi emberekkel való találkozást – üzeni a Szentatya. A Vatikáni Rádió munkatársa Mario Lusek atyával, az Olasz Püspöki Konferencia turizmusért felelős irodájának igazgatójával beszélgetett a világnap kapcsán.

„Emberarcú turizmus”

A pápa által előmozdított turizmusnak emberi arca van, amely együttérző, felelősségteljes és fenntartható, azaz mindenki számára hozzáférhető vendéglátást jelent – magyarázta Lusek atya. A nemzetközi szervezetek az akadálymentes turizmusra személyi jogként tekintenek, amely a pihenést, feltöltődést szolgálja. A személyeknek nemcsak joga, hanem egyfajta kötelessége is a kikapcsolódás, amelyet a Szentatya így fogalmaz meg: a személy főszereplővé válik a fölkeresett helyszínek megismerésében.

A turizmus hidat képez kultúrák, helyek, személyek között

Csak a találkozás és párbeszéd által lehet megvalósítani a turizmus valódi célját, vagyis közel hozni kultúránkat, hagyományainkat, életvitelünket más irányzatokhoz, tapasztalatokhoz, életstílusokhoz. A társadalom szegényebb rétegeinek is joguk van a találkozásra, az önfelfedezésre, amelynek során a befogadásra való készség is fontossá válik – fejtette ki Lusek atya.

Hozzátette, hogy Olaszországban az egyházi tulajdonban lévő nyaralók, hétvégi házak élen állnak a hozzáférhetőséget tekintve. Az irgalmasság szentéve is elősegítette a gondokkal küzdő társadalmi rétegek nagymértékű befogadását is. Ebben az értelemben az egyház válaszolt a Turizmus Világnapja mottójának felhívására, amely az „egyetemességre” szólít, vagyis arra, hogy megkülönböztetés nélkül kell fordulni az emberekhez egy kiváltságok nélküli turizmus érdekében.

Befogadás és meghallgatás a turizmusban

Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár a turizmus világnapjára írt üzenetében kitért a mozgáskorlátozottak lehetőségeire is, amely még napjainkban is nagy problémát jelent. A legfontosabb feladat az – magyarázta Lusek atya –, hogy ezek a személyek is lehetőséget kapjanak a találkozásra, a vendéglátó közösség megismerésére, részeseivé váljanak a meglátogatott helyszín történetének, identitásának, szépségeinek. Ennek érdekében a vendéglátásnak szolidárisnak és nyitottnak kell lennie, tudnia kell befogadni és meghallgatni a látogatókat. Fontos, hogy egy mozgáskorlátozott vagy vak személy számára is biztosítva legyenek a szükséges feltételek a pihenésre, a megismerésre. Ezek azok a tényezők, amelyek emberarcúvá teszik a turizmust: az utazó befogadottnak érzi magát és választ kap igényeire – mondta még Mario Lusek atya, az Olasz Püspöki Konferencia turizmusért felelős irodájának igazgatója.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.