Boldoggá avatták Władysław Bukowiński atyát, Kazahsztán apostolát

2016. szeptember 11-én Kazahsztánban, a karagandai püspöki székesegyházban Ferenc pápa küldötte, Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa a boldogok sorába iktatta Isten Szolgája, Władysław Bukowiński lengyel  katolikus papot. 

Boldog Władysław Bukowiński atya életrajza

Isten Szolgája Władysław Bukowiński atya 1904. december 22-én született Berdyczów-ban, mely a 20. század elején Lengyelországhoz tartozott, ma pedig Ukrajna része. Születését követően néhány nappal megkeresztelik, majd két évvel édesanyja halála után, hogy a bolsevik inváziót elkerülje, a család átköltözik Lengyelországba és Święcica kisfaluban, Lublin és Krakkó között telepedik le. 1921-ben szerez érettségit Krakkóban, majd utána a Jagello egyetem jogi fakultásán tanul és diplomázik sikerrel. Egyetemi évei alatt aktívan részt vesz a karitász munkát vállaló és a szegényebb diákokat segítő akadémiai körökben. Sajátos módon éppen ebben az időben és ebben a szolgálatban észleli a hívást a papi életre. 1926-ban, ekkor 22 éves, lép be a krakkói nagyszemináriumba és a már ismert Jagelló egyetem teológiai karán tanul, mély spirituális elkötelezettséggel. Öt év elteltével 1931-ben szenteli pappá az eljövendő Sapieha bíboros-metropolita, aki 15 évvel később, ugyancsak Krakkóban a waweli székesegyházban részesíti a papság szentségében Karol Wojtyłat, az eljövendő pápát. Káplánévek következnek, tele karitász munkával és iskolai hitoktatással. Erről az időszakáról írja később 2004-ben, az idős és beteg Szent II. János Pál pápa: „Csodálom ennek a papnak az önmegtagadását és lelkipásztori lelkesedését”.     

Titokban felkeresi a szovjet hatalom által deportálásra és kényszermunkára ítélt lengyel honfitársait   

1936-ban Bukowiński atya azt kéri a püspökétől, hogy hadd menjen az ország keleti területeire dolgozni, ahonnét a családja származik. Elengedik és ott gimnáziumokban katekézist tanít, a fiatalok keresztény nevelésére szenteli magát, továbbá szociológiát tanít Łuck szemináriumában. A Katolikus Akcióban dolgozik, a Vallástudományok felsőfokú intézetének igazgatója lesz és mellette szerkeszti a Katolikus Élet című folyóiratot. 1939-ben a püspöke inkardinálja őt az új egyházmegyéjébe, amikor kitör a második világháború és ekkor kinevezik a székesegyház plébánosává. Mély lelkisége, tudása, bölcsessége, kiegyensúlyozott magatartása és az orosz nyelv alapos ismerete birtokában a vallásszabadság védelme szolgálatába áll, hogy továbbra is biztosítsa az egyháznak a hívek lelkipásztori ellátásának a lehetőségét. Lengyelországot a náci és a szovjet diktatúra gyakorlatilag felosztotta és az ország keleti része éppen a szovjet megszállási övezetbe esett. Isten Szolgája abban a zaklatott időszakban rendszeresen látogatja a betegeket és időseket. Titokban felkeresi a szovjet hatalom által deportálásra és kényszermunkára ítélt lengyel honfitársait, akiket hamarosan Szibériába vagy Kazahsztánba hurcoltak.

1941. június 23-án az isteni Gondviselés menti meg a haláltól

1940-ben letartóztatják a szovjet megszállók és nyolc évi kényszermunkára ítélik. Közben a német megszálló csapatok gyors ütemben törnek Szovjetunió felé, a bolsevikok menekülnek és a foglyokat szabadon engedik. 1941. június 23-án az isteni Gondviselés menti meg a haláltól. Miközben a szovjet katonák halomra lövik táborának foglyait, őt magát nem éri találat, sőt egyik haldoklótól a másokig kúszik, meggyóntatja és a betegek szentségében részesíti kiszenvedő fogolytársait. A náci megszállással kiszabadul a börtönből és újból megkezdi plébánosi szolgálatát a székesegyházban. Időközben a németek megkezdik a zsidók deportálását, ő pedig nagyon sok zsidó, főként gyermekek életét menti meg. Ezért a tettéért később fát ületnek az emlékére az izraeli Yad Vashemben. De éppúgy elrejti a lengyel szökött hadifoglyokat, élelemmel, ruhával látja el őket és a szentségekben is részesíti őket.                 

„A Gondviselés néha az ateistákon keresztül működik, hiszen rajtuk keresztül küldött engem ide, ahol szükség van egy papra”

A háború végén a Vörös Hadsereg visszatértével újból letartóztatják, és egy kijevi börtönbe szállítják, püspökével és jó néhány paptársával együtt. Azzal vádolják, hogy a Vatikán kémje, hogy illegális egyházi tevékenységet folytat, ezért bírósági tárgyalás nélkül tíz évi börtönbüntetésre ítélik. Így hurcolják 1950-ben a kazahsztáni Zsezkazgan rézbányájába. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben is megőrzi méltóságát és hivatását: hajnalban, amikor társai még alszanak elvégzi a napi szentmiséjét, egy pad előtt térdelve, mely oltárként szolgál neki. Napközben pluszban végzi az apostoli munkáját, meglátogatja a láger betegeit, szentséggel látja el őket. Emlékirataiban egyik feljegyzése sokatmondó: „A Gondviselés néha az ateistákon keresztül működik, hiszen rajtuk keresztül küldött engem ide, ahol szükség van egy papra”. Ez az Isten Szolgája a nehéz életével azt bizonyítja, hogy minden körülmények között lehetséges szentté válni, vagyis az emberség teljességét megvalósítani. Soha nem panaszkodik, hogy elítélték, hogy rosszul bánnak vele. Mindössze egy súlyos pofonra emlékezik, amit egyik éjszaka kapott, amikor a szomszéd barakkba ment át egy fiatal haldokló fogolyhoz. „Hiszen lehetett volna rosszabb is, de így Isten kegyelméből, a súlyos pofon által, felmentést nyertem a szigorított magánzárkától” - írja. Összességében Bukowiński atya 13 évet, öt hónapot és tíz napot töltött a lágerben.

1954 augusztusában szabadul a munkatáborból és lesz Karagandában az első katolikus pap

1954 augusztusában szabadul a munkatáborból és lesz Karagandában az első katolikus pap, aki a II. világháború után ott szolgál. Honfitársai, a német és görög-katolikus hívek szolgálatára adja magát, ahová hívják elmegy, keresztel, elsőáldozásra készít fel, és házasságkötési oktatást tart. Néhányan 300 kilométert is megtesznek, csakhogy gyónhassanak nála és aztán részt vehessenek a szentmisén, melyet most is csak titokban tarthat magánlakásokban, lefüggönyzött ablakok alatt. Mint deportált személynek, minden hónapban jelentkeznie kell a hatóságoknál, hogy pontosan beszámoljon arról, hol és merre járt, kikkel találkozott az eltelt hónap során. Magáról mindig azt mondja, hogy katolikus pap, aki lelkipásztori szolgálatát végzi.

1955-ben élete egyik legjelentősebb válaszútja elé kerül

1955-ben élete egyik legjelentősebb válaszútja elé kerül. Felkínálják neki a hazatérés lehetőségét a Lengyel Népköztársaságba, de ő elutasítja, sőt, kéri a szovjet állampolgárságot, hogy mindhalálig a hívei mellett maradhasson. Teljesen tudatában van tette súlyos következményeivel.

Szent II. János Pál pápa írja 2004-ben Macharski bíborosnak: „Örülök, hogy ennek a hőslelkű papnak az emlékét nem felejtették el. Ellenkezőleg velünk marad, mint Krisztus hősies tanúja, és mint azok pásztora, akik hitük és származásuk miatt szenvedtek üldöztetést.

Szovjet állampolgárként 1956-ban Bukowiński atya engedélyt kap arra, hogy az egész Szovjetunióban szabadon mozoghasson. Karaganda szélén kap egy düledező kis házat, amit kápolnává alakít. Sajnos, egy év múlva bezárja a hatóság.  

Harmadszor is letartóztatják tiltott vallási tevékenység folytatása miatt

Három évvel később harmadszor is letartóztatják tiltott vallási tevékenység folytatása miatt, hogy illegálisan templomot épített, az ifjúságot pedig tévtanítással fertőzte meg. Lemond minden ügyvédi segítségről, egyedül védekezik. Védőbeszéde sokakat mélyen megérint és ezért is kap enyhe ítéletet, három év kényszermunkát, a kilátásba helyezett tíz helyett. Letölti a büntetését és ott folytatja, ahol abbahagyta, mert az a meggyőződése élteti, hogy az Isten helyezte őt erre helyre, ahol a szolgálatára szükség van. Közben több apostoli utat is tehet és így jut el a szomszédos Tadzsikisztánba. Haza is látogat Lengyelországba, ahol orvosilag kezelteti magát a sok nélkülözéstől legyengült egészségi állapota miatt. Ekkor találkozik Krakkóban Karol Wojtyla bíborossal, aki élénken érdeklődik kazahsztáni apostoli munkája iránt.

 Halálhíre gyorsan terjed  és mind nagyobb számban érkeznek zarándokok a sírjához

Ő azonban visszatér, Karagandában marad és továbbra is folytatja apostoli munkáját, egészen ereje fogytáig. 1975. november 25-én mutatja be utolsó szentmiséjét és két héttel később, hetvenegy éves korában visszaadja lelkét a Teremtőjének. Józef Kuczyński jezsuita, aki később a Vatikáni Rádió litván adását vezette és a német Michele Köhler atya temetik el, hatalmas tömeg jelenlétében. Halálhíre gyorsan terjed  és mind nagyobb számban érkeznek zarándokok a sírjához, hogy közbenjárását kérjék. Hamvait később a helyi Szent József templomba helyezik el, majd a Szovjetunió széthullása után a karagandai katolikus székesegyház főoltárába teszik le.       

 Jelképe lett azoknak az embereknek, akik oly sokat szenvedtek az ateista vallásüldözés során

2001-ben II. János Pál pápa kazahsztáni apostoli látogatása során többször hivatkozik az ő tanúságtételére, aki jelképe lett azoknak az embereknek, akik oly sokat szenvedtek az ateista vallásüldözés során.

Boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát 2006 és 2008 között Krakkóban végzik, 2015-ben hősies erényeit elismerve Isten Szolgájának jelentik ki. Végül Ferenc pápa elismeri a közbenjárásnak tulajdonított csodás gyógyulást, mire megnyílik az út Władysław Bukowiński atya boldoggá avatása előtt.

(vl)