A pápa péntek reggeli homíliája: az evangélium hirdetése az élet tanúságtételével

„Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” – írta Pál apostol egykor a korinthusi híveknek (1Kor 9,16-19.22b-27), az egyház pedig a mostani pénteki napon ismét meghirdette és maga is meghallgatta sokadszorra is a Népek Apostolának  erős szavait:

„Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél több embert megnyerjek. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok-e, hogy a pályán a versenyzők mindnyájan futnak ugyan, de a díjat csak egyikük nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien fegyelmezik magukat minden tekintetben; pedig ők csak hervadó koszorút akarnak elnyerni, mi ellenben a hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, hogy célba jussak. Nem a levegőt csapkodom, hanem megfékezem és fegyelmezem testemet, nehogy elveszítsem jutalmamat, miközben másoknak az evangéliumot hirdetem”.

Az evangélium hirdetése nem dicsekvés és nem is szerep

Ferenc pápát az a páli szó érintette meg, hogy „az evangélium hirdetésével nem dicsekedhetünk” és egész homíliáját erre építette. Aki mégis ezzel dicsekszik, „az leszűkíti az evangéliumot egy szerepre: «Én megyek evangéliumot hirdetni, és már oly sok embert elvittem az egyházba. Ez dicsekvés!»  – szögezte le a pápa. „Prozelitizmust művelni, ez szintén dicsekvés. Ellenben evangelizálni, az nem dicsekvés. Tehát nem sétafikálás, sem egy funkcióra szűkítés, sem pedig prozelitizmus! Mert ez nem evangelizálás. Hiszen Pál mondja, hogy azzal nem dicsekedhetünk, mert az nekünk kényszerű kötelességünk”. A keresztény számára egy kötelesség az, egy szükséglet, hogy ezzel az erővel elvigye Krisztus nevét, de a saját szívéből kiindulva”.

„De hogyan tudok bizonyosságot szerezni arról, hogy mi is ennek az evangelizálásnak a stílusa?” – kérdezte a pápa. „Hogyan lehetek biztos abban, hogy ne sétafikáljak az evangéliummal, hogy ne térítsek át másokat erővel és hogy ne egy szerep legyen a szolgálat? A stílus – adta válaszként a pápa – vagyis Pál szava, hogy „mindenkinek  mindene lettem”. Ez pedig azt jelenti, hogy elmegyünk és osztozunk mások életében. Elkísérjük őket az útjukon, a hit útján, hogy növekedjenek a hitben való előrehaladásban”.

Evangelizálni tanúságtétellel és kevés szóval

„Ehhez bele kell helyezkednünk a másik helyzetébe – folytatta a pápa a homíliáját. Ha beteg, közel megyek hozzá, de nem telepszem rá érvekkel. Közel megyek, jelen vagyok, segítek. Az irgalmasság konkrét cselekedetével evangelizál: „mindenkinek  mindene lesz”. Ez a tanúságtétel viszi el a szót, Isten szavát”. Ferenc pápa ekkor felidézte a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó egyik eseményét, amikor fiatalokkal ebédelt együtt és az egyik fiatal azt kérdezte tőle, hogy „mit kellene mondania az ő kedves nem hívő barátjának. Erre én azt válaszoltam – mesélte a pápa: Ez egy jó kérdés! Mindnyájan ismerünk egyháztól eltávolodott embereket. Mit is kell nekik mondani? Azt feleltem: Figyelj csak, az utolsó dolog az, hogy mondasz valamit. Előbb kezdj el valamit csinálni, és meglásd, ő látni fogja ezt és megkérdez téged felőle. Majd akkor szóljál! Evangelizálni annyit tesz, hogy tanúságot teszünk: Én így élek, mert hiszek Jézus Krisztusban. Fölkeltem benned a kérdezés vágyát: de hát miért teszed? Mert hiszek Jézus Krisztusban és ekkor már hirdetem Jézust, de nem csak szavakkal, az Igével is kell hirdetni persze, hanem az élettel. Mindezt ingyen tesszük, mert ingyen kaptuk ajándékba az evangéliumot. A kegyelmet, az üdvösséget nem adják, se nem veszik. Ingyenes ! És így adjuk tovább!

Krisztust hirdetni a megélt hittel, mint Claver Szent Péter, a rabszolgák apostola            

Végül Ferenc pápa pénteki homíliájában megemlékezett  a nap szentjéről, „Claver Szent Péterről, a rabszolgák apostoláról. Misszionárius volt, aki elment az evangéliumot hirdetni. Talán arra gondolt, hogy a prédikálás lesz majd a feladata. Ellenben az Úr azt kérte tőle, hogy legyen a korának a leselejtezettjeivel, álljon melléjük, a rabszolgák, a feketék mellé, ott ahová megérkeznek Afrikából, hogy aztán eladják őket. Ez az ember nem sétafikált, mondván, hogy evangelizálok. Nem szűkítette le az evangéliumot egy szerepre és nem térített át senkit sem. Ellenben hirdette Krisztust a gesztusaival, amikor a rabszolgákhoz beszélt, amikor velük élt, éppen úgy, ahogy ők éltek. Hozzá hasonlók, sokan vannak ma is az egyházban. Akik megtagadják önmagukat, csakhogy Jézus Krisztust hirdethessék! Nekünk mindnyájunknak – fordult a pápa a Szent Márta-ház kápolnájának a híveihez – kötelességünk evangelizálni, ami persze nem azt jelenti, hogy a szomszédhoz bekopogok, mondván: Krisztus föltámadt! Tehát megélni a hitet, szelíden beszélni róla, szeretettel, anélkül, hogy meggyőzni akarnánk őket, hanem ingyen, ajándékba. Ingyen adni azt, amit Isten ingyen adott nekünk, ez az evangelizálás” – zárta homíliáját Ferenc pápa.

(vl)