Ferenc pápa szerdai katekézise: Megtérés az irgalmas jóság jelei által

Szerdán délelőtt huszonötezer zarándok várta Ferenc pápát a Szent Péter téren, aki a hívek között elhaladva szokásos módján, meg-megállva üdvözölte őket. Jelen volt a téren 120 szeminarista, akik az olasz püspökkar szervezésében tartott Campuson vesznek részt, 400 zarándok, akik a Via Francigenat járják és egy toszkán kisváros 200 zászlóvetője. A pápai emelvény mellett a főpapi szektorban foglalt helyet John Tong Hon, Hong Kong-i bíboros is.

Ferenc pápa irgalmasság katekézise sorozatában ezúttal a Keresztelő Szent János követségéről szóló rész Máté evangéliumi szakaszt (Mt 11, 2-6) elemezte.

János kettős sötétségben él

„Az evangélista szándéka, hogy mind mélyebben bevezessen bennünket Jézus titkába – kezdte beszédét a pápa – hogy megértsük jóságát és irgalmasságát. A történetben  a börtönben ülő Keresztelő János Jézushoz küldi a tanítványait egy egészen nyílt kérdéssel: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). János sötétben élt ugyanis  – fűzte hozzá szabadon a pápa –, szorongva várta a Messiást és prédikációjában erős tónussal írja le őt, mint egy bírót, aki végre helyreállítja Isten országát, megtisztítja a népét, megjutalmazza a jókat és megbünteti a rosszakat. János így prédikált: „A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt” (Mt 3,10). Most pedig Jézus egészen más stílussal kezdte meg nyilvános működését. János ezért szenved és kettős sötétségben él, egyfelől börtöncellája sötétjében, másfelől szíve sötétségében, mert nem ismeri ezt a stílust és tudni akarja, hogy valóban ő-e a Messiás, vagy pedig egy másikat kell várnia”.       

Az Atya irgalmasságának konkrét eszköze    

„Jézus válasza látszólag az első pillantásra nem felel meg a Keresztelő elvárásának – folytatta a pápa. Jézus azt mondja ugyanis: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,4-6). Ez Jézus válasza – szögezte le a pápa. Itt válik nyilvánvalóvá Jézus Krisztus szándéka: Azzal válaszol, hogy ő az Atya irgalmasságának konkrét eszköze, mely mindenkinek eléje megy, vigasztalást és üdvösséget hoz, és ezen a módon tárja fel Isten ítéletét. A vakok, a sánták, a leprások, a süketek visszanyerik a méltóságukat, és nem maradnak többé kizárva a betegségük miatt, a holtak életre kelnek, miközben a szegényeknek hirdetik az örömhírt. Ez Jézus cselekvésének az összegzése, mely ilyen módon láthatóvá és érinthetővé teszi magának Istennek a cselekvését” – hangsúlyozta a pápa.    

Megtérés az irgalmas jóság jelei által   

Az egyház Krisztus életének ebből az elbeszéléséből egy nagyon világos üzenetet kap. Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy megbüntesse a bűnösöket, sem pedig hogy megsemmisítse a gonoszakat. Ellenben felhívással fordul feléjük, hogy térjenek meg, és látván az isteni jóság jeleit a megtérés útjára lépjenek. Ahogy a zsoltár mondja: „Uram, ha bűneinket számba veszed, Uram, ki az aki előtted megállhat, de nálad kész a bocsánat és ezért tisztelünk téged” (Zsolt 130,3-4).

Aki Jézusban megbotránkozik, hamis képe van a Messiásról

Az igazságosság, amit a Keresztelő helyez a középpontba, Jézusnál elsősorban mint irgalmasság mutatkozik meg. Az Előfutár kétsége pedig nem egyéb, mint annak az elővételezése, amit Jézus támaszt majd  tetteivel és szavaival. Innét érthető Jézus válaszának a következtetése, amikor azt mondja: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem”. A skandalum-botrány akadályt jelent – emelte ki a pápa. Jézus ezért egy különleges veszélyre figyelmeztet: ha a hit akadálya mindenekelőtt az ő irgalmasságának a cselekedetei, akkor ez azt jelenti, hogy hamis képük van a Messiásról. Ellenben boldogok azok, akik Jézus gesztusaival és szavaival szemben dicsőítik a mennyei Atyát.

A keresztény ember hite nem „csináld magad” hit

Jézus intése mindig időszerű, az ember ma is készít olyan képeket Istenről, melyek akadályozzák, hogy megízlelje valós jelenlétét. Némelyek „csináld magad” jellegű hitet formálnak, mely Istent leszűkíti saját vágyaik és meggyőződéseik terére. De ez a hit nem az Úrhoz való megtérés, mely feltárul, sőt ez meggátolja, hogy elérje az életünket és a lelkiismeretünket. Mások leszűkítik az Istent hamis bálványra, arra használják szent nevét, hogy saját érdekeiket vagy egyenesen a gyűlöletet és az erőszakot igazolják. Ismét mások számára az Isten csak egy pszichológiai ürügy, melyben biztonságban érzik magukat a nehéz pillanatokban. Ez egy önmagába visszaforduló hit, mely áthatolhatatlan Jézus irgalmas szeretetének az ereje számára, mely pedig a testvérek felé indít. Mások pedig Jézust etikai elvek jóféle mesterének tekintik, aki egyike a történelem sok mesterének. Végül pedig vannak, akik elfojtják a hitet egy, a Jézussal való pusztán bizalmaskodó kapcsolatba, mely így megszünteti azt a missziós küldetést, mely képes átformálnia a világot és a történelmet. Mi keresztények Jézus Istenében hiszünk, Jézus Krisztus Istenében és az a vágyunk, hogy gyarapítsuk az ő szeretete titkának élő tapasztalatát.

Kötelezzük el magunkat, hogy ne vessünk semmiféle akadályt az Atya irgalmas cselekedete elé, hanem kérjük annak a nagy hitnek az adományát, hogy mi is az irgalmasság jelei és eszközei lehessünk.

(vl)