Azonnali közvetlen kezdeményezés – P. Vértesaljai László jegyzete

Vasárnap reggel, útban a földrengés sújtotta területekre, főként számomra a közeli látogatásom miatt oly kedves Arquata del Trontoba, nem sokkal a cél előtt, Antrodoco városánál feltartóztatnak rendőrök és katasztrófavédelmiek. Udvariasak, de határozottak, jelzik, hogy csak szervezett, csoportos és regisztrált önkénteseket tudnak fogadni. Én nem szerveződtem be, egyedül jövök, de azért önkéntes vagyok. Hiába minden! Nem erősködöm, megértem és elfogadom. A romok alatt ott rejlenek még a családok értékei és bizony mindig vannak sötét emberek, akik ebben a mostani „zavarosban halásznának”. Ezt a magatartást az olasz – joggal! – kemény szóval illeti: sciacallaggio, fosztogató hiéna magatartás.

Elkanyarodom a „kertek alá”, vagyis fel a hegyekbe és rózsafüzérek füzérjét imádkozva érkezem Umbertide városba. Nem messze Perugiatól és Assisitől. Az épen megmaradt városfal kapujánál áll a Santa Maria della Reggia reneszánsz kerektemplom. Vasárnap délelőtt van, már gyülekeznek az emberek a „féltizenegyesre”. A templomban azonnal meglep az oltár és a szószék elé helyezett újdonság. A papi lelemény a húsvéti gyertyatartót használta fel arra, hogy ráhelyezzen egy perselyt. De micsoda perselyt. Egy csodaszép kerámiakorsót, szája felé nyílással, beleégetve a Grazie, köszönöm szó. Ez a köszönet mindig fölidézi bennem az ősi latint, amiből ered: gratia, hála és kegyelem.

A mázas terrakotta cserépedény-persely alól írásszalag fut a földig: „Per la nostra condivisione cristiana con i terremotati ad attuare una nostra iniziativa parrocchiale diretta”. Keresztény megosztó részvételünk számára a földrengés sújtotta testvéreink iránt, hogy megvalósíthassuk a mi közvetlen plénániai kezdeményezésünket. És hogy félre ne lehessen érteni az egyértelmű gyűjtés szándékát, a szöveg alatt a három földrengés sújtotta város neve és címere: Accumoli, Amatrice és Arquata del Tronto. Tudom, hiszen hírt is adtam róla, az olasz püspökkar szeptember 18-ra országos gyűjtést hirdetett. Három hét múlva…!

De addig is most kijön a plébános, még a mise előtt. Templomában hangosan és név szerint köszön oda a nyájának. Ismeri őket és tudja, számíthat rájuk. Nagy levegőt veszek és a meghatódottságtól sóhajtok, hiszen ezt az Isten emberét az a tudat élteti, hogy azok ott, akik éppen csak kimásztak a romok alól, most, azonnal és közvetlenül számíthatnak az umbertideiekre. Elképzelem, hogy még vasárnap este kocsiba ül, és a pénzt, azon megszámoltában viszi azoknak, akik ott a Gran Sasso és a Sibillini hegyek alatt élnek és ezekben a nehéz napokban valóban számítnak embertársaik segítségére. Közel és távol. Ahogy én vittem sebtiben, azon melegiben azt az egymillió forintot Devecserbe, amit a Mária utcai hívek hirtelen összedobtak 2005. október 4-e után. Újraolvasom az üzenetet: Keresztény megosztó részvételünk számára, hogy megvalósíthassuk a mi közvetlen plénániai kezdeményezésünket!

Grazie, köszönöm, Umbertide népe! A példát!

(vl)