2016-08-24 09:02:00

Súlyos földrengés Olaszország középső részén: a romok közt túlélők után kutatnak


„Keddről szerdára virradó hajnalban erősen megrázkódott az ágyam. Az első gondolatom a terremoto, a földrengés volt. Mozdulatlan feküdtem tovább, tudva, a földrengés és azzal együtt az Isten kezében vagyok. Az utcáról azonnal fölszirénáztak az autók biztonsági berendezései, az egész Város egy merő vijjogással telt meg. Megnéztem az órám: 3, 36. Lassan megnyugodott minden, talán el is szenderedtem ismét, mire egy órával később újabb lökéssorozatra ébredtem. Ez már szelídebb volt… „ – ez P. Vértesaljai László, felelős szerkesztő helyszíni tudósítása szerda reggel.

Nem így Rómától úgy 150 km-re északkeletre, Amatrice és Norcia környékén, ahol hatos erősségű földrengés rázta meg az alvó városokat és falvakat az említett szerdai hajnali órákban. A mentés azonnal elkezdődött, de mérleget még most sem lehet vonni. Többen meghaltak, sokan eltűntek. Még reggel hét-nyolc óra tájban is sokfelől kiáltásokat hallottak a romok alól. Az olasz TG Sky TV-csatorna híradó műsorában Amatricéből közvetítettek, épp egy összedőlt kolostor mellől, az egyik szerzetes atya elcsukló hangon mondta: „Bent vannak a testvéreim…” - és a romokra mutatott.

Az érintett zóna alatt húzódik Aquila, ahol 2009-ben a földrengés szinte teljesen elpusztította az Abbruzzók történelmi fővárosát. Az óváros negyedrésze azóta is kihalt, lezárva, lakatlan és újjáépítésre vár. Most – hála Istennek – kár nem érte a várost.

Európának a természeti katasztrófák szempontjából leginkább veszélyeztetett földje Olaszország: földrengés, földcsuszamlás, áradások, erdő- és bozóttüzek, tengeri viharok ostromolják évezredek óta. A mostani földrengés-érintette térség valahol Lazio, Umbria és Marche tartományok hármaspontja közelében fekszik. Amatrice, Acumoli kisvárosok romba dőltek. A közeli Norcia, ahol Szent Benedek született, nagyobb kár nélkül vészelte át a földrengést, bár az emberek a város hatalmas főterén, a szabad ég alatt aludtak. Az ugyancsak közeli Assisi is sértetlen maradt.

Érkezik a segítség, tűzoltók, a katasztrófa-védelem emberi sietnek a helyszínre és mentenek, mindenekelőtt túlélők után kutatnak. Rietiben, ahol nemrég járt Ferenc pápa egy kolostorban, a város főterén véradó állomás előtt sorban állnak az emberek. A vérükkel segítenek. Amatrice-ben  a levegőben helikopter köröz. Mi, a rádióban és a hallgatókkal együtt feljebb emelkedünk, Szent Ferenc és Szent Benedek közbenjárását kérjük, segítsenek most a „földijeiken”.

(vl)

      

    








All the contents on this site are copyrighted ©.